Székely Csaba: Bányavirág; Csehov: Platonov / Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, Nemzeti Színház
2012.02.28.

Rengeteget isznak. Döntik magukba a pálinkát nyakló nélkül. Szélütötten ténferegnek. Nem kedélyes bohémek: haláltáncukat járják. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

Részegek akkor is, ha józanok. Dulakodnak szakmányban. Vonszolják, tépik, cibálják egymást, összekapaszkodva. Elázott lelkek. Alkoholmámorban veszteglők.

Nagy Dorottya, Kovács Botond és Viola Gábor a Bányavirágban
Nagy Dorottya, Kovács Botond és Viola Gábor a Bányavirágban
Az elveszettség, az önpusztító szétesettség állapotrajzai mutatkoztak meg nagy erővel a marosvásárhelyiek nemzeti színházi vendégjátékán. A két színházi este: sűrített mintavétel. A két előadás: csillagmesszi világ. Távolian érintkeznek. Röppályáik keresztezik egymást. Az egyik darab tavaly indult útjára a Nyílt Fórum Vilmos-díjával. A másik a múlt század húszas éveinek végén esett ki egy moszkvai széfből. A síron túli csehovi üzenet tizenhat évet váratott magára. Székely Csaba Bányavirágja friss, ropogós színházi primőr. 

Az utóbbi színmű egy székelyföldi lecsúszott falu mikrovilágába kalauzol. A bánya bezárt, a holt vidék lakói munkanélküli alkoholisták, gyakori köztük az öngyilkosság. A hajdani vájár, Iván (Viola Gábor) nagybeteg apját ápolja, cimborája, a helybéli orvos, Mihály (Bányai Kelemen Barna) lassan belesüllyed környezete mocsarába. A bányász féltestvére, a fiatal, vonzó Ilonka (Nagy Dorottya) reménytelenül csimpaszkodik az útjába eső férfiakba. A szomszéd, Illés (Kovács Botond) tehetősebb, de ugyancsak szétesett, marginális figura. Felesége (Gulácsi Zsuzsanna) sápadt árnyalak. Mindannyian elvágyódnak valahová, új kapcsolatba, jobb életbe, de csak az alkohol marad nekik, meg az örökös viszály, az önmarcangolás. Iván gyűlöli magatehetetlen, zsarnoki apját, az orvos a kiúttalan életét, a nők a reménytelen asszonysorsot.  

Székely Csaba darabja nem szociografikus mintavétel: sűrű drámaiságú, gondosan szerkesztett, sok poénnal, nyelvi humorral átitatott tragikomédia. A szikrázó mondatok majd mindegyike briliáns gegeket görget. Sebestyén Aba szikár rendezése az emberi beszorítottságot, az érzelmi lepusztultságot állította fókuszba a szűkös, sivár játéktérben. (Díszlet-jelmez: Lukácsy Ildikó.) A nemzetis vendégjátékon főképp a dráma szatirikus vonulata érvényesült, s csak kevéssé váltak láthatókká a sötét tónusok. A roncstársadalom tragédiái fonákjukkal rajzolódtak elénk a kitartott, precízen komponált jelenetekben.      

Viola Gábor, Kovács Botond és Bányai Kelemen Barna a Bányavirágban
Viola Gábor, Kovács Botond és Bányai Kelemen Barna a Bányavirágban
Épp temetés után vagyunk (a szomszéd fölakasztotta magát), mikor hazatámolyog két betonrészeg cimbora. Nem találják az ajtókulcsot, bemásznak az apró ablakon. A szűk nyíláson való behatolás, betuszkolódás remek, abszurd bohózat. Előbb csak az egyik feneket szuszakolják be. Aztán az egész testet, ami lezuhan az ablak alatti lócára. A felnyíló pad alatt pálinkásballonok sorakoznak. Műanyag vizespalackból töltögetik egymásnak a lélekszaggató nedűt. A hosszúra nyúló szcéna szépen koreografált, de a színpadi részegség mindig kényes színészi művelet. Most a játék esszenciája. A dülöngélő székely társak egymásra vannak utalva, össze van csomózva a sorsuk. Bányai Kelemen Barna félájultan motyogó orvosa rádől társa hátára. Viola Gábor Ivánja elszabadultan egyensúlyoz a zsáknyi testtel. Imbolyognak, vonszolódnak, s míg egyikük piruettezik a dögnehéz teherrel, apró mozdulatokkal megtölt két pálinkáspohárkát, s kézbe adja. 

Az előadás nem egészen ilyen, mint ez az önállósuló epizód; néhol széttartó, néhol vontatott, mégis felkavar, szíven üt és megnevettet. Kovács Botond Illése örökké bocsánatkérő, ázott mosolyú, elfuserált lélek. Bányai Kelemen Barna szenvedélyes doktora reflektált, erőteljes figura. Viola Gábor indulatos Ivánja a duhaj székely tempót követi. Nagy Dorottya Ilonkája örökösen készenlétben álló, férfiakhoz dörgölőző szerelemvágyó leányzó. Gulácsi Zsuzsanna felesége félénk, megtört asszonyka. S bár az előadás nem mentes a ritmushibáktól (némely hosszadalmasra nyúlt epizód – az alulvilágított, bányászlámpával operáló például – bőven elbírta volna a rövidítést), a színmű nyelvi ereje, szituációinak drámai telítettsége azért rendre megmutatkozott.

Tompa Klára és Bokor Barna a Platonovban
Tompa Klára és Bokor Barna a Platonovban
A Platonov, Harsányi Zsolt sokféle színi masinériát felvonultató, sokfelé indázó rendezése eleinte zavarba ejtően széttartónak mutatkozott, egészen addig, míg nem koncentrálódott az előadás a kulcsszereplők haláltáncára. A színpadkép domináns eleme egy hatalmas, koszlott zöld palánk, amolyan magasba nyúló deszkafal, amely részint lehatárolja a teret, néha előre-hátra gördül (vagy gördítik), részint alkalmat ad a szereplőknek, hogy száguldozásaik, indulatkitöréseik közepette beleütközzenek. Az erkély felől függőhidacska vezet a színpadra, lefele kerekeznek, föl s le futkároznak, vonulgatnak rajta a játékosok. (Díszlet: Adrian Ganea e. h.) Berregő fűnyíró, műfüves dombocska, vizesárok, recsegő gramofon, lampionfüzér, bicikli és velocipéd: sok és sokféle instrumentumot használ az előadás. Az ejtőző nyári idill könnyű képeit lassacskán beárnyékolják a szereplők lelkére boruló árnyak. S ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy a sokféle összevillanásnak, palánkot döngető vagy dühöngő szenvedélynek megvan az eredője, valahol eltemetve, a lelkek mélyén parázsló szerelemvágyban vagy az öngyötrő gyűlöletben. 

Nehezen kap lábra, de aztán messzire jut, és igazi magaslatokat ostromol a játék. Színészi erőkben mindvégig bővelkedik a produkció. Harsányi gondos színészvezetéssel, a pompás kondíciót mutató együttes leleményének, lendületének kiaknázásával hozza színre a súlyos drámát. Berekméri Katalin Anna Petrovnaként a könnyed, kifinomultan laza alakformálásnak, s a vehemens, izzó szenvedélyek felragyogtatásának iskolapéldáját mutatja be az előadásban. Vojnyicevája tartózkodó, hűvös eleganciával, délcegen, peckesen vonulgat, nagyvonalúan szemlélődik, hogy aztán mindent hátrahagyva, eldobva rangot, méltóságot, csapongó női szeszélyt, büszkeséget, anyatigrisként küzdjön szerelméért. Életre-halálra. 

