„Üdv a cirkuszi rémségek karneválján, A Vérző Hölgy vére már csepeg a vállán…” – így kezdi énekét a kasztrált hangú harmonikás és műsorát az őrültek cirkusza, amely a prológusban beígért meghökkentő, külső-belső démonainkat vonultatja fel ezen az estén. Igaz, csalnak kicsit, mert az artisták és a törpék valóságosak, de a szörnyszülötteket beöltözött színészek, illuzionisták alakítják, máskor meg csupán a dalokban, a balladai szövegekben kelnek életre (az előadásmódnak köszönhetően sokkal plasztikusabban, mint hús-vér prototípusaik). Éppen ez a kettősség, a való világ figuráinak és a képzelet szülötteinek a keveredése teremti meg a különös atmoszférát, teszi organikussá a fésületlen lakókocsikból összerakott díszletek között zajló produkciót. 

A színpadon mintha egy katasztrófa sújtotta cirkuszi konvojt látnánk. Amelyik kocsiban lámpa ég, onnan az előadás során egyszer csak elő is kerül valaki, például a hínárhajú kurtizán vagy a háromszívű nő. A periférián élők sorsa kemény, mégis szerethetőbe fordul a kasztrált hangon éneklő és magát a sötétség bohócává maszkírozó harmonikás Martyn Jacques, valamint két zenésztársa, Adrian Huge ütős és Adrian Stout nagybőgős (fűrészes) dalai nyomán. Haldokló romantikával átszőtt operadallamokból, cigány- és blues zenei motívumokból épül alvilági közérzeti muzsikájuk, kabaré stílusú előadásmódjuk pedig már önmagában színház. Hasonlót tapasztalhatott a közönség évekkel ezelőtt a Szigeten vagy a Trafóban szürreális koncertjeiken, 1998-as sokk-operájukat, a Shockheaded Peter-t az Örkény Színház 2009 óta játssza Jógyerekek képeskönyve címmel. A Sebastiano Toma rendező szörnyszülöttek történeteit ábrázoló rajzai nyomán létrejött, valóban lélegzetelállító, hagyományos cirkuszi produkciókkal összeállt műsor a színházi művek és a koncertek hiteles szintézise. 

A renitens brit csontpofák 2009-ben készült, Magyarországon most először látható Freak Show-ja kedvenc témájuk, a társadalmi kirekesztettség gálaműsora. Az egymásra utaltság, a másik segítése és elfogadása itt a túlélést jelenti a szó szoros értelmében is. Ha a légtornász a kötélen nem halálosan precíz, akkor az a társa, adott esetben szerelme életébe kerül. Dalban és kis jelenetekben is ezt a felelősségvállalást, a másik, a többség számára torz, mert idegen megismerését forszírozzák. A látvány és a dalszövegek egymást támogatják, az egésznek pedig a Martyn Jacques által komponált zene ad keretet. 

Jelenetkép

Gomolyognak az örökzöld emberi sorsok, sorsénekekkel illusztrálva a színpad félhomályában. A bohóc nótája szomorú, az arcfestéke csak elfedi a csalárd lelkét, aztán egy búcsúlevél kíséretében saját torkát vágja el. A Háromlábú Jake dala közben egy átmeneti lény bukkan fel a színpadon. Kiváló zsonglőr-komikus játssza el a nem is olyan félelmetes sikátori bűnözőt, aki térdeket roppant és rabol. Kiderül, hogy a kutyája háromlábú, innen kapta a nevét; nocsak, egyik lábát épp gazdája vágta le. A háromkarú, bebalzsamozott testű rémet óriásbábbal játsszák el a színészek, a Vérző Hölgyet, aki szintén a rémcirkuszban keresi a kenyerét, viszont két, kipreparált jelmezben mozgó színésznő alakítja. Egyiknek a fején összetört tükör kerete, a másiknak nyilak állnak ki a mellkasából: a Rocky Horror Picture Show ehhez képest Megasztár előválogatás. A kígyónő valóban megjelenik, feltekeredik mindenhova, ámulhatunk a hajlékonyságán, ugyanakkor borzonghatunk az emberi test törvénytelenségein. A fösvény, a hazug vagy az agresszív embert, a lelki szörnyeteget viszont nem a színpadon kell keresnünk: éreztetik, hogy ott vannak azok a széksorokban, mellettünk vagy bennünk. 

Akadnak nóták, melyek az általános emberi hülyeséget dicsőítik, természetesen pamflet-szerűen. A Lobotómiát mint tökéletes megoldást kínálják minden társadalmi és magánéleti bajra, mert csak az fáj az embernek, ha gondolkodni kezd. A Csodagyógyszer című nóta a vándorcirkuszok világát idézi, és arra figyelmeztet, hogy ott, ahol nagy a szegénység, kisvártatva megjelennek a szélhámosok, akik pénzért kínálják a mindenre jó csodaszereiket, örök életet, új bőrt ígérve, csak itt és csak nekünk. A válságtünetek sorra megéneklődnek, miközben zajlik a háttérben a rémcirkusz, albínó gnómok, táncoló medvék, halfarkú lányok, a legrosszabb népség, akik még mindig a legjobbak a városban. A Halhatatlan ember balesetekről dalol, a két törpe arról értekezik, hogy ebben a torz világban mindent túl lehet élni, rákot, szívrohamot, fejlövést, csak a szeretethiányt nem. A hableányokat késelő Flipper fiú, az elhagyott Háromszívű Róza, és Ocsmány Joe is sorra kerül. 

A képek forrása: EKF 2010

„Még Attila, a hun is sármosabb nálad, Mocskos a pofád és mocskos a lábad, Adolf Hitler rútságban csak a nyomodban járhat, Nem vagy más, mint egy perverz, undorító állat…” Jacques rémköltészetét Tóth Anna fordítói telitalálatai nyomán követheti az angolban kevésbé jártas közönség a kivetítőn. A szövegek megértése márpedig fontos az „elvesztett álmok” és a végítélet szempontjából is. Végül a Normó című dalbetétben oldódik a hangulat, összekapaszkodnak a rémek, az artista a törpével, zenész a zenésszel. Merengenek a normálisok szerelmén és azon örvendeznek, hogy nem mindenki találja őket visszataszítónak. Persze nem igazán illene a The Tiger Lillies-hez egy efféle hippi befejezés, úgyhogy elővesznek egy gyújtogatós klasszikust és eljárják a halál-pogót. Aztán legnagyobb szomorúságunkra bezárják a rémcirkuszt, és talán nem is tudják akkor még, hogy mennyire aktuális lesz ez nekünk itt, ahol a Pécs 2010 szuper nemzetközi programja ellenére a kultúra szót lassan kötelező lesz a politikussal behelyettesíteni. Hallották már a legújabb hírt?

 

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Pécs EKF 2010 gyűjtőlapon olvashatják.