Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NEM TÖRTÉNT SEMMI

Kabaré / Győri Nemzeti Színház, Budapesti Nyári Fesztivál 2010
2010. júl. 15.
Egy fiatalember Berlinbe utazik a múlt század első harmadában, mert érzi, valaminek történnie kell, és az nagyon izgalmas lesz. Reményei – nézői szempontból – csak részben igazolódtak be. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.

Legújabb, ideológiai szélsőségekre hajlamos korunkban nincs talán aktuálisabb a Kabarénál, az esztelen, indokolatlan, zsigeri gyűlölet, az ignorancia és a tudni nem akarás anatómiáját felvázoló musicalnél. Álmodjunk kabarét – hangzik a felszólítás a színpadról, hogy az örök karnevál éjszakai világában, a léha, ruhát, kort, nemet, ideológiát illetően egyaránt színes forgatagban gondatlan-gondtalanul elmerüljünk. És a rendező, Nagy Viktor elmerít bennünket, de szigorúan ügyel arra, hogy ne fulladozzunk.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

Pedig Csík György díszlete ezt ígérné. A világ egykori közepe romokban: a demimonde berlini éjbe beolvadón fekete Kit Kat Klub befalazott ablakokkal, szétbombázva áll előttünk. Egykori dicső múltjára csak a vörös felirat és az i betű pontját frivolan helyettesítő szív utal. A színpad forog, az összes helyszín, a lakás, az üzlet, a mulató labirintusszerű, egyszerre átjárható és elhagyhatatlan. Mintha nem változna semmi, toporgunk egyhelyben, s mintha nem tanulnánk a múltból. (Hát nem, nem tanulunk.) Az átmérőben a Brandenburgi kapu, az origóban az angyal emelkedik. Ez az egyetlen díszletelem, a Németország utóbbi száz évében ikonikus szerepet kapó építmény történelmi korokon átívelővé tehetné, univerzális politikai jelentéssel ruházhatná fel az előadást.

A díszlet azonban félrevezet, épp úgy, mint a nem észrevehetetlen, egyáltalán nem apró jelek – köztük legfontosabbként az, hogy a klub egyik vendége, az elegáns, lenyalt vörös hajú, szmokingos Max nő. Feltűnését – nem viselkedését, ugyanis egyáltalán nem „viselkedik” – értelmezhetjük Marlene Dietrich módjára öltözködő feministának vagy leszbikusnak, mindegy is, mert bármelyiket választjuk, valamilyen kontextust kapunk. Nagy Viktor azonban szigorúan kerüli a kontextualizálást, nem bont formát, nem tesz ki figyelmeztető felkiáltójeleket, nem húz alá, még a minimum felfrissítésre szoruló magyar szövegen sem változtat, csupán szakszerűen lebonyolít egy szórakoztató produkciót.

Járai Máté. A képek forrása: PORT.hu
Járai Máté

A szerepek ennek megfelelően kevés komplexitást mutatnak. Radnay Csilla remekül énekel, Sallyje rendkívül bájos, ám csupa felszín. A revüsztár végigfecsegi a legvérfagyasztóbb időket is, kerüljön bármilyen sorsfordító helyzetbe, ám ez a csacsogás nem az elfojtott kétségbeesés manifesztálódása, nem egyfajta védekező mechanizmus a lélek összeomlása ellen. Nagy Balázs Cliff Bradshaw-ként szürke kabátban, szürke puhakalapban, a színpad jobb oldalán jelenik meg először. A hó hull – és „igazi” havat csinálnak, a pelyhek a néző feje fölé szállnak, a közönség pedig ámul a technika csodáján –, ő falnak támaszkodik, úgy tekint a romokra. Visszaemlékezve valamire, amitől megváltást várt. Ez az ifjú író rendkívül jóindulatú, ám nem különösebben okos, és igen, letép egy náci propagandaplakátot – azt az egyet –, meg is verik, de a kétségkívül jól éneklő színész alakítása inkább a poétikusan férfias (esetleg: lírain szenvelgő) melodráma felé viszi a karaktert.

Radnay Csilla és Nagy Balázs (A képek forrása: PORT.hu - Győri Nemzeti Színház)
Radnay Csilla és Nagy Balázs (A képek forrása: PORT.hu – Győri Nemzeti Színház)

Schultz úr és Schneider kisasszony kettőse rendezői értelmezési és szereposztási tévedés, utóbbinál némi jelmeztervezői segédlettel. Rupnik Károly löttyedt és akarattalan, a tehetetlenségből adódó bölcs beletörődést nyomokban sem mutató Schultzot játszik, a dalokban az éneklés helyett énekbeszél, míg Janisch Éva rettenetesen hamisan énekel, decens, eleganciát nem nélkülöző „vénhölgy” helyett kiszuperált takarítónő benyomását kelti. Az ananász körüli cicázásuk és erotikzálásuk egészen kínos jelenetet eredményez. Forgács Péter a szerep kívánalmainak megfelelő behízelgő modorral és kemény tartással játssza Ernst Ludwigot, a zsigeri veszélyesség azonban hiányzik belőle. Szerencsére azonban a mérleg másik serpenyőjébe is lehet pakolni: Járai Máté fehérre festett arcú konferansziéja a mindentudásnak, a pofátlan cinizmusnak, a világ lekezelésének és kiröhögésének elegye. Mi mást is tehetne, hisz az élet egy kabaré. Persze, hogy az. Csak nem mindegy, ki és milyen poént mond.

Vö. Miklós Melánia: Kifordítom, befordítom: kabaré 
Zsedényi Balázs: Nácik a spájzban 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek