 Dombi Kati |
A Mobilitási Hét keretében 2008 óta települnek ki a kis és nagy színházak, társulatok az autók elől lezárt Andrássy útra. Az eddig Évadnyitó Színházi Fesztiválként ismert esemény idén a TeARTrum Fesztivál nevet kapta, és a Mobilitási Hét szervezőivel együttműködve a független színházi társulatokat és törekvéseket összefogó és menedzselő FÜGE (Függetlenül Egymással Közhasznú Szervezet) szervezte. Ennek megfelelően az eddigiekhez képest hangsúlyosabb volt a színpadok programjában és az út mentén sorjázó standok között is az alternatív színházak jelenléte.
Az első benyomás a döbbeneté: szinte hátrahőköltem a Hősök terétől a Bajcsy Zsilinszky útig egymás sarkát taposó bámészkodók látványától. A zsúfoltság nyilván a szeptemberi nyárnak és Hősök terén párhuzamosan zajló nemzeti huszárosdinak is köszönhető volt, de tagadhatatlan, hogy az eltelt évek alatt látványosat fejlődött az Autómentes Hétvége is, mely idénre tulajdonképpen egy turisztikai-gasztronómiai-színházi ökofesztivállá nőtte ki magát.
Az Oktogonról indulva először a Nagymező utcai sarkon találkozhatott a wellness szállodák és jachtklubok kínálatát böngésző érdeklődő a TeARTrum programkínálatával, az úgynevezett kanyarpalackokból (amelyekről megtudtam, hogy természetes alapanyagból készült, lebomló palackok) épített Hajószínpadnál, de a Lengyel Intézet kirakatában zajló performanszok is megállásra késztethették a járókelőt. Az igazi színházi expó azonban a gyógynövényes borok és sütőtökös muffinok után, a sokakat idilli hentergésre ihlető, füvesített mini-Margitszigetet elhagyva, közvetlenül a Győri keksz akadálypályájának automata üzemmódba kapcsolt, meglehetősen túlhangosított és lelőhetetlen moderátora szomszédságában, az Opera mellett, a FÜGE Színpaddal kezdődött.
 A Nemzeti Táncszínház pavilonja előtt |
És a színházi standok és kihelyezett jegypénztárak hosszú sorával folytatódott, ahol a színházrajongók találkozhattak, szóba elegyedhettek kedvenc művészeikkel, vagy hallgathattak velük pódiumbeszélgetést például a Centrál Színház pavilonjánál. De belenézhettek a KOMA Sárkány című előadásának, vagy a Duda Éva Társulat RetourAuNoir című őszi premierjének helyszíni próbájába, rendelhettek maguknak saját színpadi jelenetet vagy slágert a Momentántól, próbára tehették ügyességüket a Tünet Együttes céllövöldéjénél, és pöckölhették a labdát az Orlai Produkciós darabok színészeinek arcképével dekorált csocsóbábuk segítségével. Már ez a cseppet sem teljes felsorolás is jelzi, hogy a színházak idén is változatos és szórakoztató önreklámozási formákkal álltak elő, így nemcsak a színpadok környékén volt érdemes tartózkodni.
Ami a színpadi programokat illeti, az előzetesen meghirdetett előadási időpontok alapján otthon precízen összeállított beosztásomról hamar kiderült, hogy nyugodtan zsebre tehetem, mert a sorrend és a kezdési időpontok, de még a produkciók helyszíne is nem egyszer ad hoc alakult, ám a szervezők javára legyen írva, hogy a változásokról folyamatosan tájékoztatta a nagyszínpadi moderátor a nagyérdeműt.
Ettől függetlenül adekvátabbnak tűnt az élmények rendszerszerű gyűjtése helyett a spontán mászkálás módszerét választani: végül is akárhová nézett az ember, ott történt valami. Ennek megfelelően bárhol is volt, biztos lehetett benne, hogy lemaradt legalább három máshol zajló érdekes történésről. Így például minden igyekezetem ellenére sikerült lecsúsznom a Gólem Színház Lefitymálva című premierjének részletéről, és elszalasztottam A pestist a Szakkör előadásában, valamint azt is elárulhatná valaki, hogy mi történt azon a magas állványon, amely alatt egy kád volt kihelyezve, mert kétszer is későn érkeztem.
Viszont a Coincidance előadásán a színpadhoz óvakodva rácsodálkozhattam, milyen is közelről egy ír szteppes cipője. Megtudtam, hogy az Artus és az amerikai koreográfus, Scott Wells közös munkájában, a Bábelben lesz például embertestű, papírfejű bólogató kiskutya és levegőben kígyózó colostokok. A Ruttkai Éva Színház új musicalje, Az aranyember promója után már azt is el tudtam képzelni, milyen az, amikor Athelie (Fésüs Nelly) és Kacsuka őrnagy (Pál Tamás) dalban öntik ki a szívüket. És igazi zúzós koncertélményben is részesültem a KOMA-tagoknak köszönhetően, akik a Garaczi László művéből készült, A tizedik gén című előadás betétdalaiból énekeltek a már-már csápoló tömegnek.
 Részlet a Sárkány című előadásból (A szerző felvételei) |
Valószínűsíthető, hogy az Andrássy útra múlt szombaton kitódult embermassza mérete nem egyenesen arányos a környezetvédők, a bringára, BKV-ra átszokók számának növekedésével. És abban sem hiszek, hogy a járókelő, aki a Ladjánszki Márta rendezte Boogie!…-ban szereplő Céline Larrére produkcióját az "ez most kit utánoz?" kérdéssel értelmezte, feltétlenül ott lesz a hétvégi L1 fesztiválon. De azért az évenként megrendezett akción tapasztalt látványos létszámnövekedés hosszú távon remélhetőleg használ a városi közlekedésnek és a színházi életnek egyaránt.
Mert ha azok közül, akik itt gondolkodás nélkül elköltenek pár ezer forintot langallóra meg kürtőskalácsra, csak minden második – na jó, harmadik – ember színházjegyet is vesz, és az élményeken, a kötegnyi színlapon és brosúrán kívül azzal a meggyőződéssel gazdagabban is távozik, hogy az autómentes közlekedésnél már csak az autómentesen színházba közlekedés a menőbb, akkor máris megérte.