Az előadás záró képe, elöl Bokor Barna. A képek forrása: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
Az előadás záró képe, elöl Bokor Barna (A képek forrása: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház)
Ahogy Platonovval (Bokor Barna) mérkőznek, összekapaszkodnak, s húzzák-vonszolják egymást, kiterítve, elterülve, leroskadva az ormótlan palánk előtt, az sistergő, mélyvilági szenvedélyeket fölszikráztató nemes veretű tragédia. Az addig kimért, feszes, szögletes mozdulatokkal járó-kelő nő szétolvad, elomlik, elnyúlik és lágy lesz, testben, gesztusokban, még hangban is. A szilaj tűz, elszánt dac és vadóc játékosság, amely Berekméri Makrancos Katáját is éltette, s amely most tartózkodó eleganciává szelídült, már végképp a múlté. A férfi, Bokor Barna Platonovja összeroskadt, összezuhant rongycsomóként hever a földön. A figura jellemíve szépen kidolgozott, Bokor a hányaveti, nőcsábász, kiégett férfitól jut el az öngyűlölő, szétzüllött, erodálódott személyiség semmibe hullásáig. 

Moldován Orsolya Szofjája dühödten cipeli bőröndjeit keresztül-kasul a színen, plasztikusan jelenítve meg a megcsalt-becsapott nő fúria-bosszúját. Bányai Kelemen Barna Vojnyicevje sírásba hajló bohém tespedtséggel törődik bele párja elvesztésébe, látszik, megelégszik az érzelmi alamizsnával. Gecse Ramóna Grekovája megalázottan hisztis, de Platonov mágikus erejétől végképp megbabonázott nőci. Az Avram Vengerovics szövegdarabkáit is sajátjaként mondó pörgekalapos Bugrov (Ördög Miklós Levente) sebesen térül-fordul, tüsténkedik, rendezkedik, láttatva, hogy ez a világ neki ketyeg; László Csaba Trileckijként virgonc hobót és csélcsap ivócimborát formál. Tompa Klára Szásája néma fájdalommal, félelemmel vegyes szolid viszolygással szemléli Platonov átváltozásait. Kilyén László Glagoljeve öreges daccal, rigorózusan udvarol, Bartha László Zsolt Kirill Glagoljeve dévaj és csúfondáros. Korpos András Oszipja lobbanékony indulatú és drabális, de megvan a magához való esze. Meszesi Oszkár háziszolgája hangtalanul siklik a társaságban, s élénk malíciával szemléli gazdái nyavalygásait, Fülöp Beáta Kátyája a testi élvezetek rabja.

Harsányi előadása egyszerre nyers és kifinomult, rusztikus és artisztikus, szerteágazó, végül koncentráltan drámai. Platonov bukását erőteljes, kimerevített képekkel és hangsúlyos akusztikai effektekkel nyomatékosítja a rendező. Händel muzsikája zeng, hogy végül Platonov ajkán szóljon a szépséges kontratenor szólam: az önálló életre kelő zenei betét a hős pusztulásának passiója. Nem feledtetve persze, s nem is írva fölül a szenvedélyek poézisét. 
Szerző:  Székely Csaba,  Cím:  Bányavirág,  Rendező:  Sebestyén Aba,  Díszlet-jelmez:  Lukácsy Ildikó,  Video:  Sebesi Sándor,  Szereplők:  Viola Gábor, Bányai Kelemen Barna, Nagy Dorottya, Kovács Botond, Gulácsi Zsuzsanna,  Szerző:  Anton Pavlovics Csehov,  Cím:  Platonov,  Fordító:  Elbert János,  Díszlettervező:  Adrian Ganea,  Jelmeztervező:  Török Ilka,  Fénytervező:  Bányai Tamás,  Koreográfus:  Kis-Luca Kinga,  Dramaturg:  Csép Zoltán,  Rendező:  Harsányi Zsolt,  Szereplők:  Berekméri Katalin, Bányai Kelemen Barna, Moldován Orsolya, Kilyén László, Bartha László Zsolt, Gecse Ramóna, László Csaba, Ördög Miklós Levente, Bokor Barna, Tompa Klára, Korpos András, Meszesi Oszkár, Fülöp Beáta