Persze, csak ha van hozzá türelmünk. Hiszen a város hirtelen olyan lesz, mint egy „távoli bolygó”, amelynek megváltozott léptékei között akkor találhatjuk fel magunkat jól, ha magunkévá tesszük a szabályait. Ennek egyetlen kulcsa, hogy hagyjuk gyerekeinket, hadd fedezzék fel maguknak azt a mesevilágot, amelyet a szervezők Győr utcáira és tereire, valamint a Rába parti „szigetekre” teremtenek, a saját tempójuk, kedvük és érdeklődésük szerint.
Hogy egy ilyen nagyszabású rendezvény megvalósításához, ahol a 10 helyszínen megrendezett 1000 program szinte bejárhatatlan a három nap alatt, közös összefogásra van szükség, az sejthető: a megyei jogú önkormányzatnak és a számos támogatónak köszönhetően a gyerekeknek valóban „nem kell zsebpénz, mert (minden) ingyen van”. És ez nemcsak a programokra, hanem az olyan extra szolgáltatásokra is igaz, mint a fesztivál partnerszállodáiban és -vendéglőiben való alvás és étkezés, valamint a hazafelé vezető vonatút igénybe vétele. Mindehhez semmi másra nincs szükség, csak az infópultokban megszerezhető karszalagra, ennek feltételeként pedig egy fotó és a szülők elérhetőségének átadására. Egy ingyenes rendezvény esetében talán ez is felesleges formalitásnak tűnik, ám azon túl, hogy a fesztivál besorolása regisztrált látogatottsági adatokhoz kötött – amelybe ily módon sacc per kábé alapon számítanak bele a felnőttek –, praktikus célt is szolgál, ha elveszítenénk egymást győrkőceinkkel, sőt ötletes formája annak, hogyan lehet személyes motivációval élményszerűvé tenni a gyerekek jelenlétét (de erről kicsit később).
 Balra: Borkai Zsolt polgármester, aki átadta a győrkőcöknek a város kulcsát; jobbra Kocsis Rozi fesztiváligazgató; háttérben a csillagkép-bábok |
Már maga a tény, a győriek vendégváró gesztusa is kiemeli a Győrkőcöt a fesztiválok sorából, s ha ehhez hozzávesszük, hogy a grátisz ajánlatok nem pusztán jól hangzó reklámszlogenek, amelyekkel a városba csábítják a mit sem sejtő szülőt, hanem valóra váltható ígéretek, akkor bátran állíthatjuk, hogy igazi kuriózummal állunk szemben. Hiszen a mérleg másik oldalán a fesztivál nem követel plusz költségeket a felnőttektől sem, legfeljebb néhány kisebb kompromisszumot. (Például azt, hogy a Rábán közlekedő séta-tutajozásért vagy a városnéző Győrkőc-vonatért nekünk jutányos áron, de fizetni kell, vagy hogy a vendéglőkben főétel rendelése esetén jár a gyerek-ebéd, s ezt nem az étlapról választhatjuk, hanem a napi győrkőc-menü egyféle ajánlatából.) Ezen a fesztiválon ugyanis tényleg minden a gyerekekért van, s ha ezen nem érzékenyül el az anyagias világhoz edződött szív, akkor egyéb meglepetések is várják.
A szervezők szó szerint kiteszik a lelküket, s biztos vagyok benne, hogy a tavaly elnyert Kiváló Minősítésű Művészeti Fesztivál díjának és a növekvő népszerűségnek, amely az idén 45 ezer látogatót vonzott a városba, ez az egyik titka. (A másik a jó ízléssel válogatott minőség – de erről szintén kicsit később.) Ha a csillagokat nem is, de a csillagképeket lehozzák nekünk az égről, s azok mint óriásbábok lejtenek táncot a megnyitón. A revü sikerét az sem zavarja, hogy a gyerekek nem feltétlenül járatosak az asztrológiában. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves bábszakos hallgatói és a Vaskakas színészei által életre keltett fehér kartonbábok lélegzetelállítóan látványosak, a gyerekek nem egyszer versenyt kiabálnak a konferansziéval, hogy pl. nem a Rákot látjuk éppen, hanem a Skorpiót; Bika lány és Kos fiú az „univerzum legjobb bulijaként” aposztrofálják a fesztivált, amelynek vitathatatlanul jól áll ez az egészséges önkritika és önreklám, majd csillámport varázsolva a zsebünkbe, átadják helyüket a mesehősöknek.
 Városháza Mesevárosban (A képek forrása: Győrkőc Fesztivál) |
Ekkor már túl vagyunk két jó hangulatú koncerten (Farkasházi Réka a gyerekekkel való kapcsolattartásban és a dalokat összekötő műsorvezetésben jobb, Mórocz Adrienn Boribon muzsikál koncertje zeneileg erős), és a szappanbuborék-fújó Guinness-rekord kísérleten, amelyet kissé körülményesen vezényelt le az est házigazdája, Kocsis Rozi fesztiváligazgató. Izgatottsága érthető, lóg az eső lába, néha elered, fagyoskodunk is a majdnem éjszakába nyúló megnyitón, pedig – ha már a csillagképek leköltöztek hozzánk – csakis az angyalok tarthatják fejünk fölött a felhők dunnáját. Miután Borkai Zsolt polgármester átadja a város kulcsát a gyerekeknek, kezdetét veszi a varázslás, amely éberen tartja a nehezedő gyerekszemeket. Előbb a város első emberének zakóján gyulladnak ki trendi fények (l. ide kattintva a Compact Disco legutóbbi Viva Comet-fellépésének imidzsét), majd a megyeháza falán láthatunk led-fény-show-t (amelynek ábrái közelről sajnos kivehetetlenek), a markunkból fújt varázspor hatására mesekastéllyá fényfestődik a városháza, az estet tűzijáték koronázza – olyan, amelyet bármely augusztus 20-a megirigyelhetne -, végül közös körtánccal búcsúzunk.
A varázslat másnap teljesedik be, amikor reggelre kelve egy egészen új városban találjuk magunkat. Hihetetlenül látványos az átalakulás, ezért úgy érezzük, hogy nem egyszerűen Győr belvárosa változott Mesevárossá, hanem mese az egész világ, amelyben mesehős minden ember. Elsősorban persze a gyerekek, hiszen a liliputi méretek őket szolgálják: a Bécsi kapu téri Napraforgó labirintus, amelyben bogár-járgányokkal közlekedhetnek, a Meseerdő, melynek fenyőfái csak az ő perspektívájukból rejtenek felfedezhető csodákat, és a Pöttöm város, melynek apró házaiban és óriási párnáin megpihenhetnek a fáradt győrkőc-lábak. Ugyanitt festhetnek, játszhatnak is a kicsik a mesehősök, Piroska, a Farkas, Aladdin, a Csizmás Kandúr stb. vezetésével, illetve felfedezhetik az igazit mintázó városháza rejtett zeg-zugait. Lehet karton-mesefalat pingálni (amelyet éjszaka elmos az eső, ezért vasárnap újra kell kezdeni), több helyszínen színházat nézni, fából készült óriási mesebútorokon utazásosat játszani, vagy elidőzni a Meseautomatánál, amely egyszerű ötletével nagy sikert arat: diafilm-képek peregnek a kijelzőn, a Vaskakas színészei mesélik a mesét, s közben mindenről a képernyő érintésnyi közelségébe került szerencsések dönthetnek.
 Skanzen és bábszínház a Győrkőc faluban |
Felsorolni is kevés lenne e cikkhossznyi terjedelem, hogy milyen gazdag kínálatból válogathatunk. Lépten-nyomon különböző „mini-világokban” találjuk magunkat, amelyek között a minőség és a játékosság az összekötő elv. Mintha minden egyes programot előzsűriztek volna, és egy egységes ízlés és színvonal követelményrendszere szerint válogattak volna ki a szervezők. Azt is mondhatnánk, hogy ennyi minőségi játékot, programot és árut (!) elképzelni is lehetetlen, nemhogy egy helyen megtalálni, s ez még a vállaltan szponzorációs céllal „bérelt” helyszínek esetében is igaz. A Fapipa játékvár szőnyegein például mindenki kedvére kipróbálhat minden – kedvezménnyel megvásárolható játékot –, az utca közepét elfoglaló Lego-asztalkáknál valódi építő közösséget alkothatnak a négyes csoportokban váltakozó gyerekek, a Haribo ugrálóvára sokkal izgalmasabb, mint az ajándékba osztogatott gumicukor, a Samsung Kinect nevű virtuális játékokkal felszerelt sátrát pedig csak azok találják meg, akik nagyon akarják. Még a rendőrség is szimpatikus kreativitással vesz rész a maga népszerűsítésében: a rendőrörs tagjaként a gyerekek egy igazi, mesehősök utáni nyomozásban vehetnek részt, amely kiterjed az egész városra, de hogy végül megtalálják-e a méztolvajt, azt távozásunkig nem sikerül kideríteni.
A Győrkőcök városában tehát bátran szabadon engedhetjük gyerekeinket, hiszen minden, amivel találkozhatnak, a javukra szolgál. A sorban állástól sem kell félteni őket, ritkán látható igazságérzetről és demokráciáról tanúságot téve várják ki a sorukat – legfeljebb az őket ráncigáló szülők vizsgáznak esetenként rosszul. A Széchenyi tér Kacsaúsztatója a kisebbek számára kínál ügyességi vizes játékokat (csónakázó tó, óriásbuborék), közben pl. az elektromos járművek kipróbálásáért való álldigálás fáradtságát színes napernyők alatt, hintaágyakon és mini-hintaszékeken pihenhetik ki. A Babakert játszóháza és cirógatója a legkisebbeket ringatja álomvilágba, a Győrkőc kalandpark bátorságpróbái a kötélpályákkal, bungee trambulinnal és „égig hajtható”, 360 fokos kört leíró kerékpárral, valamint a Tudorpart tudományos alapon nyugvó játékai (pl. a camera obscura-doboz, vízágyús célba lövés, szárazjeges rakéta, légnyomásos-lábpumpálós palackkilövő stb.) inkább a kamaszokat célozza meg.
 Felhőfogás a Tintaló Társulással; háttérben a Minicirkusz (A szerző fotói) |
Hogy beszámolóm végén személyes kedvenceimről is számot adhassak, be kell vallanom, hogy programszervezőm ezúttal egy négyéves győrkőc volt. Hogy a válogatásba kevesebb színház jutott, és több játék, az ő érdeklődésének köszönhető. A szentendrei Skanzen munkatársai által a Radó sziget keleti oldalára varázsolt népies Győrkőc faluban a korhűen berendezett folklór-házakat fedeztük fel nagy izgalommal, szalmafonással kézműveskedtünk, és kifigyeltük, ahogy a nagyobbak meglovagolják a szalmalovakat, majd szénabálákon ücsörögve tapsoltunk a Vajdaságból érkezett népzenészeknek és Pályi János most is szívmelengető Vitéz Lászlójának. A pécsi Bóbita Bábszínház pecsét- és ajándékgyűjtős, ötletes mesefonal-kalandjátékában csak az aranyhalat sikerült kifognunk, az órás(báb) fatojással való etetésétől megrettentünk. Utunk ugyanis minduntalan a Tintaló Társulás csodavilágaihoz vezetett: először a Varázshídon kiállított, „fej nélküli” cirkuszi paravánoknál időzgettünk, majd a Tekergő-tér fából készült ügyességi játékait próbálgattuk, egyszer három felhőt is fogtunk, és bejutottunk a Minicirkusz azóta is sűrűn emlegetett előadására. Pontosabban: csak a gyerekek jutottak be, mi, felnőttek a ponyvába vágott kis lyukakon keresztül leshettük meg arcukon azt a csodát, ahogyan a maga teljességében és ártatlanságában megszületik a varázslat mint színház.
A belépőként leadott portréképek mosolyalbumok falára kerülnek, amelyek évről évre paravánok formájában díszítik a vasútállomástól a Győrkőc-város központjáig ívelő Mosoly utcát, a magasban egymás kezét fogó fiú-lány fényreklámokkal és szalagokkal együtt. Ki-ki megkeresheti magát a tablókon, felidézve az emlékeit. Ezen az utcán található a Vaskakas Bábszínház épülete is, amelynek apró csapatát a fesztivál ötletéért és színvonalas megvalósításáért dicséret illeti. Hogy igazán értik a dolgukat, arról évközben is megbizonyosodhatunk. Ha győri lennék, nagyon büszke lennék rájuk. Így viszont sokakkal egyetemben „csak” hálás vagyok, és remélem, hírük mielőbb elér az Óperencián is túl.