Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FÉNYBŐL FARAGOTT KÉPEK

Bartók- és Sztravinszkij-est / MűPa, Budapesti Tavaszi Fesztivál 2012
2012. ápr. 2.
Sztravinszkij Orfeusza és Bartók Fából faragott királyfija is megváltás-, beavatás-zene. Indokolt tehát e két művet egy estén játszani. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Jelenet az Orfeuszból
A fából faragott királyfi – jelenetkép

Sztravinszkij Orfeusznak az alvilág erői felett aratott győzelmét megéneklő balettjét nem sokszor hallhatta a magyar közönség. És egyáltalán nem hallhatta még A fából faragott királyfinak a Kocsis Zoltán által gondozott változatát. Bemutató estnek is mondhatnánk a Nemzeti Filharmonikusok és a Szegedi Kortárs Balett estjét – A fából faragott királyfi teljes mélysége, részletgazdagsága ugyanis csak most tárult fel. Akik e művet eleddig hallották, más művel találkoztak: a Ferencsik János által megnyirbált, átalakított verzióval, mely számos ponton félrevitte az értelmezést. És amelynek hallatán joggal alakulhatott ki az a vélemény, hogy bár nagyszerű mű, de a Csodálatos mandarinhoz nem mérhető.

Most bebizonyosodott: hangszerelési truvájokban, színekben ez a mű is legalább olyan gazdag, mint balett-társa. A Bartók Új Sorozathoz készített felvételhez nézte át a partitúrát – a részben Ziegler Márta másolta kéziratokat – Kocsis Zoltán, hogy rekonstruálja a művet és feltárja az eredeti történetet, hangzást.

Ritkán érezni, hogy a zenei megvalósítás irányítója és a balett koreográfusa ennyire egymásra találna, mint ezen az estén. Kocsis Zoltán és a Szegedi Kortárs Balettet vezénylő Juronics Tamás erősítették egymás elképzeléseit. Juronics a csak zenében kimondott, a szövegben, a történetben meg sem jelenő tartalmakat jelenítette meg, érzékenyen és figyelmesen illusztrálva a muzsikát, meghallva benne egészen finom árnyalatokat is. Ugyanúgy egyensúlyban tartotta a Bartók-mű előadását, mint Kocsis. Felmutatta a párhuzamokat, a tükröződéseket és a szimmetriát.

A Sztravinszkij-műnek a balett rétege még erősebb is volt, mint a zenei: erre a darabra mintha nem készültek volna fel teljesen a Filharmonikusok, s elkélt volna még pár fúvós szólampróba. Eurüdiké temetéséhez készülődve az oboák enyhén falsok voltak, a Hádészhez való leszállás pizzicatóira, staccatóira fújt rövid hangok olykor mellétrafáltak.

Kocsis Zoltán
Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok

Sztravinszkij meglehetősen szigorú feltételeket állított egy zenekritikus elé, kérvén, hogy azt írja le, helyén volt-e minden hang, tartotta-e a ritmust a zenekar, minden más – szerinte – mellébeszélés. Írásunk tárgyánál viszont egy ilyen száraz elemzés félrevezető lenne. A hibák ellenére ugyanis erőteljesen, a Sztravinszkij-zene lágyságát, selymességét visszaadva szólalt meg a zenekar. A mű Monteverdi-hommage, amelyben szinte az egész kompozíció visszafogott hangon szólal meg – kivéve a bacchánsok táncát –, és nincs is benne annyi szokatlanság, ötlet, mint a szerző más műveiben.

Juronics két, egymáshoz képest negyvenöt fokban elhelyezett körben játszatta el a pórul járt menyasszony alvilágbóli szabadítását. A felső kör olyan volt, mint egy szem, melyben az erek fák, és a színe aszerint változik, hol járunk éppen, a boldog vadászmezőkön vagy a lélek kies tájain. Az alsó, a Cerberus őrizte forgó körbe belépő tánckart és a főhősöket olykor kitakarta a magasabbik perem. Mintha a létezés két szintjét jelenítette volna meg a két kör. A darab végén Orfeusz (Horváth M. Gergő) meztelenre vetkőzve és Hádész körére felmászva kapcsolta össze a két világot. Ő az egyetlen, aki képes erre, a dalnok, a zene hőse. Mintha Ég és Föld között lebegett volna ez a jelenet, amelyben a szordínóval megszólaló fúvósok különösen szépen szóltak.

A fából faragott királyfi Kocsisék jelen olvasatában szinte brutális mű, melynek lényege, hogy a királyfinak egyre nehezebb próbákat kell kiállnia, hogy kiérdemelje a fából faragott bábjáért epedő királylány szívét. Juronics és Kocsis előadásáról még több joggal írhatná Tallián Tibor, hogy ez a balett a Varázsfuvola parafrázisa. Ahogy értelmezésükben a királylány sem csak szende szépség, úgy a Szürke Tündér sem lényegtelen alak, és inkább a mindenbe belekotnyeleskedő görög istenekre hasonlít. Pallasz Athéné pedig a horizonton jár: léptei alatt kisarjadnak a növények, és vörösen pompázó virágzás indul el.

A fából faragott királyfi-jelenet.
Orfeusz-jelenet. Fotó: Felvégi Andrea (A képek forrása: Budapesti Tavaszi Fesztivál)

A fal, amelyre a virágzást vetítik, a királyfi megjelenésével erdővé lényegül át. Czár Gergely értetlenkedő, de soha meg nem hátráló, öntudatos Taminót táncol el. Az útjába álló erdő nem más, mint a szőnyegfalra vetített ragyogó erdőmontázs, melyből fehér ruhában lépnek ki a táncosok, és így azt a benyomást keltik, hogy megelevenedett fák. Szintén lenyűgöző, impulzív látvány, amikor a patak kiöntésekor hullámként habzanak fel. Bianca Imelda Jeremias jelmezei és a fénnyel bánó Stadler Ferenc tökéletes illúziószínházat teremtett.

A fabáb kifaragását követő (vagyis a második) rész sem halványabb, inkább csak hagyományosabb. Juronics mindvégig azokat lépteti föl, akikről a zene szól. Az üstdob ütéseire a királyfinak az a válasza, hogy a falat ütlegeli ököllel, mely mintha behorpadna az ütései alatt. Az erős dúr akkordoknál a királylány mintha a falba verné a báb fejét. Megannyi, a zenéhez tökéletesen illeszkedő ötlet, a zenéből származtatható kép. A fából faragott fiú (Finta Gergely) csupa csillogó flitterben, fehér kosztümben jelenik meg, hogy – Juronics elmondása szerint -, a talmi ürességet jelképezze. Vagyis ez a történet legalább annyira a királylánynak, mint a királyfinak a beavatás története – flitteres Bildungsroman.

A Bartók-műnél a zenekar összefogott volt, mégis az a benyomásom alakult ki, hogy a zene már-már a kegyetlenségig hajszolt, zaklatott, s különös színeit az eladdig alig hallható vagy elnyomott gazdag ütős szekciónak köszönheti: kisdoboknak, cineknek, marimbának, üstdoboknak. Nem kevésbé vérmes és szélsőséges zene ez, mint a Mandarin. Éppen az hatja át, ami miatt a Sztravinszkij-zenéket olyannyira nagyon lehet szeretni: a szenvedély ereje. Tulajdonképpen erről, a szenvedély, a szenvedés erejéről, annak megváltó hatásáról szólt a koreográfia is, melynek végkifejlete – zene is, kép is – a bevezetést, a virágzást idézte.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek