A bőr, amelyben élek
2011.09.09.

Nem éppen szerencsés fordulat egy magánéleti traumáktól gyötört plasztikai sebész szikéje alá kerülni – ám Almodóvar legújabb filmjének tanúsága szerint akár szerelem is születhet a dologból. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.

Kidülledő mellkassal, stukkert markolva érkezik a lépcsők tetejére Antonio Banderas, éjfekete szemeiben szikrázik a düh, s mikor az alant hadonászó áldozata egy kifent konyhakést tapaszt önnön törékeny nyakához, a méltóságteljesen ereszkedő bika csak annyit sziszeg: „Úgysem mered!” Sziszeg, akár egy mérges kígyó, minden szava haraggal színültig teli, tekintete pedig metsző, mint egy tőrdöfés – csupa szenvedély, csupa gyűlölet, csupa dráma a nagyvászon, dúlnak az érzelmek, spriccel a vér. 

Ünnepi, de legalábbis felettébb örömteli pillanat ez az újkori spanyol filmművészet legnevesebb szerzője életművében, s nem csupán az érettségében is lefegyverző egykori fétisszínészének magas hőfokú visszatérte miatt. Merthogy – amennyiben igazán őszinték vagyunk magunkhoz – Pedro Almodóvar már majd’ egy évtizede nem rendezett hasonlóképpen sűrű és intenzív szcénát. Nem mintha a zsúfoltságában is súlytalan Rossz nevelés vagy a bizonyos távolból ernyedt háziasszonymozikra emlékeztető utóbbi darabok (Volver; Megtört ölelések) híjával lettek volna a látványos erényeknek – ámde az a legkorábbi munkákat idéző, vakmerően szédült és szenvedélyes hangfekvés, mely A bőr, amelyben élek némely üdvözítő pillanatát fémjelzi, aligha volt jellemző rájuk. 

Elena Anaya és Antonio Banderas
Elena Anaya és Antonio Banderas
Almodóvar ezúttal hozott anyagból dolgozott, Thierry Jonquet csavaros lektűrjét írta vászonra, s jobbára megőrizte az alapmű komor, nyomasztó hangulatát. A hajmeresztő fordulatokban bővelkedő sztori az istenkísértő plasztikai sebész (Banderas) szerelmi őrületéről mesél, amely két családi tragédia nyomán bontakozik ki egy elegáns spanyol kúria alagsorának kulcsra zárt szobáiban. 

A hölgyfoglyának arcával machináló sebész frankensteini története kezdetben Georges Franju költői horrorját, a Szemek arc nélkült idézi, aztán az előtörténet felmondása során Hitchcock Szédülését – elvégre a félidő revelatív fordulatát követően hasonlóképp hangsúlyossá válik a halott kedves iránti megszállottság poe-i motívuma. Almodóvar voltaképpen a megannyi patinás elődöt követve a Pygmalion-mítoszt formázza újra – méghozzá a Jonquet-regény nyomán üdítően perverz modalitásban, hiszen teremtő és teremtett viszonya ezúttal igencsak meghökkentő fénytörésbe kerül. Hogy a lenyalt hajú doktor vad szerelemre lobban tökéletesre csiszolt alkotása iránt, az aligha látszik meglepőnek, miként e lázas érzemények komor végzete is bízvást borítékolható az első pillanattól fogva – ámde az őrdögi vállalkozás motivációi bizarr meglepetéssel szolgálnak. 

E mitikus történetből Almodóvar melodrámai mozzanatokban dús és komikus elemekben szegény thrillert farag, amelynek legfőbb erényét alighanem az elegáns és lendületes cselekményvezetés jelenti. Habár a játékidő során olykor fölöttébb nehezen hihető mozzanatokkal is szembetalálkozunk (lásd a sebész, házvezetőnője és féltestvére képtelen viszonyrendszerét), Almodóvar példás ritmusú, kiegyensúlyozott rendezése végig elragadó, a jólesően kiszámíthatatlan és frappánsan elbeszélt történet pedig egészen a fináléig fenntartja az izgalmakat. 

Marisa Paredes és Antonio Banderas. A képek forrása: PORT.hu
Marisa Paredes és Antonio Banderas (A képek forrása: PORT.hu)
A rendező holdudvarából érkezett színészek rendre csuklóból hozzák a nekik írt figurákat – legyen szó a aggodalmas házvezetőnőt lazán felskiccelt Marisa Paredesről, a letaglózó szépségű Elena Anayáról, vagy sármjának teljében bizonyító Banderasról. Igaz, valódi drámai szerep, komoly önsúlyú alakítás aligha akad e komorságában is játékos, végzetszerű kavarásban – jóllehet a történet mélyén forrongó bosszúdráma bízvást adna erre lehetőséget. 

Almodóvart azonban inkább a spanyolos hevülettől túltelített pillanatok izgatják, a szilaj, szélesvásznú végzet kanyargós útjai, semmint a beláthatatlan mélységekbe merülő lélektani folyamatok, ilyenformán filmje némileg adós marad a háborodott sebész átélhetően szívszaggató szerelmi drámájával. Frankenstein-doktor és a szépséges szörny románca a fináléra vériszamos zátonyra fut – ám a bosszúról és a végzetről mesélő tanulság némiképp banálisnak, a lezárás pedig erőtlennek tűnik. Almodóvar azonban mindaddig magával ragadóan vezette nézőjét e vonzóan szélsőséges cselekményvilágban, s ez a sodró lendületű meseszövés alighanem szolid hiányérzetünk dacára is értékes és élvezetes művé avatja legújabb darabját.
 
Cím:  A bőr, amelyben élek,  Rendező:  Pedro Almodóvar,  Forgatókönyvíró:  Pedro Almodóvar,  Thierry Jonquet,  Zeneszerző:  Alberto Iglesias,  Operatőr:  Jose Luis Alcaine,  Vágó:  José Salcedo,  Szereplők:  Antonio Banderas, Elena Anaya, Blanca Suárez, Marisa Paredes, Bárbara Lennie, Jan Cornet, Eduard Fernandez, Fernando Cayo