JÓL KEZDŐDÖTT

Concerto Budapest évadnyitó koncert / Művészetek Palotája
2010.09.29.

„Ha jól emlékszem, ifjúságunkban Mahler még nem volt ilyen nagy zeneszerző, mint ma” – tréfálkozott egy kortársam a Concerto Budapest (még egyszer, utoljára leírom: a volt Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar) szeptember 23-i évadnyitó hangversenye után. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

A koncerten Brahms B-dúr zongoraversenyét (Ránki Dezsővel) és Mahler 1. szimfóniáját vezényelte Keller András – két olyan fontos kompozíciót, amelynek annak idején Budapesten volt a bemutatója. Ez a vélemény implicite természetesen az előadás tekintetében is hízelgő volt, hiszen – véleményem szerint teljesen megalapozottan – arra utalt, hogy Keller és zenekara olyan érvényes előadást hozott létre, amely méltó az időközben a kánon megkérdőjelezhetetlen részévé vált szimfónia monumentális gazdagságához. A hangversenynek mindenképpen a második részben játszott Mahler-szimfónia – annak is elsősorban a zárótétele – volt a legemlékezetesebb része, de a Brahms-zongoraverseny is szép előadásban szólalt meg.

A Concerto Budapest a Művészetek Palotájában
A Concerto Budapest a Művészetek Palotájában
Az első tétel súlyos és nagyszabású volt, anélkül, hogy vonszolódó-vontatott lett volna, olyan tág teret nyitott, amelyben a könnyeden tündéri karakter is helyet talált magának, s feltűnt az előadás precizitása, világossága és beszédszerűsége a zongoraszólamban és a zenekarban egyaránt. Nyugtalanság és nem lankadó lendület jellemezte a Scherzót, a III. tételt a zongora szépséges és puha, pasztellszínekben játszó belépése határozta meg – ez  a zenekart is festői megnyilvánulásokra késztette, például a két klarinét kitartott hangjainál. Hajlékony, napsugaras és táncos volt a zárótétel, érzékeny és gazdag Ránki játéka, nagyszerűek a fafúvósok. Ha a zenekar nem játszott is teljesen hibátlanul a hangverseny első felében, ha a hegedűk hangzásának tömörsége nem felelt is meg teljesen a mély vonósok és mindenekelőtt a kitűnő fafúvósok színvonalának, azért már itt is az volt a véleményünk, hogy kifejezetten szép évadkezdésnek lehetünk tanúi.

Ez a benyomásunk azután a hangverseny második felében meggyőződéssé vált. Mahler 1. szimfóniáját Keller András hallatlanul magas hőfokon és a részletek iránti rendkívüli érzékenységgel, igényesen és nyilvánvalóan intenzív részletmunkára alapozva vezényelte. Amennyire vissza tudok emlékezni, számomra egyértelműen ez az este volt a karmester, Keller András legnagyszerűbb teljesítménye. A színek festői gazdagsága, az agogikai hajlékonyság és a gondos egyensúlykeresés volt interpretációjának a fő jellemzője, továbbá a telibe talált karakterek (például a „kicsit ázottan” a II. tételben) és a már-már gesztikussá váló expresszivitás. 

A képek forrása: Concerto Budapest
A képek forrása: Concerto Budapest
A zenekar fokozatosan fel tudott nőni karmesteréhez, a III. tételben már nemcsak a fúvósok (elsősorban az első oboa és a trombiták) nyújtottak klasszis teljesítményt, hanem a vonóskar is megejtően szép hangzásokat produkált. A negyedik tétel pedig minden tekintetben mesteri előadásában hangzott fel, Keller felkavaró erővel és valódi költőiséggel tolmácsolta a tétel igaz pátoszát, a misztikusan lebegő pillanatoktól a kitörő égzengésig, a trombiták lobogásától a vonós-színek érzékiségéig. Ebben a tételben mámor és eksztázis találkozott a legmagasabbrendű művészi fegyelemmel és technikai hidegfejűséggel, s talán a zenekar számára is egy új, jelentős magaslat meghódítását jelezte.

A megérdemelt, meleg tetszésnyilvánítást az előadók Mahler 5. Adagiettójának előadásával köszönték meg. A varázslat változatlan színvonalon folytatódott, ezúttal már az álom szférájában.
Szerző: Malina János
Időpont:  2010. szeptember 23.
Helyszín:  Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Megítélt támogatás: 1 000 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
A Concerto Budapest Karajan bérlet előadásainak megvalósítására (2010)

Kiemelt ajánlónk

Április 16-án a Vígszínházban a Danton halála című előadás látható. Kritikánkat itt olvashatják.

Tovább a cikkhez
Port.hu