Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KANTÁTA ÖTVENHATIÁNA

Agota Kristof: Egy elsurranó patkány / Nemzeti Színház
2012. okt. 22.
Sokadszor bizonyosodik be: csupán jobb híján jelölhetünk egy színházi előadást a drámaíró nevével és a darab címével. Amit a Nemzeti Kaszás Attila Termében látunk, színházi értelemben egyik irodalmi előzménye segítségével sem írható le megközelítő pontossággal. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Hozott szöveg – értékes alapanyag – pedig bőven lüktet. Legfőképp a (részben) magyar írónak is tekinthető, de francia nyelven alkotó Agota Kristof (Kristóf Ágota) Takács M. József által lefordított, kötetben is olvasható színműve, továbbá Térey János Köztisztaság tér című költeménye, Bódis Kriszta Kristof-portréja, Scipiades Erzsébet néhány hónappal az írónő halála előtt készített interjúja.
 
Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
Térey több tételes műve Illyés Gyulától veszi mottóját, a Gergye Krisztián rendezte-koreografálta produkció látomásos-allegorikus cselekményének szinte lehetetlen és fölösleges összefoglalása helyett idézzük hát Illyést. E pár sor az egyik fontos melléktéma, kérdéssor Óda a törvényhozóhoz című himnikus versében. A jubiláló (hetvenöt éves) írótárshoz, az örök-szabad Tersánszky Józsi Jenőhöz írta, hét esztendővel 1956 után, 1963-ban. Mintha nem is várna választ a kérdészuhatag: „…mikortól / gyilkos a gyilkos, / tolvaj a tolvaj, / torz már a szép, / szép az imént torz, / a hős: pribék, / s ki az, aki elől megy…” Mindehhez nem árt, ha a néző a felgomolygó asszociációpárába Koestler, Orwell s Bulgakovval az élen néhány orosz író bizonyos munkáit, a XX. századról formált képét is beleérzi.
Bíró, elítélt, foglár, őr, tanú, élettárs, szerető, barát, tudósító – és a patkány –: egy vagy több fegyveres akció és politikai (koncepciós) per alapszerepei kerülnek egymással viszonylatba a színen, az emberarcúvá lett állattól, az abszurd lét egyik jelképétől, a patkánytól kísérve. A figuráknak általában van nevük, de a név nem megkülönböztet, inkább (furcsaságával is: Bredumo, Keb, Roll, Argas stb.) összemos. Több színész több szerepet is játszik. Különféle szöveg- és játéktechnikák lépnek életbe, hogy a tények (igazságok és hazugságok) bonyolult, olykor szétszálazhatatlan szövedéke a játéktérre hasadjon. Játék és tér is hangsúlyozottan, a kelleténél tán többször kimondva: színházi. Színházban vagyunk, már a helyünkre kikiáltó-„jegyszedő” vezet. Sok nyelven és halandzsázva szaporítja a hangos szót, európaiul hadrál, megnyugtat: ne tartsunk zavarba hozó interakciótól, csak húszas csoportokban igyekezzünk a helyünkre.
Bánfalvi Eszter, Makranczi Zalán és Murányi Tünde
Bánfalvi Eszter, Makranczi Zalán és Murányi Tünde
A karakteres és karikírozott, mégis súlyosnak maradó teatralizáltság zenei szervezettséggel, tánc- és mozgásszínházi elemek sokaságával ad hírt magáról. A hagyományosabb színjátszásformák és a szokatlanabb megjelenítési módozatok különösebb megértési nehézséget nem támasztva adaptálják egymást. Ugyan az epikus mag csonthéja nem törhető fel – összefüggő história nem próbálja kirajzolni magát –, ám ez nem is szükséges. Tudjuk, mi sarjad és rothad, tűnik és támad a héj alatt. A hős: pribék… – a bíró hóhér, a hóhér elítélt, az áldozat színjátékot rendezve sétál ki a fogdából, a szenvedő szenveleg, a haldokló ereiben ifjúi vér folyik, az asszony bátrabb a férfinél, női szemmel nézve más irányt vesz a férfi-történelem. És így tovább. És megfordítva.
A rendező, mozgás- és látványtervező Gergye eredetileg szülővárosában, Kőszegen, szabadtéren mutatta be 2011 nyarán kompozíciójának előzményét. A városban született és temetőjében nyugszik Agota Kristof. Vallomás értékű, hogy a Nemzeti premierje a Gergye Krisztián Társulattal és a Kőszegi Várszínházzal összefogva készült. Sötét méltóságot, gondolkodói, keserű felelősséget áraszt az interpretáció, miközben nem téveszti szem elől a humor (a halálos ítéletek árnyékában mondhatjuk-e: részint az akasztófahumor), a groteszkebb vonalvezetés eszközeit sem. A Gergye által játszott-táncolt, virgonc és elpusztíthatatlan, kaján és találékony patkány farkát piros-fehér-zöld bojt díszíti. 
A forradalom/bukás/megtorlás/újrakezdés modelljében az 1956-os magyar októberé a fő szólam, sok utalással (lyukas – de fehér – kis papírzászló; az Egmont-nyitány felcsendülése stb.). Közép-Európa országainak szabadság-akarása is megszólal (Henryk Mikołaj Górecki lengyel zeneszerző egy 1985-ös nyilatkozatával stb.). Máskor általánosabb-elvontabb variációkat talál magának a forradalom, árulás, bosszú, szenvedés, belátás, a halálban való megnyugvás és a mitikus legyőzhetetlenség sokféle üzenete. 
Hollósi Frigyes. Fotók: Znamenák István. A képek forrása: Nemzeti Színház
Hollósi Frigyes. Fotó: Znamenák István (A képek forrása: Nemzeti Színház)
Gergye saját tervezésű, hol pontfényekkel vakítóvá, hol pince-félhomályos petróleumszínűvé világított díszletébe a közönség két csoportjának egymással szemben és igen messze ülő traktusai közé „felezett” színpadot épített. A szögesdróttal fenyegető ketrecrácsok között nyílik átjárás egyik oldalról a másikra, de az innenső és a túlsó szobában, cellában, térségen a jobbára folyamatos párbeszédet fenntartó játék két különböző lenyomatát mutatja. Kivetítők szokványos képkockái is segítik néha, hogy a nem különösebben nehéz kiegészítő fantáziamunkát a suttogóra fogott közlés, a jajkiáltások, a kommentárok közepette elvégezzük. A rendező néha könnyítő konvenciókkal, automatizmusokkal is szolgál (a jelenet közepén az egymástól messze, egymásnak háttal beszélők helyet: oldalt cserélnek stb.). Öltözékben, eszközhasználatban főleg az eléggé kilúgozott színházforma, a porondszínház kellékeire ismerhetünk (keménykalap, paróka, rikító ruhadarabok – jelmez: Béres Móni –, létra, bili, vizeletgyűjtő kacsa, csörömpölés stb.).
A színészek a precíziós mechanikát és a sokszor filmes-közelképes mimikát igénylő produkcióra ráforrva a példázat didaxisát is oldják. Gergye félelmetes, még reppenve is surranó címszereplő-felbukkanásai mellett Marton Róbert a pénzéért keményen, lelki gátak nélkül megdolgozó kikiáltó fáradhatatlanságát és a vakszöveg-dumák hatásos trükkjeit társítja, olyan ábrázattal, hogy nem lenne jó a keze közé kerülni. Hollósi Frigyes kiöregedett harcosa ellágyulva fiatalodik vissza a múlt kétes nagyszerűségébe, rettegve dől a halálos közeljövőbe, s hamuszürke arcáról nem repedezik le a másik sors kegyetlensége: hogy a bíró is ő. Hollósi lassított, önmagába kucorodó, befelé néző, a szenilitás jelzéseitől sem idegenkedő szerepközelítése Makranczi Zalánban a szinte infantilis, sietős, mozgékony, hemperedő társat/alakmást/ellenfelet kapja.
 
A tudatosan épített szereppárok női kettősében Bánfalvi Eszter a legkevésbé sem lírai beállítódású, a testi-lelki próbatételek tucatját megélő forradalmár múzsa és (a)morális ideológiai kontroll-személyiség, Murányi Tünde e tartás nyersebb, idősebb változatában mintha csak arra várna, hogy – a darabtól idegen betétben – riporteri kérdésekre válaszolva megelevenítse magát Agota Kristofot. Szatory Dávid tolakvó-tülekvő újságíróját Marton hírharangja mellé iktatjuk – így a jól, felelősen, hatásosan szerkesztett, bár túlformázott és kissé túlinterpretált anyagban a Patkány az egyetlen magányos, aki hol sebesen, hol ráérősen, hol véresen, hol nyomtalanul, hol a fejleményekbe bepofátlankodva, hol a kívülálló sajnálkozó tárgyilagosságával elfertőzi, aláássa, végül regnálva szemléli a kisikló, önmagával is szembekerülő társadalomjobbítást. Ő egyedül van, de felér egy légióval.
 
Vö. Turbuly Lilla: Elvakart sebek  
Ölbei Lívia: Mind/egy (kritika a kőszegi előbemutatóról) 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek