Csehov: Három nővér / Nemzeti Színház, POSZT 2011
2010.09.28.

Bár az átgondolt koncepciótól, az újszerű ötletektől és a fegyelmezett színészi csapatmunkától nehéz lenne megtagadni az elismerést, azért Andrei Şerban rendezése a néző legelső, naivitásában is érvényes kérdésére nemigen válaszol. A kérdés: segíti-e az életemet ez az előadás? LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.

Udvros
Péterfy Bori, Udvaros Dorottya, Schell Judit, Znamenák István, Sinkó László és Alföldi Róbert

Nem kétséges, színházban vagyunk. Ez a tény ugyan a legtöbbünk számára már a jegyszedőkkel való találkozás pillanatában világossá válhatott, ám azért az első felvonás menete számos megerősítő információval szolgál. Az első percek a leeresztett függöny előtt zajlanak, a pianínónál helyet foglaló zenei munkatárs beleelegyedik a játékba, s a színre lépő Versinyin alezredes jószerint valóságos belépőt kap. Méghozzá prózai operett belépőt, mert az előadás mintha a könnyű műfaj, a ledér múzsa és a blődlivel kacérkodó humor irányába tolná a Három nővér friss bemutatóját. Ami kétségkívül érvényes lehetőség, ám az alapanyag részint tartalmasabbnak, részint terjedelmesebbnek bizonyul annál, semhogy ne váljon itt-ott kiábrándítóvá, vagy éppenséggel fárasztóvá az egyébiránt roppant kvalitásos és profi kivitelezésű produkció.

Mert ha a fentebb emlegetett ütegparancsnokot színre léptekor valóban csakis nevének überoroszos kiejtése érdekli, s amennyiben a teára való – második felvonásbéli – szomjúhozásából komplett bohózati magánszám válik, akkor menthetetlenül felbillen a képlet, s Versinyin máris az ezúttal férfiakat ölelő-csókoló, amúgy derék marha Kuligin szintjére száll le. S alkalmasint az is a komolytalanság irányába oldja a színművet, hogy a nővéreket kiszorító sógornő, Natalja Ivanovna immár nem egyszerűen vidékies cafkának, s még csak nem is szimpla tramplinak, de komplett paródiafigurának, valamely kortársi kabarétréfa származékának tetszik.

S mi tagadás, a túlhajtott játékok, az iróniát is iróniával tetéző modor, a sok spila és tánc olykor a nagyszerű ötleteket és a letisztult pillanatokat is kitakarják. Mert hát a visszafogottabb, voltaképp egyetlen nagy díszlet-megoldásra, a fél színpadot betöltő ágyneműomlásra alapozott harmadik felvonás egésze kiválólag jól sikerült, s bizony a Versinyin és Olga között koncipiált vonzalom, vagy épp Szoljonij és Irina nagyobb adag szexussal telített viszonylata is figyelmet érdemelt.

S persze jócskán figyelmet érdemeltek a remek színészek is, akik ugyan korántsem azonos nívón teljesítették a feladatukul kirótt táncos mozgáselemeket, ám egyebekben szépen kitettek magukért és Andrei Şerban rendezéséért. A legnagyobb élményt vitán felül a huszonnyolc éves Olga szerepe mögül páratlan okossággal kikacsintó Udvaros Dorottya nyújtotta: zsigerileg hiteles bohóchumora és pompás mozgáskultúrája – meglehet, itt-ott a rendezői koncepciótól függetlenedve – jelentékeny és koherens alakítássá állt össze. Kulka János készségszinten abszolválta a mitugrász férj és fogdosós bácsi szerepét, s értelemszerűen Sinkó Lászlónak is jól állt a szakállát fésülgető katonaorvos, az ezúttal groteszkben üldögélő Csebutikin figurája. Alföldi Róbert (Versinyin) és Schell Judit (Mása) egyarányos fegyelemmel és játékintelligenciával pergették szövegüket, s színpadi eleganciájuk ugyancsak kedvező hatást keltett. Szoljonij ezúttal nemcsak lepuffantotta, de le is játszotta a színpadról a szegény Tuzenbach bárót: a rémes parókával sújtott Mátyássy Bence jóval erőtlenebbnek bizonyult a kezét váltig tisztogató és a tisztítószert rendre belélegző Szabó Kimmel Tamásnál.

Kulka János és Péterfy Bori
Kulka János és Péterfy Bori. Fotó: Gordon Eszter (A képek forrása: PORT.hu - Nemzeti Színház)

A nyitó jelenetben vagy fél kilométert lekocogó és –balettozó Péterfy Bori sajnálatosan elvész Irina figurájában. Az csak a kisebbik probléma, hogy tán még Körmendi János Irinájából is élményszerűbb leányosság és emberi tisztaság áradt, az viszont annál nagyobb gond, hogy maga a figura, a boldogult Prozorov dandárparancsnok legkisebb lánya is eltűnt a szemünk elől. Andrej és neje, azaz Znamenák István és Mészáros Piroska eltérő mértékben váltak a rendezői koncepció, illetve saját színpadi zsánerük áldozataivá: Znamenák fizikális nekiereszkedése, testi elveszettsége életet, sőt még némi életigazságot is érzékeltet, Mészáros Piroska alakítása azonban menthetetlenül bent ragad a gigantikus trampli harsány közhelyében.

A harmadik felvonást követően mintha elfogyna a koncepcióban rejlő szufla, s így a negyedik felvonásban egy új, bár ismételten a díszlet vélelmezett erejére támaszkodó rendezői közelítés nyer teret. Nagy körbesétálások, a permutáció szabályait követő összeállások és szétválások, az orosz zászló színeiben pompázó luftballonok kerülnek az ekkor már kissé fáradtan darvadozó publikum elé. Az első felvonás poénját követően újfent fölgyújtják a nézőtéri világítást: ám ami ott derűs poén volt, az most, midőn a gesztus a város kisszerűségét korholó Andrej szavaihoz társul, unott didaxisnak bizonyul. Aminthogy a zárópillanat, a három nővér dühödten optimista függönylobogtatása is enyhén kiábrándító hatást kelt. Szóval színházban töltöttük az estét.

Vö. Herczog Noémi: Nevető Csehov 
Stuber Andrea: Zöldségek 
Ugrai István: Új, boldog élet 
Molnár Gál Péter: Varieté-Csehov 
Csáki Judit: Sokat akar 
Koltai Tamás: Kívül-belül Csehov 
Karsai György: Komikus elemek a tragikum szolgálatában 
Sándor L. István: Életünk színpadán 

Cím:  Három nővér,  Szerző:  Csehov,  Rendező:  Andrei Şerban,  Dramaturg:  Keszthelyi Kinga,  Díszlet:  Menczel Róbert,  Jelmez:  Daróczi Sándor,  Zenei munkatárs:  Komlósi Zsuzsa,  Koreográfus:  Gergye Krisztián,  Asszisztens:  Daniela Dima m.v.,  Tüű Zsófia,  Szereplők:  Udvaros Dorottya,  Schell Judit,  Péterfy Bori,  Znamenák István,  Mészáros Piroska,  Alföldi Róbert,  Kulka János,  Mátyássy Bence,  Szabó Kimmel Tamás,  Sinkó László,  Szatory Dávid,  Fehér Tibor,  Hollósi Frigyes,  Nagy Mari
Megítélt támogatás: 15 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Nemzeti Színház 2010. évi programjainak megvalósítására (2010)