Beszélgetés Pina Bausch két táncosával
2011.11.20.

A hotel, a Goethe Intézet és a Corvin mozi háromszögében találkozunk. Egy rövid beszélgetés, néhány kanál leves és pár szó belefér. Befejeződik a vetítés, és szerencsés lenne, ha Barbara Kaufmann és Andrey Berezin színpadra állva köszönthetné a mozi közönségét. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA INTERJÚJA.

Várjuk az ételt, ízlelgetjük az eljövendő londoni olimpiát. Tíz különböző előadást viszünk, mesélik a táncosok, mindegyiket kétszer mutatjuk be, négy hét leforgása alatt. Történt már a társulat életében, hogy egy fesztivál alatt többször is felléptünk, de ez…

Barbara Kaufmann
Barbara Kaufmann
Revizor: Tegnap volt Budapesten Wim Wenders Pina Bauschról szóló filmjének a premierje. Ennek apropóján találkoztunk most. Mit jelent ez a film nektek, Pina Bausch táncosai számára?

Barbara Kaufmann: Ő két éve nincs velünk. A film tisztelgés előtte, a művészete előtt. Wim Wendersszel régóta tervezgették már a közös munkát, barátok voltak. S amikor Pina elment, úgy tűnt, a megkezdett előkészületeknek nem lesz folytatása. Boldog vagyok, hogy nem így lett.

Andrey Berezin: A film Pinának szól. Nem mellékesen, egyben reklám is a társulat számára. Nem egy embertől hallottam, hogy bár korábban nem érdeklődött a tánc iránt, a film hatására eldöntötte, hogy a színpadon is látni akar minket. Pina révén megtanultuk, hogyan legyünk kreatívak. Mikor elment, mi magunk elvesztettünk valamit. A film támogatott bennünket, hogy újra együtt legyünk, kreatívak legyünk. Életmentőnek bizonyult abban a pillanatban, mert amint kutatni, keresni kezded a kifejezési lehetőségeket, azon nyomban energiával is telítődsz, és ez tesz képessé a tényleges munkavégzésre.

R: Hogyan dolgoztatok együtt? Wim Wenders kész elképzelésekkel érkezett?

AB: Abban biztos volt, hogy a Das Frühlingsopfer (Tavaszi áldozat), a Café Müller, a Kontakthof és a Vollmond (Telihold) részét képezi a készülő mozinak. Egyébként pedig arra kért bennünket, gondoljuk végig, mit kaptunk Pina Bauschtól táncosként. Emlékszem, nekem például korábban sosem kellett improvizálnom. Pina viszont megadta a lehetőséget, hogy a táncban egyénileg is megfogalmazzuk magunkat, hogy miközben a mozgásanyagot keressük, úgy táncoljunk, ahogy csak akarunk. Különböző országokból, különféle háttérrel érkeztünk Wuppertalba, és nem mindig szerette azt, amit csinálunk, amit és ahogyan a szóban feltett kérdéseire improvizáció formájában válaszolunk. De boldog volt, hogy az eredményeinket megosztjuk vele. Többnyire az anyag hetven százaléka aztán kukába került.

BK: Mondhatjuk, némiképp Wim is hasonlóan dolgozott velünk. Mit mutatnál be, kérdezte, ami jellemzi a Pinával való munkát? Mire apró, de számunkra speciálisan fontos momentumokat gyűjtöttünk egybe a táncolt koreográfiákból. Érdekes, ahogy ezek a forgácsok a filmben megérintő egésszé állnak össze. 

Andrey Berezin. Fotó: Szitó László. A képek forrása: Tanztheater Wuppertal
Andrey Berezin. Fotó: Szitó László (A képek forrása: Tanztheater Wuppertal)
R: A film nagyszerűen tükrözi, mennyire különbözőek Pina Bausch táncosai. Akárcsak a helyszínek, ahol az egyes jelenetek játszódnak.

BK: Wim Düsseldorból való, eleve jól ismerte Wuppertált, de azon kívül is gondos kutatást végzett a városban és a környékén helyszínek után. Gyönyörű terekre akadt. Kietlen gyárépületre, útkereszteződésekre, a függővasútra. A táncrészletek új kontextusba kerültek. 

AB: Igen, fontossá lett a közvetlen környezetünk. Ez a film Pináé, de az ő személyén túl szól egy városról, egy régióról, egy országról, mindannyiunk otthonáról. S a filmben elérünk egészen a Holdig: a Vollmondban lényegében kilépünk a világűrbe! 

R: Nemcsak egy rendezővel, de a kameráival is együtt kellett dolgoznotok. Szó szerint láb alatt lehettek a szerkentyűk, de nemcsak ezeknek a jelenléte lehetett szokatlan, hanem a még újdonságnak számító 3D-technika is. 

BK: Az óriás dinoszaurusz-szerű kamera mindig jelen volt, respektálva a táncosok terét. Sosem kellett egyetlen mozdulaton sem változtatnunk a technika miatt. Ott mozgott köztünk. Mintha egy néző jött volna a színpadra, de olyan érzékenyen követve a mozgásunkat, mintha maga is táncolna. Talán ezért is alakult ki olyan szoros kapocs a stáb és a társulat között.

AB: A 3D révén térbe kerültek filmre vett testek. Ha évek, évszázadok múltán valaki megnézi, az lehet a benyomása, hogy maga is a színpadon van. 

R: Nem tartom szerencsésnek a dokumentumfilm műfaji megjelölést. Wenders keze alatt egy poétikus táncfilm készült, hasonlóan poétikus, mint egy Pina Bausch-koreográfia. Hogyan építi fel magában a táncos ezt a költői-lírai nyelvet?

BK: Ahogy a film egy bizonyos pontján Pina is fogalmaz, a költőiség akkor ébred fel, amikor elakad a szó. Amikor már nincs mit mondani, akkor jön a tánc. Persze nem mintha nem lennének meg az eszközeink a szóbeli kifejezés terén, hisz az emberek beszélnek, szövegeket alkotnak. De a tánc valami, ami emögött helyezkedik el. Pina mindig arra buzdított bennünket, hogy magunkban kutakodjunk, hogy rátaláljunk a saját kifejezőerőnk forrására mind a táncban, mind az életben. Mindannyiunknak más élete, stílusa van…

AB: …de a lelkünk poétikus. 

R: Elhangzik a filmben egy mondat: „Táncolj, táncolj, vagy elveszel!”

AB: Elvesztünk már, a Föld is elveszett -elég, ha a politikai vagy gazdasági rendszerekre tekintesz! A mondat annyit tesz, hogy az életnek, annak, ahogyan élünk, sokkal művészibbnek kellene lennie. Ennyi. A politikusoknak, akik a körülöttünk lévő világot kreálják, szintén mélyen magukba kellene nézniük az örökös pénzvadászat és más hasonlók helyett. Mi, emberek, elvesztünk. De ha megállunk, és nem táncolunk tovább, akkor vesztünk el igazán. Táncolnunk kell, kreatívnak kell lennünk. 

BK: „Táncolj, vagy elveszel” - igazából ezt egy kislány mondta Pinának, ugye, Andrey? Meghívást kapott valahová, egy törzstől. A törzs tagjai táncoltak, mindenki, még a kollégáink is, kivétel nélkül, csak Pina húzódott meg a háttérben, nem mert csatlakozni. Akkor egy kicsi lány odaszólt neki, hogy gyere, táncolj, különben elveszünk! 

Az interjú a Goethe Intézet támogatásával készült.