Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MI VAN A CSOMAGBAN?

M Studio: Othello és hőn szeretett Desdemonája
2012. febr. 27.
Ahogy azt már láthattuk az M Studiótól és Uray Péter koreográfustól: Shakespeare aktuális lehet a mozgásszínházi előadásokban is. Mivel a drámák cselekménye ismert, a kevés szó és sok mozgás ellenére is biztosított valamiféle megértés. No de miféle? SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA ÍRÁSA.

Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból

A Rómeó & Júlia után az Othello és hőn szeretett Desdemonája (rendező: Mihai Măniuţiu, koreográfus: Uray Péter) újfent a maffiózókhoz vezérli a nézőt: a fekete alapon halszálka vékony fehér csíkkal barázdált öltönyök, a fekete-fehér cipők, a játékgépek és a pénz világába. Csak épp ez a gengszterbanda már rég nem a fogat fogért elvet valló szicíliaiaké, s nem is az Új Világban birodalmat építőké, akiknél – legalábbis a filmek szerint – a kimondott szó még jelentett valamit. Ezek puhányok; hárman vannak, s folyton azon veszekszenek, melyikük Jágó. Mindegyik a színfalak mögött láthatatlanul tevékenykedő cselszövő szerepét akarja magához ragadni.  Első pillantásra Desdemona sem az a szűzi, csupa erény lány, akit a drámából megismerhettünk, sokkal inkább kéjvágyó nőstény. Othellója pedig kevéssé férfias jellemébe enged bepillantást akkor, mikor tiritarka selyem házi kabátkában, kasztrált hangon áriázik Jágóinak oldalán. 

Miféle kicsavart Othello-történet ez? Senki sem az, aki? Jó, jó, hogy nevetünk a zenegéphez cicamódra domborodó Desdemonán, a játékautomatától ritkán tágító Jágókon, az ember nagyságú ajándékcsomagon a színpad bal hátsó oldalán. Még Othello és Desdemona szerelmi jelenete is nevetésre ad okot, mert abszurd a felfújható matrac, s a szerelmi fészek elektronikus és kézi pumpákkal történő „fölkeményítése”, majd bonyolult tornamutatványokkal való „bepuhítása”, de hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a szimpla nevettetésen kívül valami más célja is volt Mihai Măniuţiu rendezőnek. Ott van először is a csomag. Othello ugyan egy kicsinyke tálcán ebből emeli elő törzsének varázstulajdonságokkal bíró ékszereit, és pakolja őket érthetetlen varázsszavak kíséretében Desdemonára (megint csak egy vicces jelenetecske), de kell, hogy egy ekkora színpadi elem további funkcióval is bírjon. A zenegépből többször gospel (Wade in the water – „Átgázolni a vízen”) csendül fel; Othello pedig az egyik jelenetben úgy fest szürke kötött pulcsijában és vászonnadrágjában, mint egy szökött rabszolga. Vagyis, ha a rendező a darab második felében nem leplezte volna le, nem játszatta volna el színészeivel, hogy ez egy színdarab próbája, ha Desdemónát nem ülteti ki a játéktér közepébe egy Shakespeare-kötettel, és nem kéri tőle, hogy keresse meg, hol is járunk most a történetben, az átírt, meghúzott forgatókönyvben, akkor is rájövünk, hogy a féltékenységi dráma, s az elkövetett gyilkosság csak álca. Alibi arra, hogy az alkotók „krízis idején” (mint az a színlapon olvasható) valami másról beszéljenek, miközben a közönségtől sem vonják meg a szórakozás jogát.

Györgyjakab Enikő és Görgyjakab András. Fotó: Barabás Zsolt, M Studio
Györgyjakab Enikő és Görgyjakab András. Fotó: Barabás Zsolt (A képek forrása: M Studio)

De vajon mi lehet az a más, amihez kell szerencsejáték-gép, dollárjel, ezernyi apró aranypénz szétszórva a padlón, holttestek gyanánt földre puffanó párnák, majd a belőlük épülő barikád vagy víztorlasz? És mihez kell a titokzatos, nagy szíves-masnis csomag héja alól előkerülő monstrum, a lélegeztető gép? Ki valójában ez a Desdemona, akire az idegen, a mór féltékeny lesz, s akit féltékenységében megöl? Ki Othello, aki gyilkoláskor ugyanúgy akrobatikázik, mint szeretkezéskor, vagyis akinél öröm és halál egyre megy? S ki a háromarcú Jágó, aki a párnaheggyel végül Othellót is maga alá temeti? Minden, amit színen látunk abszurd és borzasztó, de még a színjátszós keret is idézőjelbe tétetik azáltal, hogy a darab végén a lidércnyomásos álomból éledve Desdemona ugyanúgy lép elénk, ahogy a legelején: cigivel füstölve. Vagyis egy rossz álom csak az egész. Hogy is lehetne igaz, hogy képesek rejtőzködő, önmagukat jónak és igaznak feltüntető hatalmak megfojtani bárkit és bármit jó előre bekészítve a lélegeztető gépet?

Az általam látott korábbi M Stúdiós darabokkal (Hamlet, Rómeó & Júlia, A behajtó)  összevetve, az Othellót kevésbé karakteres mozgásvilág jellemzi, az ötletek kevésbé kiérleltek, kevésbé sokatmondók, így a megtalálni vélt „politikai” szál ellenére is még mindig kételkedem, hogy azt az alkotók ténylegesen bele akarták szőni az előadásba. Bárhogy is legyen, a színészek, táncosok – Györgyjakab András, Györgyjakab Enikő, Dávid Attila Péter, Nagy Attila, Szekrényes László, Polgár Emília, Bajkó László, Nagy Eszter – kiválóak. Nem hiányzik Cassio, beleolvadhatott rég a Jagók világába, ahogy talán Brabantio is. De talán elkélt volna valamivel pontosabb vonalvezetés ebben a girbegurba világban.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek