Zalán Tibor: Katonák, katonák / Tomcsa Sándor Színház - Thália Színház
2008.04.06.

Egy revolverrel filozofálgató tizedes meg a többiek – így foglalhatnánk össze Zalán Tibor eredetileg 2006-ban a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban bemutatott, s most egyetlen estére Pesten vendégszerepelt drámájának alaphelyzetét. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS KRITIKÁJA.

Jelenet az előadásból. Forrás: szinhaz.ro
Jelenet az előadásból. Forrás: szinhaz.ro

Ács Mihály, erősen idősödő böllér és szemrevaló fiatal felesége (vajon hogyan lett ez a falusi, fájintos bombázó ennek a fél-alkoholista, félhülye húsipari dolgozónak a neje? – ezt a kérdést a néző veti fel, nem a dráma) megszokott esti bibliaórájukra készülődnek, a hurka-kolbásszal vastagon töltött asztalnál helyet foglal a két süldő lány, Évi és Erzsi (utóbbi felvágott nyelvű kis lázadó és nem kedveli, ha Bözsinek szólítják); valamint a szomszédok, Gulyás és Gulyásné, a Tanító, aki az idősebbik jánykának csapja a szelet, Boros, egy újabb szomszéd, amolyan falubikája, ő Ácsné, született Mariska reménytelen udvarlója, Jankovics, néma (jellemzésére legyen ennyi elég, gondolta a drámaszerző), és az est fénypontja, a bicskanyitogatóan kenetteljes Tisztelendő. Ám alig jutnak túl az „aki-ételt-italt-adotton”, már meg is jelennek a katonák, de nem álmos orosz rezignációval kurizálni, mint Csehov Három nővérjében; nem, ők egy kis tőről metszett kelet-európai parabolizálásra-metaforizálásra érkeznek, melynek tárgya a háború és a béke, a civil- és a katonalét bölcseleti különbségei, a tisztesség és a helytállás, az árulás és a hűség, továbbá a gyávaság és a hősiesség dialektikája. Stb.

Jelenet az előadásból. Forrás: szinhaz.ro
Jelenet az előadásból. Forrás: szinhaz.ro

A Tizedes – akiről kiderült, hogy civilben vízvezeték-szerelő – messze szellemi nívója fölött teljesít, remekül sakkozik, ismeri a szicíliai védelem rejtelmeit, elegánsan dobálózik a különféle idegen szavakkal, és a zsarnokoskodásában egészen Sánta Ferenc Az ötödik pecsét című szintén moralizálós parabolájának magaslatára jut el; utóbbi a második felvonásban a legnyilvánvalóbb, amikor a templomban rendezett színjátékban a lázadó Boros szomszédot Krisztus pózban feszítette fel a Megváltó mellé – és erről kinek ne jutna eszébe Cserhalmi György, aki hasonló szituációban (ám, ellentétben Boros szomszéddal, alátámasztás nélkül!) igen elhitetően lógott Fábri Zoltán filmjében? Hogy aztán Ács Mihály, a szakma kiváló böllére is olyan etikai dilemma elé állítódik, akár az említett regényben és filmben a kocsma kisemberei, az magától értetődik.

Jelenet az előadásból. Forrás: szinhaz.ro
Jelenet az előadásból. Forrás: szinhaz.ro

Minden általános és ezért nem lehet valódi drámáról beszélni. Ács amolyan általános böllér, a felesége általános családanya és alagsori femme fatale, a lányok általánosan eltérő temperamentumúak, a Tanító általánosan gyáva, a Tisztelendő általánosan szemforgató; minden comme il faut, minden ismerős valahonnan (ezt még Zalán is érzi, így nem véletlenül adja a Tizedes szájába a mondatot, hogy ezt a Krisztus-blaszfémiát már látta valami filmben); mi meg hozzátehetjük, hogy a sakkozós jelenetet jobban leforgatta Ingmar Bergman egy pechünkre megint pecsétes mozijában (A hetedik pecsét). És hogy az egész alaphelyzet mennyire emlékeztet Örkény Tótékjára, azt már csak egészen halkan említjük.

Jelenet az előadásból. Forrás: szinhaz.ro
Jelenet az előadásból. Forrás: szinhaz.ro

Ez a nem teljesen ügyetlenül megírt, de mégis színfalhasogató szólamokkal előbotorkáló darab igen általános előadásban került színre Pinczés István rendezésében. Szcenikailag talán az egyetlen hatásos pillanat, amikor a második felvonásban (mely szerencsétlen módon él az igényesebb szerzőktől már csak szemlesütve használt „színház a színházban” effektussal) felmegy a vasfüggöny és kiderül, a templom voltaképpen a Thália Színház nézőtere, mi meg a színpadon ülünk, hogy az áldozatokkal együtt bámuljuk végig a Tizedes által rendezett színjátékot. Az már egyenesen kínos vagy inkább komikus, hogy a szünetben „katonák” sorfala között vonulunk ki jól megszolgált cigarettánkra, kávénkra – kedvünk támadt megrángatni az egyikük bajszát, de nem tettük, még a végén kialakult volna valami vérbeli drámai helyzet.

A színészek még akkor sem tudnának életet lehelni e papíralakokba, ha mindegyikük olyan képességgel rendelkezne, mint Fábri filmjének szereplői. A legkínosabb alakítás a Tizedest adó, a szövegét is alig tudó Dunkler Róberthez köthető – ez a démoninak intencionált alak nagyjából annyira volt fenyegető és veszélyes, akár egy töltetlen vízipisztoly. A böllér szerepében Győrffy András meggyőzően gurította le a pálinkának hazudott csapvizet, míg a feleségét játszó László Kata éppoly meggyőzően meresztgette a szemét. A többi szereplő szinte láthatatlanul merült el a teljes általánosság állóvizében.

Lásd még: Zalán Tibor: Katonák, katonák - tótlajos

Dömötör Adrienne: Isten veled, Tizedes úr!

Helyszín:  Thália Színház,  Időpont:  Április 2.,  Rendező:  Pinczés István,  Jelmez:  Ambrus Amaryll,  Játéktér:  Pinczés István, Szűcs Olcsváry Gellért,  Szereplők:  Győrffy András, László Kata, Szász Kriszta, Szalma Hajnalka, Posta Ervin, Szabó Jenő, Szűcs Olcsváry Gellért, Dunkler Róbert, Lőrincz József, Szabó Eduárd, Dénes Balázs, Kányádi Szilárd, Pető Nóra
Megítélt támogatás: 5 500 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek megrendezésére (2008)
További támogatás: 3 200 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Vendégségben Budapesten - Határon túli magyar színházi estek megrendezésére (2008)