Pintér Béla új előadása ismét a hagyományos értelemben vett családmodell fellazulásáról, darabokra hullásáról ad számot. A 42. hét főszereplője egy szülész-nőgyógyász (Csákányi Eszter), kinek szemmel láthatólag munkája és hivatása az egyetlen mentsvára boldogtalan családi életével szemben.
 Csákányi Eszter |
A felvázolt otthon egyébként a legapróbb részletekig ismerős, ettől olyan nyomasztó és fájdalmas az egész. Nincs ugyanis erőszak, nincsenek nagy veszekedések, csak az állandó, apró félmondatokban megjelenő feszültség, a szűnni nem akaró keserűség, és a férj (Pintér Béla) állandó panasza: citromízt érez a szájában. Középkorú házaspár ők, szexuális életet már rég nem élnek, cserébe van egy elviselhetetlen kamaszlányuk, akit liberális szellemben neveltek, ezért nagyon össze kell kapnia magát ahhoz, hogy szüleit ki tudja hozni a sodrából. A lány (Roszik Hella) szerencsére elég kreatívan áthidalja a problémát: összejön egy hatvanas éveiben járó, bomber dzsekis biztonsági őrrel.
Az előadás legszórakoztatóbb jelenete, mikor Enikő bemutatja szüleinek szerelmét, Kő Lászlót, nomen est omen. Mikor belép az ősz, ráncos öregember a lány oldalán, az apa a színpad jobb oldalán tátott szájjal kővé dermed, és egészen a jelenet végéig úgy is marad, amikor is őrült üvöltözésben és káromkodásban tör ki. Kő László pedig, hogy kissé oldja a feszült hangulatot, nagyvonalúan felajánlja a kedves szülőknek, tegeződjenek, mivel úgyis ő az idősebb.
Az apa ezután képtelen feldolgozni a történteket, egy reggel összezördül lányával, és elviszi a szívroham, mégpedig egy olyan tiszta, teátrális jelenet keretében, ami egyszerre borzasztóan hatásvadász, élesen ironikus és szívet tépően szomorú. Az előadásban ugyanis az álmok valóra válnak. Az apa egyszer említi, azt álmodta, hogy a nappaliban megjelent a már halott édesanyja hófehér menyasszonyi ruhában és magához hívta őt. A szívroham pillanatában megjelenik egy óriási menyasszonyi ruhás alak, fátyla teljesen eltakarja az arcát, kezét pedig az apa felé nyújtja, aki kibontakozik felesége öleléséből és lassan utána indul. Miközben a mentősök a defibrillátorral hűlt helyét próbálják újraéleszteni, ő anyja kezét fogva, pizsamás kisfiúként távozik a színpadról.
 Friedenthal Zoltán, Quitt László, Thuróczy Szabolcs, Stefanovics Angéla |
Nem az apa halála azonban a mű legnagyobb katasztrófája, sőt éppen ez a tragikus esemény az, ami új utakat nyit a főszereplő életében. Imola röviddel férje halála után egy új szerelemben találja meg a boldogságot. Csákányi Esztert utoljára a Fédra Fitness című előadásban (Tasnádi István, 2009) láttuk ilyen mérhetetlenül szerelmesnek. Piros, Iron Maiden-pólóban vagy narancsszínű LOVE feliratú pulcsiban szaladgál a színpadon, a haját dobálja, játéka tele energiával és vidámsággal, a szemünk láttára, pillanatok alatt húsz évet fiatalodik. Az előadás legnagyobb erénye, hogy megtalálta a legmegfelelőbb színésznőt erre a szerepre, hiszen Csákányi kamaszos dühe és rajongása mellett – korából és intellektusából adódóan – ott vannak az elveszettség és a magány feneketlen mélységei is.
 Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu |
Míg az anya esetében a családot ért tragédia ajtókat nyit, hogy beengedje rajta a szabadságot, addig lánya teljesen magába zárkózik. Az előadás elején egy talpig fekete ruhás, darkos kamaszlány ő, aki extrém öltözködésével próbálgatja szülei tűrőképességét. A temetésen már – ahogy apja kérte tőle – rózsaszínt visel, és ezt a színt le sem veti magáról többé, templomi kórusba jár és túlzásba vitt igyekezettel próbál megfelelni apja emlékének. Alakja persze ettől sem lesz szimpatikusabb. Roszik Hella a Szutyokban Szamosi Zsófia által megformált végletesen ellenszenves lány figuráját viszi tovább, persze jóval finomabb eszközökkel. A kérdés pedig ugyanaz, és nekünk, nézőknek szól: hogyan tesszük helyre magunkban az utálatot és a kirekesztést egy olyan színpadi alakkal kapcsolatban, aki tulajdonképpen semmi rosszat nem tesz, pusztán külseje, kellemetlen stílusa irritál minket?
Az előadás idejét az a kilenc hónap strukturálja, ami a fogantatástól a születésig tart. Imola két páciense a várandós anya két egészen eltérő végletét jeleníti meg: Enyedi Éva figurája túlbuzgó, borzasztóan lelkes és vidám, Stefanovics Angéláé pedig iszik, dohányzik, és csak azért nem veteti el a gyerekét, mert mire ez eszébe jut, már túl késő. Imola munkája, ahogy ezt el is mondja, nem egyszerűen munka, hanem hivatás, egy rossz döntés beláthatatlan következményekkel járhat.
Kezdhet-e egy középkorú nő új életet a régit kizárva és elfelejtve? Imola és Enikő az apa halálát követően egy rá emlékeztető piros szalagot köt a kezére. A főorvost (Friedenthal Zoltán) ez a karszalag nagyon zavarja, mert nem felel meg a kórházi előírásoknak. Többször el is mondja: „csak az a piros szalag ne lenne”. A piros szalag azonban van, és nem lehet levenni, nincs tabula rasa, lehetetlen kitörölni a múltat, aki ezt megpróbálja, annak az útja rossz irányba tart és mindent elveszít. A kérdés pedig csak az, fel lehet-e ebből állni, ki lehet-e javítani a műhibát.