Gennaro Manna: Nagyheti responzóriumok – Purcell Kórus / Hungaroton
2012.02.02.

Drágakőre lelt Vashegyi György a nápolyi zenei könyvtárak kincsei között: Gennaro Manna nagyheti responzóriumaira, melyeket kórusának 17 fős „válogatottjával”, a Gyöngyösi Leventéből (orgona) és Vályi Csillából (gordonka) álló continuo-szekció közreműködésével vett lemezre. MALINA JÁNOS CIKKE.

Nápoly nem periférikus és korántsem csupán lokális jelentőségű zenei központ volt a XVIII. században, hanem a zene egyik európai fővárosa, a Londonéhoz mérhető fontossággal. Nem csak Händel zarándokolt ide tanulóévei alatt, de a város fénykorának vége felé Haydnt is magához óhajtotta láncolni; nem rajtuk múlott, hogy az osztrák mester „mindössze” művekkel hálálta meg az érdeklődést.

Gennaro Manna egy valóságos zenészdinasztia legkiemelkedőbb tagja volt, akinek a karrierjét elsősorban operaszerzői tevékenysége határozta meg. Egyik utolsó jelentős alakja a Hassénál tizenhat évvel fiatalabb Manna a metastasiói ideálokat követő (és jelentős részben Metastasio-librettókra komponált) „klasszikus” opera seriának (nem is írt vígoperát egyet sem). Nápoly zenei arculatában azonban az opera mellett azonos súllyal kapott helyet az egyházi zene: olyan helyet, amely a világ összes többi zenei központja közül talán csupán Rómában foglalt el. S tegyük hozzá, nem Manna az egyetlen jelentékeny nápolyi operakomponista, aki kifejezetten nagyszabású egyházzenei életművet hagyott maga után. Ezek a kompozíciók a korabeli Nápolyban élték a maguk életét, az utókort azonban az operánál vagy éppen a hangszeres zenénél jóval kevésbé érdekelték. Ez a helyzet szerencsés módon változóban van; e repertoár újrafelfedezésének útján tett jelentős lépés ez a CD.

Gennaro Manna egyházzenei stílusa bámulatos ötvözete a klasszikus mértéktartásnak és kiegyensúlyozottságnak, illetve a „barokkos”, „dél-olasz” festőiségnek és expresszivitásnak. E tulajdonságok találkozása a nagyheti responzóriumok megzenésítése szempontjából különösen szerencsésnek bizonyul. E számos nagy mester által megkomponált szövegek ugyanis a szenvedéstörténetet különösen éles, erőteljes plaszticitással, ugyanakkor hallatlan lélektani árnyaltsággal és érzékenységgel jelenítik meg; miközben a latin szöveg, nyelvi és műfaji okokból elképesztően tömör, mindenféle redundancia, ömlengés, öncélú ékesszólás távol áll tőle.

Manna zenéje minden tekintetben méltó a szövegek szépségéhez és színvonalához. Már az előadó-apparátus – szólók nélküli négyszólamú kórus plusz a kötelező continuo – aszketikusnak nevezhető, de ezt a klasszikus eszközt Manna klasszikus tisztasággal is kezeli. Az inkább homofon szerkesztés és a merész és inventív disszonancia-alkalmazás ellenére az írásmód szinte palestrinai értelembe áttetsző és leszűrt, végtelen nyugalmat áraszt magából. Ez a nyugalom azonban egy elsősorban harmóniai eszközökkel elért, és a szöveg finom rezdüléseit és érzelmi tetőpontjait rendkívül pontosan követő, szenvedélyektől telített zenei folyamatot foglal artisztikus formába. A zene abban a tekintetben is hű marad a szöveghez, hogy imponálóan ökonomikus, a bőbeszédűség nyomait sem mutatja.

Ezt a kristálytiszta zenét Vashegyi György és a Purcell Kórus kristálytiszta eszközökkel szólaltatja meg. Ez jóval többet jelent az önmagukban véve is élményszerű, letisztult akkordoknál: éppen az az ízlés, mérték és és érzékenység jelenik meg előadói oldalon, amely Manna művészetét is jellemzi. Ha a zeneszerző pontosan tudja, hogy egy különlegesen expresszív disszonancia, moduláció, vagy afféle madrigalisztikus szófestés, amilyen a nagypénteki Recessit pastor nosterben a direkt ereszkedő kromatika alkalmazása a nap elsötétülésének kifejezésére, tehát egy különleges effektus mennyi időt igényel ahhoz, hogy hatását teljesen kifejtse, de egy csöppet se tartson tovább a kelleténél (igazi haydni erény ez, s például a Manna-ciklusban nem is fordul elő sehol máshol ilyesfajta kromatika), nos, akkor Vashegyiék is pontosan tudják, mennyi előadói hozzátételt (dinamikait, agogikait) kíván, illetve mennyit „bír el” egy-egy zenei megoldás, egy tétel vagy az egész sorozat. Kivételesen magas színvonalú, makulátlan szépségű előadás ez összességében és minden egyes előadó részéről egyaránt.

Az élvezetes stílusban megírt, igen informatív kísérőszöveg Scholz Anna munkáját dicséri; kár, hogy a responzórium-szövegek megzenésítői közül nem említi a legnagyobbat, bizonyos François Couperint. A szerkesztés gyarlóságairól más helyen már megemlékeztem.

Szerző: Malina János
Kiadó:  Hungaroton Classic,  Kiadás éve:  2010