Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGY SZEMÉRMES ALKOTÓ

Pertis Jenő-emlékest / Óbudai Társaskör
2011. máj. 28.
„Félbemaradt mesék” – ez volt az Óbudai Társaskörben május 16-án rendezett, a Kósa György-sorozathoz hasonlóan hagyománnyá váló Pertis Jenő-emlékest mottója. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Mérey Anna
Mérey Anna

Értem persze, hogy mire utal a cím: Pertis Jenő félig-meddig álcázott, „bujkáló” zeneszerzői életművének tragikus váratlanságú megszakadására, arra, hogy valódi kalibere csak akkor vált nyilvánvalóvá szakmai körökben, amikor az életmű visszavonhatatlanul lezárult. Másképp is fölfoghatjuk azonban a négy éve alkotóereje teljében elhunyt zeneszerző életművének időközbeni sorsát: olyan felfedezéssorozatként, amely nagyon is folytatódik, és egyelőre a legkevésbé sem látszik félbemaradni. Mert ősbemutatóra ugyan ezúttal nem került sor, de nem újrafelfedezés-e az is, ha a hatvanas vagy a hetvenes években konkrét alkalomra íródott, s csupán egy ízben felhangzó mű szólal meg ismét egy másik évszázad közönsége előtt? Ilyen „újrabemutatás” pedig több is szerepelt a hangverseny műsorán.

A Hollós Máté által nem titkolt baráti elfogultsággal, ám igen informatívan és lényegretőrően bevezetett és moderált koncert művek, tételek egész sorát mutatta be a szerző életének különböző korszakaiból, előadók hosszú sorának közreműködésével; mindezt kiegészítette az angol barát és kolléga, John Marlow Rhys Pertis Jenő emlékének szentelt kompozíciója a második félidő elején.

Legkorábbi darabként az 1965-ben írt Három népdal gyermekzenekarra című mű hangzott fel csaknem fél évszázad távlatából, majd ezt egy ugyancsak a hatvanas évekből származó kompozíció, a Két József Attila-vers gyermekkarra követte, mindkettő A Marczibányi téri Kodály Iskola Gyermekkara és Kamaraegyüttese előadásában; a két kórust Őri Csilla, illetve Uhereczky Eszter vezényelte, Preszter Nóra (zongora) és Plajner Ilona (fuvola) közreműködésével. Majd a nyolcvanas évek terméséből következett három hangszeres mű: előbb a Capriccio című trió Illés Eszter (fuvola), Rohmann Ditta (gordonka) és Füzesséry Zoltán (zongora) tolmácsolásában, majd a hangverseny mottóját szolgáltató, vibrafont és marimbát foglalkoztató Félbeszakadt mesék Domoki Soma Levente előadásában, végül pedig az Öt közjáték szaxofonkvartettre, amelyet a Budapest Szaxofonkvartett játszott el.

A második félidő kezdetén John Marlow Rhys ütőkre, zongorára és hárfára komponált De profundis – In memoriam című gyászzenéjét a debreceni SONUS Ütőhangszeres Együttes (művészeti vezető: Szabó István), Váradi Judit (zongora) és Peták Ágnes (hárfa) adta elő Tihanyi László vezényletével. Majd ismét Pertis-darabok következtek, ezúttal az életmű utolsó évtizedéből. A hegedűre és mélyhegedűre írt Duót Mérey Anna és Bársony Péter játszotta; majd végül egy alkalmi kórusmű, az Altötting harangjai csendült fel a Vass Lajos Kamarakórus előadásában, Somos Csaba vezényletével.

Bársony Péter
Bársony Péter

Ennyi, a legkülönbözőbb időpontokban és alkalmakra született, a legkülönbözőbb előadó-apparátusokra íródott darab természetesen nem adhat a hallgatónak homogén képet egy zeneszerzőről, egy életműről; sokrétű képet annál inkább. A legerősebb élményt ebben a hangversenyben az ihletettségnek és az igényességnek, ha nem is teljesen egyenletes, de mindvégig következetesen magas színvonala jelentette. A darabok jelentős részét valamilyen családi vagy személyes igény, alkalom ihlette; izgalmas volt figyelemmel követni azonban, hogy sokszor éppen ezek a darabok a legkíméletlenebbek az előadóval szemben (persze ez nem kis mértékben a rokonsághoz tartozó művészek: egy Zakariás Anikó, egy Pertis Zsuzsa, egy Kelemen Barnabás kiválóságát tükrözi).

Az összbenyomás egy végtelenül rokonszenves és végtelenül igényes zeneszerző-egyéniség portréját állítja elénk, aki ihlet és eredeti mondanivaló nélkül nem ült le a kottapapír elé, és aki szinte nem kaphatott olyan kérést vagy megrendelést, hogy abból ne valamiféle nemesen izgalmas zenei anyag kerekedett volna ki. E kritika keretei között csupán felsorolásszerűen emelhetem ki a gazdag programból a József Attila-kórusok rendkívül eredeti hangját, a kifejezetten nagyszabású, s a század legjobb magyar hangszeres zenéjével egy sorba tartozó Capriccio hallatlanul izgalmas effektusait és hangszertechnikai felfedezéseit, gesztusainak erejét és elmélyültségét. Az aforisztikus tételekből álló Félbemaradt mesék ezzel szemben a kifejezés puritán tömörségének mesteri pédája, míg a szaxofonkvartettre írt tételsorozat a dráma, a líra és a frivol humor magasrendű és magasrendűen szórakoztató megnyilvánulása. Pertis kivételes értékét jelzi az is, hogy a tiszteletreméltó mesterségbeli tudással megírt Rhys-kompozíció meglehetősen halványan hatott ebben a környezetben, pedig a hátralevő két mű: a Duó és a huszonhárom szólamú, fantáziadúsan hangutánzó kórusmű bizonyos mértékig lazítást jelentett az addigiak végletes koncentrációja után.

Az előadók mindannyian nyilvánvaló odaadással – és ugyancsak messzemenő igényességről számot adva – játszották végig a hangversenyt; feltétlenül ki kell emelnem azonban a legkiválóbb művészi teljesítményt nyújtó Illés–Rohmann–Füzesséry triót, Domoki Soma Leventét, a Budapest Szaxofonkvartettet, illetve Mérey Annát és Bársony Pétert. De hangsúlyozom, mindenki jól helyt állt.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek