Hunyadi Mátyás, a király / Budapesti Történeti Múzeum
2008.12.31.

A kevéssé fantáziadús cím felettébb anyagerős kiállítást takar: együtt tanulmányozható e tárlaton minden tárgyi emlék és adat, amit csak Mátyásról szólván egy kiművelt emberfőnek ismernie ildomos. A király, aki sosem ette le a ruháját. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.

A Reneszánsz Év során a Budapesti Történeti Múzeumnak jutott a kötelező gyakorlat nehéz (és alkalmasint némiképp hálátlan) feladata, vagyis sommázni mindazt, ami a jubileumi esztendő forma szerinti főszereplőjéről, a magyar történelmi emlékezet legkedveltebb uralkodójáról elmondható és bemutatható. Nos, a tudós rendezők ugyan meglehetősen tradicionális tárlatot állítottak össze a hazai múzeumokon kívül még vagy fél tucat ország gyűjteményeiből kikölcsönzött műtárgyak felhasználásával, ám a Hagyomány és megújulás a királyi udvarban 1458-1490 alcímet viselő kiállítás jóval több, mint obligát leckefelmondás, történelemórai segédletnek szánt múzeumi kirándulások örömtelen végállomása.

A Hunyadiak családi címere
A Hunyadiak családi címere
A kiállítási túra első etapja a kezdeteket, a Hunyadi-család felemelkedésének történetét mutatja, s miközben a família névhasználatát egyszer s mindenkorra eldöntő királyi oklevelet, azaz a Hunyad várát Serban fia Vajknak ajándékozó Zsigmond király 1409-es keltezésű adománylevelét szemléljük, a középkori magyar királyság gyakran emlegetett, bár ritkán átgondolt befogadó magatartásán merenghetünk egy sort. Merő anakronizmus lenne nagy olvasztótégelyről beszélni, netán a nacionalizmust, vagy éppenséggel az idegengyűlöletet opponálni e történelmi fenomén felemlítésével, ám a korabeli országvezetés szempontjai mégis elgondolkodtatóak. Ha hasznosnak tetszett egy csoport betelepülése, mert ipart vagy kereskedelmet hozott a királyságba, s ha megérte a nemesség soraiba emelni egy agilis havasalföldi bojárfit, hát megnyíltak a kapuk, s hungarusnak tarthatta magát a vitéz, beszélt volt bármily nyelven a szülőmamája.

A család csillaga gyorsan emelkedett, hiszen Vajk fia, Hunyadi János már 1439-ben elnyerte első bárói tisztét, a déli végeken a király képében irányító és hadakozó szörényi bán nehéz hivatalát. Nem egymagában töltötte be e tisztséget, lévén testvéröccse is vele együtt viselte a báni rangot - testvéröccse, akit kissé zavarba ejtő módon ugyancsak Hunyadi Jánosnak hívtak. A genealógiai tábla figyelmes tanulmányozása más, szintúgy kevéssé ismert családtagokat is elénk idézhet: például Hunyadi Klárát, aki a nagy és az ifjabb Hunyadi Jánosok húga volt, s akinek férje, Dengelegi Pongrác személyében seregnyi familiárist kapcsolt az ambiciózus gyüttnemzetséghez. Az úri anarchia évtizedeiben a Hunyadik a legnagyobb birtokszerzők között szerepeltek, s a nándorfehérvári hősként okkal tisztelt János valósággal halmozta a tisztségeket.

Mátyás király ábrázolása Thuróczy János krónikájában
Mátyás király ábrázolása Thuróczy János krónikájában
A harmadik nemzedék, a besztercei gróf ifjabbik fia, Mátyás már szinte magától értetődően, noha sorozatos alkuk eredményeképpen vált az ország uralkodójává. A magyar nagyurak korántsem elenyésző hányada például inkább Frigyes német császárt választotta királlyá: az erről szóló, huszonegy országbárói pecséttel megterhelt 1459-es diplomát is itt látjuk az egyik tárlóban. A zsenge korú királynak nemcsak Szilágyi Mihály gyámkodásával, s hatalmának fegyveres ellenzékével akadt gondja, de rögvest két házassági kötelezettsége között is választania kellett, hiszen a trónra kerülését intéző liga egyik alapfeltétele Garai Anna nőül vétele volt, míg prágai fogságából csak Podjebrád György lányának eljegyzése árán szabadulhatott. Ő volt Kunigunda, a nálunk Katalinként emlegetett első feleség (1461-64), ám e fejedelmi hölgy közel sem jutott oly komoly szerephez a nagy uralkodó életében, s egyszersmind e kiállításon, mint a törvénytelen születésű Corvin János anyja, Edelpöck Borbála polgárasszony (akinek végrendeletét is üveg alatt szemlélhetjük), s főleg, mint Aragóniai Beatrix, Mátyás második felesége.

Beatrix, ez az oly népszerűtlen idegen asszony szinte társfőszereplője a kiállításnak, amely Mátyás uralmát immár nem kronologikus, hanem tematikus rendben tárgyalja. Látjuk a kortárs uralkodók arcképeit, akikhez Mátyásnak fel kellett nőnie: a frivol műveit megtagadó Aeneas Sylvius Piccolominit, azaz II. Pius pápát, a koronával kufárkodó, szenvedelmes intrikust, III. Frigyest, s persze a távoli, s mégis oly közeli ellenfelet, II. Mohamed szultánt, aki a békesség jegyében Mátyásnak ajándékozta Alamizsnás Szent János ereklyéit. A háttérből Végvári Tamás bölcs baritonja taglalja Mátyás uralkodásának jelentőségét, s a látogatót elfogja a bőség zavara, hogy vajon az állami pénzgazdálkodás korabeli tényeivel kerüljön közelebbi ismeretségbe, vagy netán a Szent György alakjával ékes pajzsokat és Mátyás messze földön híres ágyújának, az Elefántnak ábrázolását (Miksa császár Fegyverkönyvéből) tanulmányozza.

Az Elefánt ábrázolása Miksa Fegyverkönyvéből
Az Elefánt ábrázolása Miksa Fegyverkönyvéből
Reneszánsz évben elsőbben a megújulás emlékeit keressük a tárlókban, s korántsem hiába. A corvinák, a szemet gyönyörködtetően kipingált könyvek (köztük némelyik egyenesen Attavante degli Attavanti műhelyéből) antik auktorok műveit, meg Leon Battista Alberti traktátusát rejtik, s a visegrádi díszkutak maradványai éppúgy az új stílus térhódítását jelzik, akárcsak a kályhacsempék. Figyelemreméltó, hogy a reneszánsz kezdemények tekintélyes része Beatrix hazánkba érkezéséhez, mi több, szorosan személyéhez köthető. Látjuk a neki dedikált életvezetési tanácsadót, amelyet a humanista Diomede Carafa írt a nápolyi királylány számára, s a dallamgyűjteményt, amelyet ugyancsak neki szántak gondos és alázatos kezek. S hány humanista jött Beatrix nyomában, s persze hány szimpla udvari ember: Monelli királynéi udvarbíró síremléke a falnál támaszkodik, míg a vitrinben egy okirat Antonietta salernói grófnő, Beatrix hű udvarhölgyének kiházasításáról mesél.

Mátyás antikizáló portréinak egyike
Mátyás antikizáló portréinak egyike
A kiállítás alcíméhez híven a hagyománynak is jut hely a tárlaton. Gazdag emlékanyag győzi meg a látogatót Mátyás vallásos devóciójának középkorias jellegéről, s megszemlélhetjük az uralkodó ábrázolásainak nemcsak antikizáló reneszánsz, de tradicionálisabb változatait is. A király arcképeit felsorakoztató teremszeglet különösen tanulságos, hisz ugyan ki ismerne rá az egyik portré szakállas-bajszos, szemből lefestett arcában a rendszerint profilból ábrázolt, fejedelmi szaglószervű és caesari jegyekkel felruházott Mátyásra... Az egyik mintakép, Nagy Sándor említése ugyanakkor szándéktalanul is hiányérzetet ébreszt, hiszen az antik minták tárgyalása korántsem csak a képi ábrázolások esetében lenne indokolt és gyümölcsöző, hanem akár az uralkodói propaganda írásbeli vonulatáról, a történeti művekben megörökített Mátyás-alakról szólván is. (Amint ezt például Borzsák István formulázta, egyébiránt éppen Nagy Sándor közkeletű toposzainak továbbélését vizsgálván.)

Egy másfajta hagyomány is felbukkan a kiállításon, s ez a százszor hallott és olvasott idézetek megalapozott, bár kevésbé örvendetes hagyománya. Így például sokadszorra itt is elénk kerül a vándorhumanista, Galeotto Marzio beszámolója arról, mily kulturáltan használja kezét evés közben az eszcájgot nem ismerő magyarok királya. S légyen bár e részlet mégoly hízelgő utolsó nemzeti királyunkra nézve, a szöveg topikus jellegének, s nyilvánvalóan propagandisztikus intenciójának körvonalazása nélkül bizony félrevezetővé válhat, vagy éppenséggel elégületlenséget kelthet a látogatóban.

A kiállítás utolsó szakasza inkább csak érintőlegesen, ha tetszik, en passant utal az uralkodó gazdag utóéletére, s népmesei figurává válásának folyamatát sem tárgyalja a tárlat, ami érthető is, hiszen e processzus jóval 1490 után zajlott le. A látogató magában mégis összekapcsolja a történelmi Mátyás királyt s a mesék álruhás igazságtevőjét, s talán nem is ok nélkül. Mert lám, a tehetséges kormányzással párosult akkurátus propaganda idővel folklórrá nemesült.

 

 A kiállítás június 30-ig volt látogatható.


Kapcsolódó cikkünk: Budapesti Tavaszi Fesztivál 2008

Kiállítás:  Hunyadi Mátyás, a király. Hagyomány és megújulás a királyi udvarban 1458-1490,  Helyszín és időpont:  BTM, 2008. március 20 - június 30.,  Kurátorok:  Farbaky Péter és Végh András,  Támogatott:  Magyar Nemzeti Galéria
Megítélt támogatás: 150 000 000 Ft
Támogató: Múzeumi Kollégium
4x a reneszánszról - 4 intézmény szervezésében megvalósuló kiálltásokra (2007)