Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HULLÁMVASÚT

Beszélgetés Bíró Krisztával / Színikritikusok Díja 2011
2011. szept. 11.
A Nyugat szerzőinek, feleségeinek, szeretőinek, barátainak, múzsáinak írásaiból összeállított nőNYUGAT című előadás létrehozásáért jelölték Bíró Krisztát a Színikritikusok Díjára. RICK ZSÓFI INTERJÚJA.
Revizor: Aznap, amikor megtudtad, hogy jelöltek, este találkoztunk, és ujjongva, mint egy kamaszlány, adtad nekünk hírül.
Bíró Kriszta az Ibusár című előadásban
Bíró Kriszta az Ibusár című előadásban
Bíró Kriszta: Autóban ültünk, mikor jött a telefon. Azt éreztem, jézusom, de jó, majd rögtön azt, hogy á, úgysem igaz. Banális dolog, de büszke vagyok rá, jó érzés, hogy van becsülete annak, amit csinálok. Hogy nem volt hiábavaló. Akkor is érezném, ha nem jelöltek volna, akkor is nagyon komoly, jó munka volt. Hab a tortán, hogy még honorálják is. A Színikritikusok Díjának van rangja, a jelölésnek is. Nekem ez nagyon fontos, mert a nőNYUGAT az én gyermekem. Persze most már az egész csapaté, a színészektől az öltöztetőkig, de előtte két évig főleg én hordtam.
R: Mint egy elefánt… A jelölésben ez áll: Bíró Krisztának, a nőNYUGAT című előadás létrehozásáért. Nem okozott benned feszültséget, hogy az előadás mégiscsak közös munka eredménye?
BK: A jelölőktől kéne megkérdezni, miért így. Tudom, sok az előadás, kategóriánként csak három jelölt lehetséges. Másfelől tán zavarban voltak, hogy mi ennek a műfaja, nem színdarab, mégis színház. Remélem, érzik a többiek, az egész produkció, hogy ez az ő jelölésük is. Csinálhattam volna bármit, ha ők nem teszik hozzá a magukét.
R: Számít az, hogy a kritikusok mit gondolnak?
BK: Olvastam már buta, okos, jó, rossz, tájékozatlan és nagyon tájékozott kritikát, de olyat is, amely az előadás ürügyén nem az előadásról írt. Az volna egészséges, ha a színházi embereknek fontos volna, mit ír a kritika, és a kritikusoknak is fontos volna a színházi szakma.
R: Úgy látod, hogy nincs így? Egyáltalán: mit jelent a buta és az okos kritika?
BK: Buta alatt azt értem, mikor valaki még be sem lépett a színházba, már döntött műről, rendezőről, színészről. Pokoli nehéz lehet, ha valaki száznyolcvan előadást néz meg egy évadban, mégis törekedni kell a tiszta lapra. Azt hiszem, a színészet és a kritikusság olyan pálya, ahol a szenvedélyes kíváncsiság elengedhetetlen feltétel.
Bíró Kriszta a Nyugat 2008-1908 című előadásban
Bíró Kriszta a Nyugat 2008-1908 című előadásban
R: Idegesebb vagy, ha kritikus ül a nézőtéren? Tudod egyáltalán?
BK: Ennek is van egy táncrendje. Lehet tudni, hogy a legtöbb kritikus melyik előadásra megy. Fiatal színészként sokat görcsöltem ezen, most már nem jut eszembe. Enquist új, önéletrajzi könyvében van egy hosszú fejezet a Tribádok éjszakája New York-i bemutatójáról. A premier után beülnek „a” helyre, és várják az éjfélt, amikor megjelenik a New York Times kritikája. Amit ott írnak, az a törvénykönyv. És mivel a Tribádok nem tetszett, megbukott. Ment még párszor, és fájront. Nekem ez rettentő idegen és riasztó.
R: Mentél már kritika alapján színházba?
BK: Persze. Ha valamiről azt olvasom, hogy nagyon magas színvonalú előadás, akkor felhorgad bennem a vágy, hogy megnézzem. Ha azt írják, kibírhatatlan, akkor szeretnék hinni a saját szememnek.
R: Ez függ attól, hogy ki írta a kritikát?
BK: Inkább talán attól, hogy hová. 
R: Nálunk a kritika nemigen tud megbuktatni egy előadást, a szájhagyomány annál inkább. Tudomásom szerint a nőNYUGAT esetében jöttek így nézők, mert futótűzként terjedt, hogy ezt feltétlenül látni kell.
BK: Nem hiszem, hogy a színházszerető néző szaklapokat vásárolna. Inkább napilapban, hetilapban, interneten olvas kritikát, ha olvas egyáltalán. És igen, szájhagyomány útján tájékozódik. A szakmán belül van egy réteg, akik állandóan nézik egymást. Akik kíváncsiak a másikra. Persze van, hogy az ember nagyon dolgozik, vagy örül, hogy végre otthon tölthet egy estét, de mégis, nyomon kéne követni egymást. A húszas éveimben folyton színházba jártam. Miután szültem, kevésbé. Az utóbbi években újra többet járok, de még mindig nem annyit, amennyit szeretnék. 
R: Volt valami az utóbbi években, ami nagyon beütött? Amikor azt érezted, hogy milyen kár, hogy nem vagy benne?
BK: Hogyne! Nekem az az igazán jó előadás, amin úgy tudok ülni, mint kamasz koromban: „hej, ha én is köztetek lehetnék”. Mondjak ilyet?
Jelenet a nőNYUGAT című előadásból
Jelenet a nőNYUGAT című előadásból
R: Mondjál. 
BK: Például a Csak egy szög Kaposváron. Ott elég nehéz volt fölállni a székből. A HOPPartosok Korijolánusza. A Kisvakond, akinek a fejére csináltak szintén reveláció volt. A Parasztopera Pintér Béláéknál. Nagyon szerettem a Kutyakeringőt. Hirtelen ezek jutnak eszembe.
R: A jelöltek közül láttál valamit?
BK: Az Én vagyok a te, az is, hű, de jó volt! Láttam a Magyar ünnepet, és persze a János királyt. A Mizantrópra az egyetlen estén, mikor ráértem, egyszerűen nem lehetett bejutni. Még egy beültetős cetlit sem sikerült szerezni. 
R: Ez azt jelenti, hogy sokat játszol. Viszont, ha jól emlékszem, az évadban a nőNYUGAT-on kívül nem próbáltál mást. Elfelejtettem valamit?
BK: Nem, idén csak a nőNYUGAT volt. És tavaly sem próbáltam. A Jógyerekek képeskönyve volt az utolsó. Idén pedig beugrottam a gyermeket váró Kerekes Viki helyett a Bohéméletbe.
R: Az igazgatóddal szoktál erről beszélni?
BK: Hogyne. A következő érvek szoktak elhangozni: speciális alkatú színész vagyok, nehéz életkorban. Karakterszínésznő vagyok, akinek sokkal nehezebb nagy falatot találni.
R: Ilyenkor azonnal fölmerül, hogy biztos azért csináltad a nőNYUGAT-ot, mert…
BK: …mert színészileg ínséges időket éltem? Igen. Ugyan nem próbáltam, de csaknem minden este játszottam. Ezek a próbamentes időszakok nem semmittevéssel telnek, meg is bolondultam volna. Mindig kitalálok valamit, ami munka, ami „csinálás”. Voltak hetek, amikor csak a nőNYUGAT-tal foglalkoztam. Bár szerintem akkor is kész lettem volna, ha ez alatt a két év alatt beakadt volna valami nagyobb falat.
Bíró Kriszta, Hetey László és Takács Katalin Az öldöklő angyal című előadásban. A képek forrása: PORT.hu
Bíró Kriszta, Hetey László és Takács Katalin Az öldöklő angyal című előadásban (A képek forrása: PORT.hu)
R: Magadban ezt hogyan rendezed le?
BK: Nem könnyű megvívni ezt a harcot az embernek sem önmagával, sem a környezetével. Félreértés ne essék, nem a hajtűimet hajigálom, ez nem arról szól, hogy öregszem. Hanem mikor az ember érzi, hogy sok mondandója volna, jó állapotban van, jó lenne, ha valaki megbízna benne, és hozzávágna valamit, amiben ezt a bizalmat megszolgálhatja és kiteljesítheti. Ez nem kizárólag a címszerepekre, operettlépcsőkre vonatkozik. Hanem olyan feladatra, ami kihívás. Nem favágás, nem mesterkedés – persze az is nagyon fontos, sőt –, de legyen kihívás. Nincs most jobb szavam erre. Hogy lássuk, hol tartok, nézzük, meg tudom-e csinálni.
R: Most épp miken dolgozol?
BK: Néhány napja kezdtem próbálni az Örkényben. Egy XIX. századi orosz darab, tök groteszk az egész, véres komédia, amelyben van egy tejfölszerep, van két főszerep, és vannak kabinet-lehetőségek. Ha eldobjuk az agyunkat, nagyon jó előadás lehet belőle. Közben pedig írom a Kaspar Hausert, amit Guelmino Sándor rendez majd a Magyar Színházban. Ez egy igaz történet, sok feldolgozása van, én Jakob Wassermann regényét veszem alapul. Ezen kívül vannak folyóiratokba írandó dolgaim, és saját írnivalóim, persze erre jut a legkevesebb idő.
R: Mi van, ha úgy tekintesz ezekre az időszakokra, hogy ugyan kevesebb a dolgod, de az feltűnik? Két év alatt csak a nőNYUGAT volt, de a bemutató után erről beszélt az egész város, nem lehet rá jegyet kapni (még egy beültetős cetlit sem), és rögvest jelölték is a Színikritikusok Díjára.
BK: Sokszor gondolok arra, hogy fogjam be a szám, mert egy nagyon jó színházban, kiváló társulatban lehetek, van dolgom, nem ildomos panaszkodnom. Ugyanakkor időnként az az érzésem támad, hogy kopok. Ha az ember nem gyakorolja a szakmáját, akkor elfelejt próbálni, nem tud felszabadult lenni, mert a teljesítménykényszere kezd működni. Persze azt is gyűlölöm, amikor észreveszem, hogy hú, de sajnálom magamat. Ez egy elég komoly hullámvasút. Hogy miként viselem, amikor nem vagyok jól a bőrömben. Mert azért kéne valamit csinálni, hogy ne felejtsek el színésznek lenni. Színészni. Nem vagyok író, nem vagyok dramaturg. Színész vagyok.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek