Kun Attila: ID; Mészáros Máté: Változó / Trafó
2010.11.15.

Könnyen kínálja magát, hogy az ember összeolvassa, együtt értelmezze a PR-Evolution új estje két, bemutató előadásának címét. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.

Összekapcsolnia természetesen nem egy meredek vállalkozás, hiszen e két művet, közös est keretébe helyezve összekapcsolták maguk az alkotók. Változó és ID, azaz személyazonosság – változó énkép, az id és az ID, a freudi és a közigazgatási én kétszólamú megidézése volt látható a magyar társulat színpadán.

Képek a Változó című előadásból
Jelenetek a Változó című előadásból
Kun Attila és Mészáros Máté két, „táncosból lett koreográfus”, amint a színlap fogalmaz: két ember, aki elment, hogy nem csekély tehetségét Európa boldogabb tájain is csiszolja és kamatoztassa. Kun 1973-ban, Mészáros 1980-ban született, mindkettejük mögött a Magyar Táncművészeti Főiskolán szerzett végzettség, majd évek egy-egy nagy, hazai társulatnál (a Magyar Nemzeti Balett, illetve a Szegedi Kortárs Balett). A hét évvel idősebb Kun Attila mögött tizenegy évnyi koreográfusi, aztán hosszas társulatszervezői és -vezetői munkásság, korábbi, igen jelentős külhoni tapasztalatok, Mészáros Máté esetében a külföld és az önálló koreográfiai munka viszonylag friss élménye. Előbbi a világhírű Rambert Dance Company-nál töltött évek után kezdett hazai földön újszerű munkába, utóbbi a közelmúltban került az ugyancsak világhírű, Wim Vandekeybus vezette Ultima Vez brüsszeli társulatába. Két, számos vonásában hasonló sors, különböző műhelyekben csiszolódó, fényes táncosi tehetség és most e közös est a Kun Attila által 2003-ban életre hívott s 2007-ig igazgatott PR-Evolution táncosaival.

Kun Attila túl számos csatán, drámai küzdelmen: a hazatérés és elmenetel, az újat akarás és talpon maradni vágyás olykor egészen keserves történetein: ID című koreográfiájában számos szilánk, mely a való életből vétetett, nem is kimondottan metaforikus megjelenítésben. Mészáros Máté munkájában több a primer feszültség: itt a kiforrásban lévő id öt testben zajló küzdelmeit látjuk talányos, látomásos környezetben. A (földrajzi) távolban, eddigi életétől ellépve, magára tekintő én két, különböző élménykivetülése a táncos-koreográfusok közös estjén.

A visszatérő alapító, Kun Attila táncművének hőseit éles peremű fényszilánkokban pillantjuk meg a színpadon. Az alakok lassan mozdulnak, lomhán kószálnak: felvezetik a szeánszot. „Odafentről” erőteljes hang számol pattogósan: „Egy-kettő-három”. A tanulmányi múlt örök és nem feledhető próbatermi számlálása, katonás, fegyelmező, lélektelen dirigálás, melyben ember és játék megéled. A fénycserepek puha fényben oldódva tűnnek aztán el, a játékosok arcán hedonista, önelégült mosoly, magukban gyönyörködő sziget-emberek a színen: a csoportozat aztán eltűnik, s két táncost látunk a földön heverni. Kettejüket mintha odaragasztották volna a padlóra: groteszk, profán párbeszédben osztják egymást („Szüljél sünt”, „Egy kudarc vagy”). 

A társaság aztán ismét teljes: barokk zene méltóságteljes, pompás áramlását ellenpontozza Kun táncosainak feszültsége, napjainkat erősen megidéző izgágasága. Hősei derűsen, komoly önbizalommal feszítenek láthatatlan posztamensükön, engesztelhetetlen magányban. A táncosok ugyanis alig érnek egymáshoz: egyes pillanatokban szinte kínosan, már-már viszolyogva tartózkodnak attól, hogy megérintsék a másikat. Magukba fordult, a másikhoz közeledni képtelen lelki torzszülöttek hisztérikus, kifacsart mozdulatait látjuk – értelmezésükhöz túl sok fantázia nem szükségeltetik. Baranyai Balázs és Nemes Zsófia megejtő kettőse aztán az átoklevétel pillanatait mutatja. Két, egyszemélyes üvegbura meghasad: drámai, különös játszma kezdődik közöttük, melyben felbukkan a gyengédség, s először látunk két táncost egymáshoz érni, egymásba tapadni. Az érzékiség röpke gesztusait azonban gyorsan leradírozzák egy másfajta, újfajta esendőség jegyei: az ölelő kéz már bábként rángat, szájat tapaszt be, a magába fogadó test immár nehezék, mázsás súly, mely leránt és a földhöz présel. Baranyai tükröt helyez földön heverő, megnyomorodott társa elé. Nemesnek nincs ereje belenézni. Nem tiszte belenézni. Neki nem egyedüliként kell belenézni. 

A játék végén a kiváló Baranyai Balázs röpke, drámai szólója. Ismét számokat hallunk, de már nem bejátszásról. Maga a táncos számol: végtelen hosszú, össze-vissza számsorokat, mint kétezernyolcszázhuszonkettő, vagy négyezerhatszázhuszonöt. A keserves, megszenvedett szabadság képei ezek: a marionett lerántotta magát a zsinórról. Az improvizált, végtelen hosszú számkígyók nekifeszülnek a kezdőkép „mennyei hangja” pattogós, monoton számolásának. A táncos a színpad előterébe jön. Groteszkül facsarodó pózokba tekeri, zihálva tagjait. „Így jó?” - kérdez rá – tőlünk, a külvilágtól – minden egyes pozíciónál, egyre hangosabban, a végén már tombolón ordítva. A megfelelés keserű, nem kifejezetten túlbonyolított képeivel ér véget e protest-önvallomás.

A szünetben tálcáról süteményszeleteket vehetünk: az édesség tetején ehető fénykép, rajta táncosok aprócska alakjai. Meglepetten fogyaszt a nagyérdemű.

Fotó: Puskel Zsolt. A képek forrása: PORT.hu
Fotó: Puskel Zsolt (A képek forrása: PORT.hu)
Mészáros Máté Változó című produkciója az ID-hez képest kifejezetten bőségesen szcenírozott alkotás. A darab öt táncosa (melyből négy azonos az ID-ével) között magát az alkotót, Mészáros Mátét is megtaláljuk. 

A színpad rendezői jobb oldalán három, embermagas, dróton függő, kúpot formázó zsák, s egy negyedik, melynek nyílása felfelé mutat. A három, egyforma idom voltaképp egy huzatba rejtett hinta: a zsákharang alá olykor bebújó táncosok a függesztésen himbálózva, mint különös manók imbolyognak, a padló fölött pár centivel lógó-kalimpáló lábbal. A közelükben lógó negyedik zsák vízzel teli edényt rejt. A szín bal hátsó sarkában, jóval magasabban függő zsákokból később homok pereg alá. A táncosokon tetszetős, mértéktartó, fekete öltözet, mely jól illik Mészáros kemény, olykor-olykor brutalitásba hajló, de számos szép, lírai jelenetet tartalmazó koreográfiájához.

Fizikai táncszínháznak nevezzük maszatolósan az ilyet: a (fizikailag is) egymásnak feszülő, összetapadó, birokra kelő alakok nyers élet-csatáit látjuk, remekül válogatott, nagyjából kortársi „nehéz-zenei” válogatásra. A zsákhuzatba bújó, megmosdó, éles fény festette, lomhán aláhulló homokban álló táncosok különös látomás alakjai. A belógatott, szokatlan idomok fantasy-világ mértéktartó jelzetei – a víz és a homok együtt: sár. A homokpergető-sarokból előtörő, erős reflektorfény rideg, könyörtelen, vad iramban zakatoló világra vetül. A játék ritkás, líraibb részei még inkább kiemelik a keményre formázott színi valót. A játék végén egyik a pergő homok alatt áll mozdulatlanul, a másik, derékig levetkőzve a vízhordozó zsákból merítve mosdik. „Én változtam meg önmagamban. Egy új arc homályosítja el eddigi arcomat” – Mészáros Máté a Kalmár Attilával közösen alkotott, s a közelmúltban bemutatott, Egyszemélyes tömeg című koreográfiájához hasonlóan e munkában is a nehezen, vagy alig megragadhatónak fogott neki, akkurátusan keresgélve és csiszolgatva, meglehetős eredménnyel.
 
Cím:  Id,  Koreográfus:  Kun Attila,  Zene:  montázs,  Fénytervező:  Vida Zoltán,  Jelmez:  Kalicz Klára,  Táncművészek:  Nemes Zsófia, Sebestyén Tímea, Tonhaizer Tünde, Baranyai Balázs, Varga Csaba, Zsíros Gábor ,  Cím:  Változó,  Koreográfus:  Mészáros Máté,  Zene:  Falucskai Adrián - montázs,  Fénytervező:  Vida Zoltán,  Jelmez:  Kalicz Klára,  Alkotók, előadók:  Baranyai Balázs, Mészáros Máté, Nemes Zsófia, Tonhaizer Tünde, Zsíros Gábor
Megítélt támogatás: 800 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Mészáros Máté koreográfiájának bemutatására (2010)