Szilasi László: Szentek hárfája
2010.08.04.

Bár a templom ősidők óta hagyományosan menedék, ebben a regényben azonban ebbe a templomba mindenki belehal (vagy nyomorék lesz, mert leesik róla). MÜLLNER ANDRÁS KRITIKÁJA.

Szilasi László finomabb árnyalatokban utazik, mint e sorok írója, ezért más címet adott a regényének: Szentek hárfája. E szubtilis, égi címről később szeretnék szólni, nézzük inkább először a mottót, amit Ottliktól vett a szerző: „Buenos Airest nem, Hongkongot nem, Szavasztopolt nem.” Ez eredeti helyén így néz ki: „Buenos Airest nem, Hongkongot nem, Békéscsabát nem, Szavasztopolt nem.” A regénybeli fikció színteréül szolgáló, zaklatott történelmű Árpádharagos számos ponton érintkezik Békéscsabával, és ez a poétikai kisajátítás nem mai keletű a szerző munkásságában. A Mozgó Világban megjelent, lenyűgöző mikrotörténeti tanulmánya Árpádharagos (azaz Békéscsaba) amerikaiak általi bombázásáról többféle szempontból is előmunkálatnak tekinthető a regényhez. Szilasi azonban átrendezi a terepet, szó szerint (legalábbis a regényben). A központi gyilkolászó helyként szereplő templomot például kivágják a helyéről, és arrébb viszik. A fenti azonosítás elbukott, Árpádharagos nem azonos Békéscsabával. És nem ér kiabálni, ahogy a múltkor a Kémjátszma című film alatt fellázadtak a nézők a vetítőteremben, mert Budapest, ahol R. Redford és B. Pitt nyomták a kémipart, Berlinként lett eladva. Ti. a fent említett templom-relokalizáció allegóriája lehetne a regény kreatív idő-, hely- és szereplőkezelésének. Csak egy látszólag jelentéktelen példa: a regényben szerepel egy bizonyos Laura Hayes, akit futólag említ a névtelen történész elbeszélése, mint a híres árpádharagosi származású festőről írott monográfia szerzőjét. Ilyen néven nem írtak monográfiát festőről, de az internet szerint valaki valahol Laura Hayes Wileman néven az érzékelést megtréfáló optikai játékokat gyűjt. Van tehát Laura Hayes, de arrébb lett tolva, hogy így fejezzem ki magam, és finoman fogalmazva nem teljesen semleges irányba, legalábbis ami a regénybeli retorikus építkezés tolvajkulcs-arzenálját illeti.

Erős a gyanúm, hogy a kutakodó olvasó, persze ha nem tart attól, hogy sorsa előre meg van írva a regényben, hasonló nyomok sokaságát találhatná. A regény tehát öntükrözések végtelen sorozataként olvasható, és az olvasó, ha hisz az öntörvényű választás lehetőségében, azt választja kulcsnak, ami a szívéhez közelebb áll. Ha nem hisz, rábízza magát az eseményekre, mint az egyszeri ember a képeslapra, amely egy köztéri szobrot ábrázolt. De ennek a flow-nak is megvannak a maga határai, mert mi van akkor, ha az egyszeri ember egyszer csak egy kettős árnyékot fedez fel, ami kibillenti illúziójából… A külföldi képeslapokon látható szobrok valójában kicsi, kavicsból készült makettek, két oldalról bevilágított mintha-művek. A megokosodott egyszeri ember kiszól az oktondiak okulására, hogy a mű – az maga a képeslap.

Szilasi regényében mindennek szellemében a fikciós elemelés sok fronton zajlik. Azt a titkot, hogy ki ölte meg Omasztát, a haragosi nagygazdát az éjféli misén, négy elbeszélő, Makovicza Bálint, Ladik István, egy meg nem nevezett történész és Kanetti Norbert kutatja (ez utóbbi Szilasi szépírói alteregója), mindegyik a maga módján, időben és módszerben eltolva. Értelemszerűen mindig valami mást találnak, mint amit keresni szerződtek, és soha nem látják önmagukat, ahhoz mindig egy másik elbeszélés kell. Nem tehetnek róla, hogy nem csak mindig újabb titkok állják az útjukat egy eltűnt festmény vagy ló képében, de így vagy úgy még pórul is járnak. Pedig igazán minden hájjal megkent elbeszélőkről beszélünk, akiket mintha megmentene néha, hogy más elbeszélők újra elbeszélik őket. Apropó minden hájjal megkenve lenni: a régi magyarban hajzseléként, más néven grease-ként zsír szolgált, ezért nem állítható, hogy a vagány Omaszta Mátyás, befont varkocsain csikózsírral, bár „bomlottak utána a nők”, a magyar John Travolta lenne.

A fenti travoltás vicc nem vicc, bár annak hangzik. Hiszen amellett, hogy a regény minuciózus tárgyi pontossággal (vagy azt szimulálva) tár elénk történeti fordulatokat, egyben a 20. századi Magyarország gazdag kulturális utaláshálóval felépített képe is. Ebben a hálózatban pedig válogatás nélkül helyet kap az úgynevezett magas művészet, számtalan régi és kortárs irodalmi idézet, a regény ilyen szempontból egy nagy Ottlik-, Mészöly-, Krasznahorkai-, Darvasi-, Németh Gábor-, Kukorelly-, Závada- stb. kollázs. De számtalan a popkulturális vonatkozás is, a Veszett a világ című Lynch-film Sailor Ripley-jének kígyóbőr jakójától („a személyes szabadságba vetett rendíthetetlen hit” jelképeként) a híres Darth Vader-mondatig, igaz, olaszul: „Luca, io sono tua padre.” Ez utóbbi példa már azt is mutatja, hogy a kulturális hálót a soknyelvűség teszi még színesebbé, mert a gyilkos templom körül bábeli a zűrzavar, még akkor is, ha Szilasi ebben a regényben alapvetően az árpádharagosi szlovák közösség 20. századi történetébe szövi misztikus thrillerének szálait.

És ha már itt tartunk, a soknyelvűség végül kiterjed a regény történetszemléletére és műfaji összetettségére is. Az előbbivel kapcsolatban csak annyit, hogy van fejezet, amelyben minden a saját ellentétével együtt olvasható… Csuss, nye vrav nyics! Csönd legyen, elhallgass, a szájadat befogod. A műfajiság tekintetében annyit azért még mondanék, hogy kémregény, detektívtörténet, művészettörténeti tanulmány és ki tudja, mi minden ötvöződik itt, vagy van összekötve ezer huzallal. 

Összekötés és húr – ezek a regény rejtett, de véleményem szerint központi metaforái. A Szentek hárfája, amely egy vallásos énekeket tartalmazó könyv, címét a szentek húros hangszeréről kapta. Ennek a hangszerszámnak a húrjaihoz hasonló finom, légies és láthatatlan húrok kötik össze a magasban Árpádharagos templomtornyait. Nem mellékesen ezek egyikén szánkázik a díszes társaság a végzete felé a regény záró fejezetében, ahol aztán egyszerre csodás és borzongató események ragadják magukkal az olvasó szívét is.

Vö. Ficsor Benedek: Meglátni, elképzelni 
Dunajcsik Mátyás: Sok bába közt 
Selyem Zsuzsa: A lokális halál-okok 
Bombitz Attila: A Grynaeus-sztori 
ÉS-Kvartett / Károlyi Csaba, Margócsy István, Radnóti Sándor és Takáts József beszélgetése a kötetről 

Cím:  Szentek hárfája,  Szerző:  Szilasi László,  Kiadó:  Magvető,  Kiadás éve:  2010,  Terjedelem:  320 oldal,  Ár:  2990 Ft
Megítélt támogatás: 5 000 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A Magvető Kiadónak könyvkiadói program megvalósítására (2009)