A Móra Könyvkiadónál, a Pöttyös könyvek sorozatban megjelent Családcsere című ifjúsági regény hőseinek, Hortensiának és Martinnak megadatik a választás – hacsak egy hétre is.

Hortensia családja mintapéldája annak, amitől egy tisztességes iskolapszichológusnak jeges borzongás futna végig a hátán: a család életében nyoma sincs a rendszerességnek, a munkájukkal elfoglalt szülők gyermekük elsődleges szükségleteit sem elégítik ki: általában csak egy kis romlott spagetti darvadozik a hűtőben. A gyermeknek még egy leckeírásra alkalmas, saját zugocskája sincs – van ugyan saját szobája, de a család többi tagja nem tartja tiszteletben a magántulajdont, és akkor járkál be az egyébként rend- és rendszerszerető Hortensiához, kuplerájt hagyva maga után, amikor akar. Ugyanakkor: az anya gyermekkönyveket ír, és megható gondossággal a lányáról mintázza a főhőseit. A fürdőszobaablakon át ki lehet mászni az apával a tetőre, és együtt lehet vele nézni az egymás után kigyúló csillagokat.  És az egész családot – a szülőkön és Hortensián kívül a nagybácsit, a nagypapát és a halott nagymama szellemét is – összeköti a filmek szeretete és a közös reggelik a sarki kávézóban.

Martin szülei esetében már nehezebben találna fogást a fenti iskolapszichológus: mindig van vacsora (sőt reggeli és ebéd is) az asztalon, a lakásban és a család életében a rend és a tisztaság uralkodik: a gyermek a kiszámítható napirend biztonságában élhet. Viszont nem lehet egy jóízűt beszélgetni az asztalnál, és a felnőttek egyáltalán nem értékelik Martin gazdag fantáziáját és kalandvágyát.

Egy napon Hortensiának és Martinnak olyannyira elege lesz saját családjából, hogy elkezdenek a másikéra vágyni, és elhatározzák: családot cserélnek egy hétre. A történtekről elsősorban Hortensia szemszögéből értesülünk, és így – bár a lány „rendeséknél” lakik egy hétig –  sokkal többet tudunk meg a „szeleburdiakról”. Egyedül ez az egyoldalúság hagyott bennem némi hiányérzetet, hiszen kíváncsi lettem volna arra is, Martin hogyan éli meg a cserét és ezáltal többet megtudhatunk volna arról, hogyan működik az ő családja.

Éléonore Cannone

A hóbortos-rendszerető skála két végein levő családmodellek paródiája, a szélsőséges karakterek és az ennek megfelelő epizódok a humor bőséges forrása. Martin anyukjának, miközben a következő heti étkezési listákat írja, bármit lehet mesélni az iskoláról, még az Alice Csodaországban Drakula-verzióját is. Amikor Frédéric, Martin bátyja beszámul a hetéről, azt is részletesen ecseteli, hogy mit evett napról-napra. Hortensia anyja tipikus liberális értelmiségi nő, aki annyira „feminista”, hogy egyszer karácsonykor baba helyett tűzoltóautót vett kislányának. (Aki ötévesen még nem bizonyult elég emancipáltnak és nem díjazta az ötletet.) A nagypapa katonának képzeli magáát, és koldusnak álcázva lesi a pék macskáját, aki „felelőtlen módon” Spionnak neveztek el.

Azonban a könyv könnyeden ironikus, szellemes nyelvezetét nem mindig adja vissza a fordítás. A magyar szöveg gyakran hat idegenszerűnek, ami persze lehet a fordító döntése (miszerint kívánatos, ha a fordításon látszik, hogy eredetileg nem magyar, hanem ebben az esetben francia szöveg), ám egy ifjúsági regény esetében nem szerencsés efféle fordításelméleti trendeknek megfelelni. Helyenként inkább tűnik úgy, hogy a fordító maga sem értette az eredeti szöveget, és a biztonságos, azaz a szó szerinti fordítást választotta, ami viszont képiesen is értelmezhetetlen magyar kifejezésekhez vezetett: Hortensia anyja például csak „képzeletből tud hazudni”, a nagymama pedig „hangilag kacsint”.

A Családcsere mindazonáltal nem csak vicces – az olvasó (és természetesen Hortensia is) fontos tapasztalattal gazdagodik: ha teszünk egy lépést hátra, hogy új szemszögből szemlélhessük világunkat és családunkat, egy lépéssel közelebb kerülhetünk hozzájuk. S nem csak közvetlen környezetünket, hanem önmagunkat is másként fogjuk látni ezután: Hortensia például ráébred, hogy nem is lóg ki annyira apraja-nagyja közül, hogy családja szereti és elfogadja őt, és hogy a normális és az átlagos relatív fogalmak. Hogy a család több, mint a mindig idejében az asztalon gőzölgő vacsora vagy hasonszőrű emberek összessége. És hogy egyik család sem tökéletes, de ez így is van rendjén.