Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MINDENKI ITT LAKIK A HÁZBAN

Roland Schimmelpfennig: Golden Dragon / Katona József Színház
2010. nov. 7.
A másfél órás, szünet nélküli előadások újabb példánya a bemutató. A műsorfüzet közölte interjúban a szerző egyre komplexebb darabokról és a maga mind kevésbé komplex drámaformálásáról szól. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

 Lassan válik a néző élményévé, hogy ez tényleg darab, és XXI. századi mércével mérve még komplex is.

Nem rossz tréning, ha az ember véletlenül a Golden Dragon megtekintése előtti napon vált jegyet Fatih Akin új filmjére, a Soul Kitchenre (kritikánk itt olvasható – a szerk.). Mindkét mű címe egy (németországi, bevándorlók által fenntartott) éttermet takar. A filmen: görög nemzetiségű testvérpár, szövevényes – vígjátékian színezett – históriába vetve. Egy lepattanó inggomb mentacukros dobozkába ugrik, valaki bekapja. Szolidan ígéretes lirizált végkifejlet. A színpadon: öt keleti származék, el-elkalandozó – tragikomédiai árnyalású – cselekménykörnyezetben. Egy kihúzott metszőfog ételes tálkába kerül, valaki a szájába veszi. Bánatosan tanulságos költői lezárás.

Kocis
Kocsis Gergely, Fullajtár Andrea, Tenki Réka és Mészáros Béla

Nézőiskolára azonban nincs szükség. A két alkotás nem véletlenül hasonlít – egymással egybevágó képeiket magyarázzuk a jelenkor Euro-állapotaival, a gazdasági és egzisztenciális kiszolgáltatottsággal, az idegenellenességgel, a kulturális hátterek viaskodó különbözőségével –, de nem egyfelé tendál. Akin erőnek erejével összetartja, lineárisan meséli, képtelenségei ellenére el akarja hitetni a hagyományos történetet. Schimmelpfennig a szüzsémaradékot is szétdöncöli, megtördelt pótszüzsékkel él, instrukcióival belebeszél saját félvállról vett dialógusaiba. Tárgyazza, ami az útjába kerül: öt ázsiai figura bizonytalan, hontalan, az esetleg soha nem is ismert hazába visszavágyó létét, egy házasság botrányos felbomlását, visszafiatalodni hiába vágyó öregember és magzatát szeretetlenségben, irtózással hordó unokája epizódját, a tücsök és a hangya verses betétekkel megelevenített, drasztikusan modernizált La Fontaine-i fabuláját. Vetítsék egymásra a nézők a drámafoltokat. A jelenetek formális ragasztéka mindössze annyi, hogy valamennyi szál abba az épületbe fut, ahol a thai–vietnami–kínai étterem üzemel. A kanavászt ezen kívül a szövegezés tónusa, valamint – jó esetben – az előadás fogja egybe. Szerencsénkre a Katona József Színház premierje nem rossz eset, bár ahogy a társulat másik három idei újdonsága, úgy ez sem jelentős produkció.

Gothár Péter (aki egyben a jelzett, levegős, keleties díszletek tervezője is) sok stilizáló leleménnyel, a gyakorta szenvtelennek tűnő megjelenítés mélyén emberséges humorral, szolidáris érzülettel vitte színre a brechti felhangokban bővelkedő tandrámát. Szereplői többnyire együttérzést érdemlő páriák, balfácánok, sodródó átlagemberek – szemben a csekélyebb számú mindig felülkerekedő árnnyal. A tudathasadt mindennapok egyik pillanatában majdnem mindenki Sen-Te, a másikban Sui-Ta – ha mindenáron jó embert igyekszünk keresni, ez a kettősség tárul fel. A rendezés könnyeden, ám nem súlytalanul viszonyul mindahhoz, ami a nagy nehezen (vízvezeték-szerelő kezébe való fogóval) kihúzott fogtól a fog minapi gazdájának elvérzés okozta haláláig és testének sok ezer kilométeres vízi hazalebegéséig a színműben ködlik. Röpke jelmezbált produkált: az alakok önmagukat is csupán alkalmi, nem rájuk szabott viseletként hordják. Továbbá a cipónak liszt-jelmeze van, melyet hóként szór magáról, a tetemnek meg sárkányos, piros-arany göngyöléke, melyből úgy eltűnhet, mint a kámfor. (Szabó Borbála tetszetős, szabatos fordítása a címet érintetlenül hagyta, noha az említett műsorfüzetben a – The névelő nélküli – Golden Dragon helyett a magyarított Arany Sárkányra bukkanunk.) Néha kibukik a rendezésből a megszokottabb, „fekete” Gothár. Nem a prüdéria, hanem e Schimmelpfennig-interpretálás általában lágyabb, zümmögőbb, poénosabb beállítása mondatja: az írótól különben nem idegen erőszakos jelenetek még futólagos voltukban is sikeredhettek disszonánsra.

M
Mészáros Béla és Hajduk Károly. Fotó: Puskel Zsolt (A képek forrása: PORT.hu)

Az öt színész mindegyikének bőven van módja át- és álöltözésre, nem pusztán Bujdosó Nóra m.v. kifakult, humoros, a ruha-értékek alászállását kifejező jelmezei és a maszkok, kendők révén. Fullajtár Andrea az elnyűtt ember-jel helyett félmosolyosan magába süppedt, idősödő asszonyt, jellemet is teremt a konyhai dolgozók szűk térbe préselt körében, megalázott tücsökkurváját futtató stricihangyaként ellenben kimutatja a gonoszok foga fehérét. Tenki Réka is befelé működik, a darabhoz képest pluszban hozza a Pucinak nevezett fiatal áldozat félálomi halálba révülését, ordítás, nevetés és vizionálás keverékét. A férfiak valamelyest szimplábbak, főleg Kocsis Gergely: ő – méltányolható buffóképességeit felpakolva – más darabokból lépett át ebbe. Hasonló mondható – szordínósabban, más levezetéssel – Hajduk Károlyról és Mészáros Béláról is. Mindez fakadhat abból is, hogy amikor a nők (épp) férfit játszanak, azt szinte feltűnés nélküli természetességgel, apró fonákokkal és kontrákkal tehetik, a nőt (is) játszó férfiak viszont először nevetségesek, s csak másodjára azok, akik. Összességében mégis a mesterségbeli tudás harmonikus csapata marad emlékként róluk, ám a Katona József Színház aligha érheti be olyan premierekkel, melyek után a kritika azzal dicséri a közreműködőket, hogy bár a darab keveset ér, ők „álmukból felkeltve” is magas szinten tennének eleget feladatuknak.

Vö. Szántó Judit: Egy kínai metszőfog kalandjai  
Ugrai István: Tavaszi tekercs 
Koltai Tamás: Katonadolog 
Sz. Deme László: Egy kis kínai 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek