Nagy Koppány Zsolt: Amelyben Ekler Ágostra - emlékezünk -
2010.09.13.

Nagy Koppány Zsolt jól ismeri az utóbbi évtizedek szövegalkotó trendjeit, gyakran hivatkozik irodalmi, könnyűzenei hagyományokra, és szinte minden olyan narrációs megoldás, geg megtalálható a kötetében, amellyel a posztmodern közeli irodalmat szokta címkézni a kritika. GERE ZSOLT KRITIKÁJA.

A giccses (alap)történet, amit aztán a szerző minden eszközzel igyekszik lebontani, illetve fel sem építeni, Ekler Ágoston, a dilettáns, naiv festő halála köré szerveződik. Eklert vizelés közben, „farkával a kezében” halálra gázolja Antal Arnold teherautó-vezető, s a kötetben közzétett emlékezések a haláleset okát, következményeit kutatják, főleg azt, hogy Ekler öngyilkosságot követett-e el, vagy csupán baleset történt. Az emlékezők közé sorolt szerző, Nagy Koppány Tömzsi által felkért és fizetett megszólalók többsége a felmentett gázolón kívül Ekler közvetlen környezetéhez tartozik: felesége, barátja, a képeit értékesítő újgazdag vállalkozó, hagyatékának gondozója, egy prostituált illetve Ekler ügyefogyott őrangyala. Megszólal még a könyvben néhány tárgy, illetve egy „friss hajtásokat burjánzó ráksejt” is, amely azonban már nem tudott Ágost szervezetében kifejlődni. 
 

A kérdésre, a halál okára nem kapunk választ, sőt Ekler létezése is bizonytalanná válik, a monologizáló, anekdotázó mesélők következetesen „a címadó hősre való emlékezés ürügyén vég ne’kül magukról” kezdenek beszélni, ahogyan azt egy, az emlékezet jellegét definiáló lexikon (ál)szócikke alapján Koppány Tömzsi idézi is az olvasóknak. Feltéve persze, hogy akad a kötetnek olyan olvasója, aki ekkor még bízott az elbeszélés linearitásában, s hogy majd az emlékezésekből megteremthetővé válik valamiféle koherens kapcsolat a címszereplővel. Azaz nem gyanakodott már a szójátékra, anagrammára, iróniára épülő nevek után, vagy Ekler és szintén giccsképeket festő barátja, Jackson Ockpoll képcímeinek (A szarvas vizet iszik a patakból, Kínai harcos alföldi menyecskének udvarol stb.) olvasásakor arra, hogy itt valami egészen más lesz a szöveg és a lezárás tétje.
 
Az emlékező, vissza-visszatérő szereplők karakterének megteremtésén túl a szerző figyelme elsősorban az öntükröző szerkezet, a szövegszerűség, az egymást kioltó vélemények, az olvasói-kritikusi szólam, az elbizonytalanított szerzői pozíció és az elszórt intertextualitás beépítésére irányul, azaz a mű igyekszik minden, akár belső referenciális nyomot elegánsan eltüntetni maga után, vagy ellenkezőleg, mintegy előre beépíteni azt a fikció világába. Ez a makacsul és következetesen végigvitt poétikai és ideológiai szemlélet viszont a szövegben nem párosul sem szerkezeti ötletességgel, sem azzal a variációs képességgel, nyelvi igényességgel, amely a közhelyekig, stílusgyakorlatokig lekoptatott megoldásokat képes lenne újra izgalmassá, játékosan élővé tenni. Nagy Koppány Zsolt mindezzel mintha tisztában is lenne, hiszen - ugyancsak jól ismert megoldással - az egyik fejezet előre válaszol a várható kifogásokra, s az író-olvasó találkozók tipikus, vicclehetőséget teremtő kérdései (Mennyire önéletrajzi ihletésű a mű? Hogyan írta ezt a könyvet?) közé olyanokat is beilleszt, amelyeket a humoros válasz inkább csak elfedni, de feloldani már nem tud. 
 
A '90-es évek show-műsoraira, kabarétréfáira emlékeztető nyelvi fordulatokban, szóviccekben tobzódó szöveg karakterei ugyanis valóban „elég egyformák”, s az általuk elmondott történetek, sztorik sematikusságát csak ritkán tudja feledtetni egy-egy telitalálatnak érzett poén. A szexista, Ágostot beavatásra prostituáltakhoz cipelő nagybácsi szövegének váltásai, hangneme például könnyen párhuzamba állítható az Ágostot elgázoló sofőr élettörténetének az előadásával, jelenetezéseivel, de a festményeket katalógusba gyűjtő „dörzsölt vállalkozó”, Kovács Ádám alakja sem kerül távol a panelszerűségtől. Funkciótlan és önmagában is megmosolyogtató Ágost őrangyalának a története, aki a haláleset idején Angyelinával, a ’csajával angyalgott egy földsütötte holdösvényen’, de a szakdolgozatát (sic!) majd az Ágost-történet tanúságaiból írja. (A kötet mélypontját viszont mégis annak az 1997-ből származó, egy andrológiai rendelőben segédeszközként elhelyezett, használattól fényes, „kicsilap-korában” még kamaszok matekfüzetébe vágyakozó Cica magazinnak a visszaemlékezése – „Jó napot, szép lányokat kívánok!” – jelenti, amit nem a témája, szóhasználata, hanem írói színvonaltalansága, a diákviccek közé sorolható megoldásai miatt akár a szerkesztő is kihagyathatott volna a kötetből.)
 
A szöveg több alkalommal is hivatkozik Nagy Koppány Zsolt korábbi, a Jozefát úr, avagy a regénykedés című művére. Az önironikus, kedélyeskedő szólamok, az olvasót a megírás folyamatába beavató gesztusok, a komikus-esendő „civil” én megalkotása azonban inkább zavaró feszültségbe kerül az Ekler-könyv Függelékeként közölt, A vendégmunkás dalai című résszel. A becsomagolás, a szerzőség tipikus elbizonytalanítása ugyan itt is megvan, hiszen Ekler Ágostonnal közösen írt műként közli Nagy Koppány Zsolt a szöveget, a korábbi játékosság azonban itt már mintha megbicsaklana, s az idegenségről, talajtalanságról, az erdélyiként megélt pesti létről szóló, szinte szociográfiai hitelességű és stílusú bekezdések önállósodnak, mintha más teret követelnének maguknak. Átrendezni, átértelmezni viszont nem képesek a könyv egészének jobb-rosszabb bűvészkedéssel, átkötőszövegekkel regényszerűen elrendezett rövidtörténeteit.
 
Szerző: Gere Zsolt
Szerző:  Nagy Koppány Zsolt,  Cím:  Amelyben Ekler Ágostra - emlékezünk - ,  Kiadás helye, éve:  Budapest, 2010,  Kiadó:  Magvető Kiadó,  Terjedelem:  264 oldal,  Ár:  2990 Ft
Megítélt támogatás: 1 000 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
Alkotói támogatás a könyv megírására (2009)