A dolgok állása: Építészet- és építésügy / FUGA Budapesti Építészeti Központ
2012.05.23.

Kérdőívek és interjúk nélkül is világos, hogy a hazai építészet ügye ezer sebből vérzik. Mondhatni szitává lőtték. Nem csak az építészettel, az építészekkel is baj van – ez derült ki a FUGÁ-ban rendezett, az építésügy problémás viszonyát feszegető összejövetelen. ZÖLDI ANNA BESZÁMOLÓJA.

A párbeszéd egyoldalúvá sikeredett: míg a megszólítottak, a szakmai közélet vezető személyiségei engedelmesen megjelentek, a szakma távollétével tüntetett. Az enyhe május eleji estén nyilván szívesebben andalogtak épített és épülő örökségünk díszletei közt, mint hogy a díszletezés fárasztó mikéntjéről vitatkozzanak. A dolog annál is meglepőbb, mivel az est apropóját egy, a közelmúltban végzett reprezentatív kutatás (http://epiteszforum.hu/node/20952), és a vele párhuzamosan a Magyar Építész Kamara elnökével az Építészfórum című portálon közölt interjúsorozat adta (http://epiteszforum.hu/node/20963), amelyből kiderült: szemrehányásban nincs hiány. Mégis, a várakozással ellentétben a szomorúan üres széksorokban foghíjas elrendezésben üldögélt az a néhány jól ismert építész, aki nem kényszerült a pódiumra, hogy kérdezzen és válaszoljon. Ám a közéleti apátia gyorsan terjedő ragály, habár nem halálos. Van visszaút – akárcsak a rokkantnyugdíból - a munka világába.

cet
A CET látványterve

A laikus is látja, hogy baj van.  Amennyiben egyszerűen csak szemlélője a csatának, meglepve álldogál a CET még mindig konokul összezárt állkapcsai előtt, szellemi identitásától függően tapsol vagy borzad a Budai Vár újra-, illetve visszapozicionálása hallatán, kételkedve fogadja a Múzeumi negyed ötletét, a négyes metróról pedig lélekben régesrég lemondott. A főváros szív-csakrájának, a Kossuth térnek átszabását szimpla legyintéssel elintézi, József Attila fáj ugyan – de belátja, hogy ez a politikusok ügye. Ha közéletileg aktív, és egyben környezettudatos, alkalomadtán tüntet a műemlékek bontása ellen. Örül a szíve megújult belvárosi köztereinket taposva, és ha biciklivel jár, már ritkábban bosszankodik. Sportcsarnokok, Rubik-kocka alakú múzeumok, Szent Koronát imitáló kilátók tervének hallatán halkan sóhajt, és méla apátiába süllyed. Ha ellenben aktív résztvevője a játéknak, vagyis épít, de legalábbis építeni szándékozik, azonnal elakad a jogi szabályozás útvesztőiben, akár saját vityillót gründol, akár városrészt dózeroltatna.

A csonka szakmai kerekasztal résztvevői is ezek közt a toposzok közt bolyongtak: építészeti minőség, jogi szabályozás, városfejlesztési koncepció, tervtanácsok és zsűri, érdekképviselet, főépítészi hatáskör, építési törvény. Az említettekről azt illik tudni, hogy vagy nincsenek, vagy úgy rosszak, ahogy vannak. Az agyoncsócsált csontokat – az európai normákhoz, illetve befektetett munkához képest megalázóan alacsony díjazás, a döntéshozó politikusok befolyásolása illetve befolyásolhatatlansága – ezúttal szemérmesen a hátuk mögé hajították, az azonban szemmel láthatóan megülte a kedélyeket, hogy az építész szakma krónikus munka-hiánnyal küzd, a legnagyobb irodák is csőd szélén lavíroznak.

A
A Szent Korona kilátó terve

2011. október 11. és december 12. között az Építészfórum című vezető internetes építészeti portál Pásztor Erika Katalina főszerkesztő vezetésével reprezentatív kérdőíves felmérést végzett az építésügy aktuális helyzetére vonatkozóan. A kérdőívet 252, különböző területen és pozícióban működő, gyakorló építész és urbanista töltötte ki, feleletválasztós kérdésekre adott válaszaival, valamint a minden témához hozzáfűzhető, szabadsoros véleményével. A kérdések többek között a jogi környezetre, a tervtanácsok működésére, a kamara működésére, az értékvédelemre, a tervpályázatokra, a főépítészi rendszerre, a szerzői jogok kérdésére vonatkoztak, vagyis azokat a felületeket kapirgálták, amelyekkel a társadalom is ütközik. A válaszokból elkeserítő kép bontakozott ki: a szakma teljes mértékben negatívan ítéli meg fentiek működését, és tökéletesen tisztában van ennek gazdasági és kulturális romboló hatásával.

A négyes
A négyes metró Bocskai úti látványterve

Az építésügy hivatalos képviselői természetesen nem látják ennyire sötéten a helyzetet. Ki ezért, ki azért. Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke gyakorlatias reálpolitikusként igyekszik kihozni a helyzetből, ami lehetséges, és láthatóan a törvényi alapok tisztázását szorgalmazza. 2003-tól fogva pártolja egy Nemzeti Építészeti Program létrejöttét, példaképpen a hollandok szolgálnak, akik hasonló helyzetből hozták fel magukat. Őket némi tapasztalatcserére ide is hívták, mégse lett a dologból a mai napig semmi, bár Ertsey Attila szerint – aki anno szintén aspirált a kamarai elnökségre - 70%-ig elkészült a program, tavaly. Nagy Ervin országos főépítész szerint viszont már készen van, igaz ezt Bodonyi Csaba készítette. Látni azonban mindeddig senki sem látta, bár az országos főépítész azt ígéri, a teljes kamarai tagság meg fogja ismerni. Ő egyébként azt az álláspontot vallja, hogy a jog nem az építészeknek való, „piszkos” terület. Annak fényében, hogy jelenleg nincs az építészetnek minisztériuma, az országos főépítész szájából ez mindenesetre meglepő gondolat. A pillanatnyilag legaktívabb és legnagyobb szakmai támogatottságot élvező szervezet, a Kortárs Építészeti Központ képviselője, Hatvani Ádám az építészeti minőséget tekinti kulcskérdésnek, amivel az építészek gyatra társadalmi megítélést - akár laikusokból, akár politikusokból áll is a társadalom – helyre lehetne állítani.

Csapó Balázs, aki a Budapesti Építész Kamara egyik elnökjelöltjeként ült a pódiumon, és akárcsak a KÉK, a fiatalabb generációt képviseli, szintén a jogi környezet rendbetételét szorgalmazná, méghozzá felülről, a vezetés szintjéről. Nagy Ervin azonban - idealizmusát nem is tagadva - többször is az alulról jövő demokrácia erejét hangsúlyozta, amelyre ő az építéspolitikáját alapozni kívánja. Bálint Imre, a jelenlegi budapesti kamarai elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a legfőbb akadály, hogy a politikusok az építészeket a beruházások kerékkötőinek tartják és akként kezelik, így ilyen környezetben a legkisebb szakmai eredmény is csak aránytalan erőfeszítések árán érhető el. Cselovszky Zoltán V. kerületi főépítész a közönség soraiból nyájasan biztosította a kesergő szakembereket: a politikusok jót akarnak, a szakma feladata, hogy terelgesse őket a megfelelő irányba. Somogyi Krisztina művészettörténész a hallgatóság képviseletében figyelmeztette a monológjaikba feledkezett építészeket, hogy az építés társadalmi tett, nem árt tehát a társadalom tagjaival is kommunikálni.

A Rubik
A Rubik-kocka alakú múzeum látványterve

Bolberitz Henrik, a Magyar Építőművész Szövetség elnökségi tagja levonta logikus konzekvenciát: egy ilyen szétaprózott szervezeti struktúrával – a hét meghívott mindegyike egy közel egyenrangú és párhuzamosan működő szakmai szervezet jelenlegi vagy volt elnöke illetve képviselője – képtelenség hatékonyan képviselni a szakma érdekeit az építéspolitikában. Ő a Magyar Építészkamarát helyezné legfelülre a hierarchiában. Azt a kamarát, amelyet az említett kérdőíves felmérésben – és a szakmai közbeszédben szintén - a tagság súlyosan elmarasztalt, és ezt távolmaradásával hangsúlyozta is.

Csattanóként felhangzott Szoják Balázs (többek közt az Év Lakóháza díj szervezője) halálsikolya: miközben szervezeti, szakmai kérdésekről vitatkozunk, lassan már nem lesz miről  beszélni, az építészeknek végük, nincs munka. Saját programja kormányzati megbízásokra építene: olyan feladatokat végeztethetne el az állam a munka nélküli építészekkel, amelyek közérdekből előbb-utóbb mindenképpen szükségessé válnának. Ha arra gondolunk, mi minden van máris későn, nem elveszett ötlet, mégis sok jelenlévő ellenérzését kivívta az „állami infúzió” gondolata, feltételezvén, hogy mindez az adófizetők pénzéből vándorolna az építészek zsebébe. Az V. kerületi főépítész azonban nem a levegőbe beszélt, amikor a politikusoknak pártját fogta – ők máris vevők három ilyen projektre.

Az építészettel az a nagy gond, hogy tükröt tart a társadalom elé. Nem csak anyagi értelemben, hanem a házakkal, amelyeket évtizedekig bámulni vagyunk kénytelenek. Magasrendű szellemi tevékenységből mára üzletté alacsonyodott, és csak ritka kivételek mutatják, mire lenne képes valójában. Gyakorlói millió érdek között vergődve próbálják kicsiholni-kicsikarni a minőséget a szívüknek kedve,s választott szakmájukból, ami a mai hazai gyakorlat szerint lényegében a teljes életüket kitöltötte – amíg működött. Közben elfelejtették egymást is, és azokat is, akikért mindez készülne: a társadalmat. Hivatalos kommunikációjuk mutyizásra, áskálódásra, ügyeskedésre korlátozódik, miközben - kis közösség lévén – személyesen mindenki ismer mindenkit, és sokszor valójában kedvel is. Mégse működik az egész. Nem ismerős?

Szerző: Zöldi Anna
Esemény:  A dolgok állása: Építészet- és építésügy,  Helyszín:  FUGA - Budapesti Építészeti Központ,  Időpont:  2012. május 7.