A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje / Zempléni Fesztivál
2012.08.15.

A Zempléni Fesztivál huszonegy esztendeje alatt az idei nyitókoncerten fellépő Liszt Ferenc Kamarazenekar főszerepet játszott. Huszonegy év alatt sok minden történt a zenekarral és a fesztivállal is. MACZKAY GÉZA CIKKE.

Egyetlen hangverseny alapján nyilván ostobaság volna mérleget vonni – elgondolkodni azonban talán senkinek sem árt. Az első elgondolkodni való maga az a tény, hogy a nyitókoncertet Rolla János együttese adja. Egy évtizede ez evidencia volt, azóta azonban más szelek fújnak: a kamarazenekar kiszállt a fesztivál szervezéséből, azóta némiképp háttérbe is szorult, bár a záróhangversenyeken rendszerint ők játszanak. Hogy most mégis miért ők adják a nyitókoncertet (és pl. miért nem a Dohnányi Zenekar), az alighanem műhelytitok. A fesztivál igazgatója, Turjányi Miklós hevenyészettnek ható nyitóbeszédében elsősorban a pénzhiányról beszélt, megköszönve Rolla János együttesének, hogy lemondtak fellépti díjuk egy részéről.

Liszt Ferenc Kamarazenekar
Liszt Ferenc Kamarazenekar

A második dolog, amelyen érdemes elgondolkodni: a minőség. Minden tiszteletem a Liszt Ferenc Kamarazenekaré: rajtuk nőttem fel, számos hangversenyükön voltam az elmúlt három-négy évtizedben, és ha nem is mindig voltam egyformán lenyűgözve, igazi csalódásban se volt részem. Egészen mostanáig. Augusztus 11-én este kiábrándítóan színtelen és ernyedt koncertet hallhatott a sárospataki közönség, mely még a „kellemes kikapcsolódás” szintjét sem ütötte meg.

A közönség nem lát a kulisszák mögé, és a kritikusnak is aligha ez a feladata. Maga a műsor viszont mindenki számára látható és hallható. Négy műsorszámból mind a négy átirat. Sosztakovics Kamaraszimfóniájára a szerző ugyan rábólintott, mikor Rudolf Barsaj kamarazenekarra írta 8. vonósnégyesét. De mi mást tehetett volna Sosztakovics, aki örült, hogy műveit előadják (és egyáltalán: hogy akkoriban – a hatvanas években – már nem kellett mindennapi közvetlen életveszélyben rettegnie a hatalomtól)? A vonósnégyes más minőség, sokkal intimebben adja vissza ezt a művet, a szerző talán legszemélyesebb opuszát. Ám hallottam én már a vonószenekari változatot is ihletetten megszólaltatni. Ezúttal azonban csak néhány részlet tűnt manuálisan és zeneileg egyaránt kidolgozottnak, mindenekelőtt a nyitó téma, és elsősorban a mély vonósok. A hangos, szándékoltan durva részek egysíkúak voltak, a virtuozitást igénylő passzusokban a zenekar rendre szétszólt. Mégis ez volt az est csúcspontja.
 
Weber Klarinétötöse olyan kamarazenei darab, melyben a klarinét és a vonósnégyes válaszolgat egymásnak, ilyen értelemben talán a barokk concerto grossók távoli rokona – de semmiképp sem romantikus versenymű. A mű intimitása, számos apró belső játéka, finom humora (mely olykor szinte a jazzig mutat előre) ellentétben áll azzal, hogy a klarinét a zenekar előtt állva mutogassa magát. Varga Gábor mindvégig kulturált és kontrollált klarinéthangja is alkalmasabb lett volna a kamarazenei megközelítésre. Így viszont hiányzott belőle az átütő erő, a szuggesztivitás, az izgalom, annyira, hogy mikor ráadásként az utolsó – kétségkívül virtuóz – passzust ismét meghallgathattuk, az az eretnek gondolatom támadt, hogy legalább lesz miből vágni a hangfelvételen. A mű egészében ismét több ponton szétszólt az együttes, el is határoztam, hogy a második részt a karzat jótékonyan összemosó akusztikájában hallgatom meg.

Varga Gábor
Varga Gábor

Szünet után Mendelssohn egyik korai kvartettjét adta elő az együttes. Lehet e művek értékein vitatkozni, de aki hallotta már valamely jó vonósnégyes előadásában Mendelssohn korai kvartettjeit, az máshol keresi az okát annak, hogy alig lehetett kivárni a darab végét. A karzatról valóban kevésbé zavart, hogy a hegedűk nincsenek együtt, de még innen is soknak, túl erősnek, mégsem elég dúsnak tűnt a hangzás. Mintha túl nagy és fáradt lenne az együttes. A záró Paganini-átirat aztán átvezetett a két ráadás némiképp könnyedebb világába – ebben a Liszt Ferenc Kamarazenekar most is legjobb képességeit mutatta.
 
Néhány záró megjegyzés. A huszonegy éves Zempléni Fesztivál beépült a köztudatba – régebben országosan is, ma inkább megyei szinten. Annyira, hogy a fűnyírás, a szúnyogirtás, a város föllobogózása is az augusztus közepi eseményhez igazodik. Kétségkívül nagy dolog, hogy az itt lakók évről-évre számíthatnak erre a fesztiválra (reméljük, a többi koncert színvonala a nyitóhangversenyénél magasabbra sikeredik). Egy dolgot azonban ne felejtsünk el: kilencedik éve ugyancsak Sárospatakon zajlik a Crescendo Nyári Művészeti Akadémia, melynek keretében két héten keresztül napi 2-3 komolyzenei koncertet, zenés istentiszteletet látogathat a közönség, olyanokat is, melyeken nemcsak fiatal tehetségek, de befutott művészek, sőt a komolyzene hazai és világsztárjai is fellépnek. (A Zempléni Fesztivál nyitóhangversenye kedvéért pl. egy hírek szerint kiváló 20. századi hangversenyről kellett lemondanom, melyen elhangzott többek közt Schönberg Pierrot lunaire-je is.) A Crescendo rendezvényei ráadásul ingyenesek. A két rendezvénysorozat között érdemes lenne az amúgy is meglévő szinergiát erősíteni külsőségekben is (például helyesen megjelentetni a Crescendo zárókoncertjének időpontját és helyszínét a Zempléni Fesztivál műsorfüzetében), illetve világosabban körvonalazni, mitől más a Zempléni Fesztivál – hogy két hét ingyenes koncertdömping után a közönség szívesebben nyúljon a zsebébe, pl. a mostani nyitókoncertnél magasabb színvonalú események kedvéért.

Szerző: Maczkay Géza
Helyszín:  Református templom, Sárospatak,  Időpont:  2012. augusztus 11.