A káosz, a rémálom és a groteszk mestereit gyakran érte az a vád, hogy történeteikből hiányzik a személyesség: filmjeikből nem tudunk meg semmit az alkotókról. Az Egy komoly ember trailerét nézve könnyen támadhat olyan érzésünk, hogy a tesók a remekbe szabott Nem vénnek való vidék elsöprő kritikai és közönségsikere után a legutóbbi filmjükhöz, az Égető bizonyítékhoz hasonló szatírát készítettek levezetésként, és az új mozit az életműnek olyan vonulatába sorolhatjuk majd, mint A nagy ugrás, az Ó, testvér merre visz utad, vagy a Kegyetlen bánásmód. A trailer ritmusát az adja, hogy a matematika professzor, Larry Gopnik (Michael Stuhlbarg) fejét ütemre veri egy iskolatáblába a nagydarab Sy Ableman, miközben Larry életének összeomlásából láthatunk tragikomikus képsorokat. Ezalatt Larry hangját halljuk, aki váltig esküdözik, hogy ő csak megpróbált komoly emberré válni.
Az első, főcím előtti jelenet – mely a tőlük megszokott prológus helyét váltja fel – viszont meggyőz minket arról, hogy most nem a Coen-univerzum fekete komédiáiból láthatunk egy újabbat. Kavargó hópelyhek kalauzolnak el sejtelmes zenei kísérettel egy késő középkori falucskába, ahol egy kelet-európai zsidó család rendhagyó estéjének lehetünk tanúi, egy váratlan vacsoravendéggel egyetemben, akit az asszony leszúr, mert lidércnek (dybbuknak, azaz gonosz szellemnek) hiszi. A film mottója: „Egyszerűséggel fogadj mindent, ami megtörténik veled” – bármelyik komolyabb Coen-dolgozat elé beillene. Lényegében minden eddigi bukott hősüknek ez az alapbűne, ezúttal azonban főhősünk, Larry éppen erre az egyszerűségre törekszik mindenáron.
Hősünknek a munkahelyén nem megy az előrejutás, a gyerekei és a szomszédjai levegőnek nézik, a felesége és Sy Ableman között frissen szárba szökkent szerelem miatt motelbe költözik, ráadásul testileg és lelkileg beteg bátyjáról is gondoskodnia kell. Mielőtt azonban végleg feladná – ahelyett, hogy az eddig megszokott coen-i hősmintát követve ölni, csalni, lopni kezdene –, úgy dönt, hogy felkeres egy rabbit, hogy magyarázza el zátonyra futásának okát és világítsa meg, hogyan tovább. Egyik tanácsadó sem válik be, a sokat emlegetett, legbölcsebb Marshak rabbi pedig túl elfoglalt.
 Jelenetkép |
A széthullást részletekbe menően láthatjuk: a válás papírmunkáját végző ügyvédsegéd infarktust kap és meghal, Larry-t fia, Danny adósságba sodorja, amikor egy méregdrága lemezbolt klubtagságiját kiváltja, majd az autóbalesetben elhalálozott Ableman temetését is neki kell fizetnie. A halmozott sorscsapások és az általában karikaturisztikus figurák – Danny tanáraitól a rabbikon át Larry bátyjáig – komikusra hangolják a cselekményt. De Coenék a közbeiktatott baljóslatú álomjelenetekkel, a zenehasználattal, a film szokatlan ritmusával és pályájuk legkényelmetlenebb befejezésével elérik, hogy mégse tudjunk felhőtlenül kacagni.
Az Egy komoly embernek nemcsak egyértelmű egybeesései árulkodnak az önéletrajzi ihletettségről – például hogy Coenék is a 60-as évek végi középosztálybeli jólétben nőttek fel egy kertvárosi zsidó családban, apjuk Larryhez hasonlóan egyetemi professzor volt stb. –, hanem a sokszor emlékszerű jelenetek is. Ilyenek a vízparti fürdőzések képei, a szokatlan alulnézeti beállítások – mintha csak egy kisgyerek szemszögéből látnánk az eseményeket – vagy a tárgyi világ (a fülhallgatós rádió, a lemezjátszó és a televízió) hangsúlyozása. Végső soron a rendezők végig mcguffinokkal dobálóznak: a fontosnak tűnő játékba hozott tárgyaknak végül nem lesz dramaturgiai funkciójuk, a konfliktusok nem oldódnak meg, s ahogy Larry nem kap végső válaszokat, úgy a néző sem. Vajon mi értelme van a látottaknak, ha nem csupán az emlékek felidézése volt az alkotók célja? Larry Gopnik Kafkának A törvény kapujában című novellája főhősére emlékeztet. A kapuk előtt megöregedő, az őrtől meghunyászkodó vándor nem mer belépni a törvény szentélyébe és nem érti, hogy miért nem engedték be, majd halála pillanatában miért zárják be a kaput mindörökre. Larry ugyanígy kérdezget egy helyben toporogva, ahelyett, hogy az életét élné és cselekedne, míg végül túl késő lesz váltani. Coenék tehát nem véletlenül kezdik egy kelet-európai faluban meséjüket: e mentalitás gyökerei ijesztően ismerősek lehetnek számunkra is.
 A képek forrása: PORT.hu |
Olyan formátumú alkotóknál, mint Ethan és Joel Coen, nehéz nem az életmű egyéb darabjaival összevetni az újat. Az Egy komoly emberen azonban innen is nehéz fogást találni: a forgatókönyvírók pokláról szóló Hollywoodi lidércnyomás távolról tartalmaz személyességet, és világa külsőségeiben szintén kafkai – különösen az író műveihez közhelyesen társított képi világ megidézése miatt. Viszont az Egy komoly ember még így is bajosan illeszkedik az életműbe, mert a szerzőktől már önmagában is szokatlan önéletrajzi indíttatáson túl nem követ semmilyen műfaji sémát. A tökéletes mesterművek rangjára, mint amilyen a Véresen egyszerű, A halál keresztútján vagy a Fargó, mégsem tud emelkedni. Talán mert már Coenék is túl elfoglaltak.