Revizor: Hogyan merült fel a Cabaret megrendezésének ötlete, és mi volt a fő elgondolás a megvalósítással, a rendezéssel kapcsolatban?
 Bozsik Yvette a Cabaret próbáján |
Bozsik Yvette: Ez a rendezés tulajdonképpen beugrás volt az eredetileg felkért rendező helyett, így nem volt túl sok időm gondolkodni a megvalósítással kapcsolatban. A dramaturg, Baráthy György és az általa készített fordítás sokat segített abban, hogy szikárrá és maivá tegyük a szöveget: kimondott célom volt, hogy minél nyersebb legyen a stílusa. Aktualizálni nem akartam különösebben, csak amennyire az anyag egyébként is adta magát.
A munkatársaim azok voltak, akikkel évtizedek óta dolgozom együtt: Berzsenyi Krisztina jelmeztervező, Khell Zsolt díszlettervező és Pető József világítástervező, valamint a színészek mellett a társulatom táncosai. Az első fontos szempont a tér kitalálása volt, egy olyan közegé, amelyben mind a prózai, mind a táncos jelenetek a „helyükön vannak”, és egyszerre tűnhetnek reálisnak és szürreálisnak is. Zsolttal így találtunk ki egy olyan teret, mely egy hajó és vonat helyiségeit egyszerre idéző helyszín.
R: A zene nagyon fontos a színházi és táncdarabjaidban is, de a musical mint műfaj mitől izgalmas neked?
BY: A Balettintézet elvégzése után három évig az Operettszínházban táncoltam, ahol Imre Zoltán koreográfiáiban közvetlenül is megtapasztalhattam, hogyan lehet musicaleket színvonalasan koreografálni. Ugyanakkor közelről láttam a műfaj sablonjait, hiányosságait is. Emellett ott voltak a filmek, amelyek diáklányként nagy hatással voltak rám: Mindhalálig zene, Jézus Krisztus Szupersztár, Cabaret, Sweet Charity. Ezek a filmek is megmutatták, hogy nem a műfajjal van a „probléma”.
R: A Cabaret koreográfiája hogyan illeszkedik a te koreográfusi munkásságodba?
BY: Ritkán ugyan, de korábban is készítettem már musicalekhez koreográfiát: a My Fair Lady-hez vagy a Nine-hoz, meg régebbi darabjaimban is megjelentek musical-elemek, például a Kabaré – Elvágyódás két részben című előadásomban, a János Vitézben, vagy a Bál, avagy a táncos mulatságban. Azt hiszem, hogy ebben a műfajban nem lehet jobbat kitalálni Bob Fosse műveinél. A Cabaret-ban azon igyekeztem, hogy minél minimálisabbá és nyersebbé alakítsam a mozdulatokat.
R: Igen eklektikus, illetve szerteágazó a színházi tevékenységed, amelybe a tánc felõl érkeztél. Hogyan látod a jelenből ennek az alakulását? Miért lettél koreográfusból rendezővé, miközben megtartottad a táncot is?
BY: A koreográfia és a rendezés elég közel állnak egymáshoz, hiszen mindkettővel – jó esetben – gondolatokat közvetítünk, amelyeket erős, emblematikus képekkel kell megtámogatni. A Vagina monológok volt az első prózai rendezésem, amely egyébként szintén beugrás volt. Imádok kirándulni a két műfaj között, ugyanolyan erővel vonz a színház, mint amikor „tiszta” táncművet készítek.
 Bozsik Yvette. Fotó: Horváth Judit, Bozsik Yvette Társulat |
R: Van különbség a színészekkel és a táncosokkal folytatott munka között?
BY: Óriási a különbség, de mivel már régóta dolgozom színészekkel a Katona József Színházban, valamilyen szinten tudom ezt a helyzetet kezelni. Ha az embernek van egy társulata, óhatatlanul sokkal szigorúbb a táncosaival és megengedőbb a színészekkel. Egy rendezőnek jó pszichológusnak is kell lennie. Szeretem felszabadítani a színészeket, mert akkor jó hangulatú a próba, érezhető a bizalom.
R: Mindig is provokatív művésznek tartottalak. Megvan még benned a lázadás?
BY: A provokáció egy ideig érdekes, főképp ha formalista, és nem belülről jön. Én mindig a saját életemből merítek, amely hol szenvedélyesebb, hol csendesebb, hol magányosabb, hol boldogabb. Ezért a műveim is ilyenek. Ma már szinte azt is provokációnak érzem, hogy negyvenhárom évesen szültem.
R: Második gyermeked születése után hogyan tervezel visszatérni a társulatodhoz, a színházhoz, a tánchoz?
BY: Már elkezdtük felújítani a Bál, avagy a táncos mulatság című darabot, ezúttal Marozsán Erika és Vati Tamás főszereplésével, a bemutató október 8-án lesz a Nemzeti Táncszínházban. Mivel három hetes a kisbabám, segítségemre vannak az asszisztenseim, legfőképp Vislóczki Szabolcs, aki a darabot többször betanította már külföldön is. A mostani felújításban sok új táncos lesz, de más lesz a főszereplők kora és karaktere miatt is, hiszen az idősebb párt felváltja két fiatalabb, de érett személyiség. Ezen kívül látható lesz a barbadosi származású társulati tagunk, Valencia James, és vendégként szerepel a remek fiatal argentin táncos, Federico Marcos Moreno Hernandez. Lesz még ebben az évben egy új gyerekelőadásunk is, de ezt csak azért tudom megcsinálni, mert olyan fantasztikus társulatom van, akik önállóan is képesek dolgozni, és saját koreográfiát is készítenek.
R: Mely darabok tudnak repertoáron lenni a következő évadban? Hogyan tudod egyben- és fenntartani a társulatot?
BY: Sok munkával és odafigyeléssel lehet egyben tartani a társulatot. Olyan emberekkel dolgozom, akik mind önálló személyiségek, de elkötelezettek a társulat, a közös munka iránt. Továbbra is repertoáron lesz a Centrálban a Cabaret, a Kamrában a Lány, kertben, a Művészetek Palotájában a Varázscirkusz és a Stravinsky-est, a Nemzeti Táncszínházban a Péter és a farkas, a Tháliában a Pöttyös Panni az iskolában (szintén részben új szereposztással), valamint a Kolibriben a csecsemőszínházi előadásunk, a Négy évszak. Ezeken kívül rendszeresen szerepelünk az országban a Csoportterápiával és a Lélektáncot is felújítjuk. Novemberben a Miss Julie-vel Angliában fogunk fellépni Richard Demarco tiszteletbeli doktorrá avatása alkalmából. Ő az, aki több, mint húsz éve felfedezett engem Edinburgh-ban, és bár sajnos személyesen nem tudok majd jelen lenni, ez fontos esemény lesz a társulat számára.
R: Inspirálnak a díjak, az elismerések?
BY: A díjak nem fontosak. Bár rengeteg díjat kaptam eddig, sosem változott miattuk a gondolkodásmódom, hiszen egyformán jól kell tudni kezelni a kudarcot és a sikert is.