Jóval több szerep, mint szereplő, sok beszélgetés, filmszerű vágások, groteszk víziók, kikacsintós irónia a (magyar) kezdő színész sanyarú sorsáról. És valami gyilkosság, bár a krimihangulat elmarad. Tagadhatatlan, hogy van az egészben valami Amerika, de ez inkább csak körítés. MAUL ÁGNES ÍRÁSA.
Matt Scudder exzsaru, jelenleg magánnyomozó és alkoholista, aki már három éve tiszta. Miközben egy új ügyön dolgozik, minket is elkalauzol a mocskos bérházak, puccos bárok és lepattant késdobálók, kisstílű bűnözők és nagymenő maffiózók Amerikájába. Közben felgöngyölít két gyilkosságot, szerelmes lesz, és mindez idő alatt megannyi kísértés ellenére sikerül józannak maradnia.
Huzella Júlia, Borbély Alexandra, Rétfalvi Tamás és Simon Zoltán |
Máté Gábor negyedévesei a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az amerikai krimiíró, Lawrence Block A penge élén című regényét vették alapul PENGEél című előadásukhoz (a dramaturg Enyedi Éva volt), a sötét hangulatú nyomozósdit azonban nyakon öntötték egy kis jazzel. A cselekménybe iktatott dalbetétek hol valós idejétől emelik el a történetet, hol pedig a szürreális felé viszik el. A detektívsztorit idézőjelbe teszi maga a tény, hogy a szereplők váratlanul dalra fakadnak, ezt az érzést azonban tovább fokozza, amikor a zenés betétek a cselekmény egy-egy epizódját víziószerű musicaljelenetként tálalják. Ilyen például egy misztikus szertartás, a hentes-mise vagy a bonctermi ének, amikor is a halottkém (Huzella Júlia) csábítón incselkedik aktuális „páciensével”.
A negyvenes éveket idéző jazz slágerekhez írt magyar szövegek jó része a szereplők saját jelenére is utal, s a prózai részek is bővelkednek saját magukkal kapcsolatos önironikus, a kezdő színész lehetőségeit taglaló keserédes kiszólásokban. „Diplomás komédiás, de állástalan. Se szerep, se szöveg. Kilátástalan partvonal, hattyúdal” – éneklik kórusban, és miközben egyik szerepből a másikba ugranak át, lesajnálóan beszélnek a modern előadásokról, melyekben egy színész több karaktert is játszik.
A fiktív amerikai történet és a fiatal színészek valósága közötti kapcsolódási pontot Paula alakjában találta meg a társulat, mégpedig azért, mert Paula, akinek eltűnése ügyében Scudder nyomozni kezd, maga is kezdő színésznő. Persze hamar kiderül, hogy a lányból sosem lesz befutott sztár, hiszen halott. A történetben kiemelt szerepet kapnak azok a részek, melyekből kiderül, Paula milyen nyomot hagyott tanára, ügynöke, színésztársa, rendezője emlékezetében, s az eredmény persze kiábrándító. Legjobb jeleneteire alig emlékeznek, tanára közepesen tehetségesnek tartja, rendezője pedig összekeveri valaki mással. A hiábavaló küzdelmekre előszeretettel reflektál nemcsak a többi szereplő, de maga Paula (Tóth Eszter) is, aki túlvilági nyugalommal, cinikusan félvállról odavetett mondatokkal kommentálja az egész történetet a színpad szélén ülve. Kívülállása nemcsak abban mutatkozik meg, hogy halott az élők között, de a játékon belüli és kívüli világok között is egyensúlyozik. Hol Paulát, a meggyilkolt amerikai színésznőt halljuk beszélni, hol pedig Tóth Eszter negyedéves színművészetis diákot, aki egy-egy darabbéli karakter jellemzésekor nem mulasztja el megemlíteni, hogy „kísértetiesen hasonlít” arra az osztálytársára, aki eljátssza az adott szerepet.
Simon Zoltán. Fotó: Puskel Zsolt – PORT.hu |
A sok szereplő rövid dialógusa lassan pergeti előre az eseményeket. Bár a filmszerűen egymásba tűnő jelenetekben néha nagyobb „vágások” is vannak, amikor a kimaradt jelenetet Paula foglalja össze egy tömör mondatban, még így is legfeljebb komótosnak nevezhető az előadás tempója. Ráadásul az amúgy sem túl feszesre húzott történetet meg-megakasztják a hullámzó színvonalon előadott énekes produkciók, a színészek kiszólásai pedig bizonytalanná teszik a hangsúlyokat az előadásban. Ahogy a színdarabban a Matt által gyakran felkeresett anonim alkoholisták klubjának tagjai folyamatosan emlékeztetik egymást, hogy „ne feledd, alkoholista vagy, csak egyetlen pohár választ el attól, hogy visszaess”, úgy emlékezteti cinkos kikacsintásokkal az előadás a nézőt, már-már szájbarágósan arra, hogy ez itt nem Amerika, hanem a magyar színésztanulók valósága. És ahogy regényében Lawrence Block a Paula eltűnése ügyében történő nyomozást használja fel eszközként, hogy főhőse személyiségének fejlődését, önmagával folytatott küzdelmeit állítsa fókuszba, úgy használta fel A penge élént Máté Gábor és osztálya arra, hogy létrehozzon egy olyan zenés, táncos, sok szerepes előadást, amelyben kellőképpen megcsillogtathatja tudását az egész társaság.
Bár a cselekmény előrehaladtával az exzsarunak egy második gyilkosság felgöngyölítése is feladata lesz, az elvileg Matt Scudder alakjára és nyomozására épülő sztorit nézve, egyszer csak elvesztjük érdeklődésünket a bűnügyek kibogozásával kapcsolatban. Helyette megállapítjuk, hogy a színészként is szereplő Neudold Júlia jelmez- és díszlettervezésben is jól teljesít, hogy Radnai Márk reklámfilmje egyenesen profi. Hogy Rétfalvi Tamás nagyszerűen beletalált a padlóról feltápászkodott, szüntelenül morfondírozó, fanyar humorú, de érző szívű józan alkoholista nyomozó szerepébe, és hogy nemcsak az előadás atmoszférájának tesz jót a két halott szerepeltetése, de a színészeknek, Tóth Eszternek és Kovács Gergelynek is jól áll a meggyilkolt rezignált rezonőr szerepe. Rácsodálkozunk Pálos Hanna erőteljes énekhangjára és kaméleonszerű átváltozásaira, Borbély Alexandra fesztelen, kiérlelt játékára. Jól szórakozunk azon, hogy Huzella Júlia gondnoknak megfelelően slampos, halottkémnek meglepően szexi. Örömmel nézzük, ahogy Ficza István a gátlástalan, ordenáré rendőrt, Simon Zoltán az egyszerre legendásan kegyetlen és gyermekien pajkos nagymenő bűnözőt alakítja, vagy azt, milyen lezser egyszerűséggel vált a stílusos bárpultos és a söpredék kocsmáros karaktere között Tasnádi Bence. Mindezek mellett azt is konstatáljuk, hogy lelepleződött a két gyilkosság, de ez valahogy már mellékesnek tűnik.
Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!
Előfizetek
