A lehetetlen
2013.01.03.

A lehetetlen című film majdhogynem a lehetetlenre vállalkozott, amikor a 2004-es cunamit választotta témájaként. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

2004 karácsonyán közel 280 000 ember halálát okozta a dél-ázsiai térségben a szökőár. A természeti katasztrófa nem csupán a helyieket sújtotta: mintegy ezerre tehető azoknak az európai turistáknak a száma, akik szintén odavesztek az Indiai-óceán partjainál. A médiából heteken keresztül ömlöttek ránk az apokaliptikus képek és a túlélők sokkoló visszaemlékezései – a „cunami” kifejezést ekkor tanulta meg egy életre a közvélemény. 

A spanyol-amerikai összefogásból született A lehetetlen című mozinak az említett ökohorror a központi témája – Juan Antonio Bayona rendező valós eseményeken alapuló katasztrófafilmet készített tehát. Hogy minden dicséretes realitása, gyomorforgató drámaisága ellenére is elsősorban műfaji alkotásról beszélhetünk A lehetetlen kapcsán, az főként a hőseinek köszönhető: a brit Bennett-família története – melyhez eredetileg egy spanyol család kálváriája szolgált ihletként – a nagy számok törvénye alapján ritka szerencsésnek és kivételesnek mondható; olyan sztorinak, melyet mintha nem is az élet, hanem egyenesen Hollywood írt volna.

Naomi Watts
Naomi Watts

Épp emiatt a nézőt vegyes érzelmek kerítik hatalmukba a filmet látva. Egyrészt nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a tehetséges horrorfilm-rendezőként (Árvaház) megismert Bayona – operatőrével (Óscar Faura) karöltve – minden mesterségbeli tudását képes volt átmenteni a katasztrófa zsáner első órájába. A szokatlan kameraállások, a hanghatásokkal, a víz morajlásával, bugyborékolásokkal felerősített közelik, az időnként elsötétülő képek, melyeken többnyire a belső nézőpont uralkodik, zsigerekig ható, sokkoló biohorror: szinte együtt kapkodunk levegőért az orvos anyával, Mariával (Naomi Watts). A hullákkal, segítségért könyörgő túlélőkkel, kidőlt pálmafákkal tarkított, sáros törmelékekkel teli partszakaszok látványa pedig simán megállná a helyét bármelyik jobban sikerült posztapokaliptikus moziban; ráadásul Naomi Watts és a legidősebb fiút, Lucast játszó Tom Holland is remek színészi teljesítményt nyújt a túlélésért folytatott küzdelem, a szeparációs félelem és a bűntudat-komplexus ábrázolásában. 

Ugyanakkor: az első óra nyomasztóan kényelmetlen bizonytalansága és drámaisága egy csapásra feloldódik a filmben, amikor – fokozott spoilerveszély! – az üzletember apa, Henry (Ewan McGregor) és a két kisebb gyerek, Thomas (Samuel Joslin) és Simon (Oaklee Pendergast) újra feltűnik a vásznon. Innentől lényegében már „csak” az a tét, hogy a háromfelé szakadt öttagú család egyesítése mikor és hogyan következik be, elkerülik-e még egymást párszor a tömegben, vagy végre belebotlanak a másikba. Bayona a kellőképpen mocskos kórházi jelenetekkel (igen plasztikusra sikeredett például a faágakkal teli vérhányás) „felfegyverkezve” próbálja filmjét a giccsen innen tartani, dolgát azonban sem a nagy ívű dallamokkal operáló filmzene (zeneszerző: Fernando Velázquez), sem az olyan epizódok nem könnyítik meg, mint például Geraldine Chaplin jelenete. Az említett szcénában Lucas és az idős túlélő nő a csillagokat bámulja és a kozmosz rejtelmeiről diskurál – a kissé patetikus beszélgetés a történet metaforája egyben: ahogy azt sem tudjuk, hogy az univerzumban melyik csillag halott, melyik él, úgy az is bizonytalan, hogy ki élte túl a cunamit.  

Ewan McGregor. A képek forrása: PORT.hu
Ewan McGregor. A képek forrása: PORT.hu

És ezzel szép lassan vissza is kanyarodhatunk a problematikus témaválasztásig. A britté alakított spanyol család története nem csupán azért kirívó, mert a rengeteg akkor megesett tragédia ellenére végül happy enddel zárult (mint erről a képfeliratok tudósítanak), hanem azért is, mert azt a tévképzetet keltheti a nézőben, mintha a 2004-es katasztrófa elszenvedői kizárólag nyugati turisták lettek volna. Egyszóval: ha negyedmillió, többségében dél-ázsiai ember meghal egy természeti katasztrófában, nem igazán tekinthető az esemény reális ábrázolásának (ha meg is esett a valóságban), hogy azt egy spanyol család szerencsésen megússza.

Épp emiatt kelti A lehetetlen olyan katasztrófafilm benyomását, mely történetesen egy valós eseményt, a köztudatban elevenen élő tragédiát választott apropójaként, de kiindulópontja bármely, akár névtelen, vagy fikciós szökőár is lehetne. Ha katasztrófafilmként, nem pedig kordokumentumként nézzük a mozit, azt kell mondjuk, semmiképpen sem okoz csalódást. Könnyedén észrevehetjük például a műfaj újragondolására, arányainak megváltoztatására tett rendezői kísérletet: A lehetetlenben a műfaji klisé, vagyis a „világ megmentése” lehetetlen, így a fő cselekményszál, a hősi tett: a túlélés maga.

Cím:  A lehetetlen,  Rendező:  Juan Antonio Bayona,  Forgatókönyvíró:  Sergio G. Sánchez,  Zeneszerző:  Fernando Velázquez,  Operatőr:  Óscar Faura,  Vágó:  Elena Ruiz, Bernat Vilaplana,  Szereplők:  Ewan McGregor, Naomi Watts, Tom Holland, Marta Etura