Pécs 2011, avagy lett, vagy lesz Európa Kulturális Fővárosa / Tálaló vitafórum II. évad, 4. alkalom - KÉK, Iparművészeti Múzeum
2010.06.17.

Ölelés és orgazmus között - tudjuk - jelentős a különbség, pro és kontra egyaránt. József Attilának az ölelés hiánya fájt, Gauder Péter, a StudioMetropolitana NKft. ügyvezetője az utóbbit hiányolta a Pécs, Európa Kulturális Fővárosa program sorsát firtató beszélgetés során. ZÖLDI ANNA BESZÁMOLÓJA.

A felújított Széchenyi tér Pécs belvárosában
A felújított Széchenyi tér Pécs belvárosában

A Kortárs Építészeti Központ idei utolsó rendezvényén 2010 legnagyobb kulturális eseménysorozatának, a Pécs, Európa Kulturális Fővárosa projektnek a sorsa került terítékre, gazdag körítéssel. Bár a pogácsát fájón hiányoltuk, a borok finomak voltak. De ne vágjunk a dolgok elébe, a jutalomfalatokat csak az érdemelte ki, aki végigülte a közel két és fél órás beszélgetést, melyen a helyi politika, az építész szakma és a média képviselői próbáltak számot vetni, illetve számot adni arról, miért maradt el az a bizonyos katartikus beteljesülés.

 

Pécs 2005-ben nyerte el a címet, s mint a kulturális főváros címre sikeresen pályázó városok az utóbbi években, nem csupán rendezvénysorozattal, de egy rendkívül összetett, kulturális alapú városfejlesztési vízióval nyerte el a zsűri tetszését. Míg a többi pályázó magyar város anyaga – Somlyódi Nóra újságíró megfogalmazása szerint – a turisztikai propaganda füzet színvonalát nyújtotta, addig Pécs számára a fejlesztés kultúrpolitikai küldetésként fogalmazódott meg (a pályázat itt olvasható). A megvalósítandó - és jórészt megvalósult – infrastrukturális fejlesztések révén a kulturális igényszint emelését, a kreatív gazdaságban érdekelt szereplők odavonzásával egyfajta kulturális léptékváltást céloztak meg a pályázat megálmodói. És bár darabra minden megvalósult, a költségvetési keretet sem lépte túl a beruházás, az új intézményeket legkésőbb 2011 első félévére átadják (többségük már 2010–ben elkészül), mégis keserű szájízzel kelnek fel az asztaltól azok, akik nem hagyták ott a pazar lakomát már az előétel után.

 

Az azóta elkészült Irgalmasok utcája 2010. április 15-én
Az azóta elkészült Irgalmasok utcája 2010. április 15-én

Utóbbi kategóriába tartozik a csalódott értelmiség, akiket a vitában Horváth András, a Dél-Dunántúli Építészkamara elnöke képviselt. Elmondása szerint a program megalkotásába szakmai tudásuk legjavát adták, és csodák csodája, a politika szereplői a kezdet kezdetén hajlandónak mutatkoztak a párbeszédre. Idővel azonban a kis magyar pornográfia forgatókönyve szerint folytatódott a történet, a civil kezdeményezések elhervadtak a hatalom és a bürokrácia markában. Egy év sem kellett, és az értelmiség kedve lelohadt, a nagy magyar átok Pécsett is beteljesedett: győzött az emberi, szellemi nívótlanság. Annál is csodálatosabb ez a végkifejlet, mivel az épületek valóban állnak, készülnek, a közterek megújultak, Pécsett a MűPával vetekedő színvonalú koncertterem és fantasztikus, mély gondolati töltésű Tudásközpont kerül hamarosan tető alá. A lehetőség tehát fennáll, a keretek adottak, kitöltésük azonban egyelőre aggályos, még az elért eredményeket érthető módon sokkal pozitívabban, vállaltan technokrata szemlélettel értékelő városvezetés számára is.

 

A Havihegyen épülő Panoráma-sétány ez év májusában
A Havihegyen épülő Panoráma-sétány ez év májusában

A szakember-értelmiségi a tanulságok feldolgozásában, a vezetés a töretlen építkezésben, a fejlesztések terén otthonosan mozgó szakember a kreatív ipar megmozgatásában látja a kiutat. Ez mindenesetre biztató: elmaradt a szokásos sárdobálás, az érezhető csalódottság ellenére minden szereplő inkább a jövőbe tekint, mint a múlton búsong. A tanulságok pedig megszívlelendőek: ebben a sokszereplős játszmában másképp, a maguk helyén, súlyuknak és kompetenciájuknak megfelelően kell pozicionálni a játékosokat – a szellemi tőkét folyamatosan bevonni a döntéshozatalba, a civil erőt nem a hatalmi pozíciók megszerzésére, megtartására használni, nem csupán az innen-onnan lehívható forrásokban bízni, hanem bevonni, odavonzani azokat a vállalkozásokat, amelyek révén akár saját források is teremthetőek. Ez persze szép mese, az adott területek szakemberei mind kapásból tudnak ellenérveket hozni, nehézségeket sorolni – meg is tették, de nagyon diszkréten.

 

A Tettye tér felújításának 2009. novemberében átadott 1. szakasza
A Tettye tér felújításának 2009. novemberében átadott 1. szakasza

Végül is – habár a történet minden kétséget kizáróan tudott kiszakadni a magyar valóságból – fizikai mivoltukban megvalósultak azok a lehetőségek, amelyek erre a jövőben alapot adhatnak. Megújultak Pécs közterei (bővebben l. itt) – igaz, Horváth András szerint a Széchenyi téren olyan megoldás valósult meg, amely a Dzsáminak a tér hossztengelyéből kimozdított elhelyezését nem vette figyelembe. Épül egy időszaki kiállításokat befogadó kiállítótér (bővebben l. itt), és megújul a kuriózumot képviselő múzeum együttes a Káptalan utcában - igaz, nem ott és úgy, ahogy eredetileg tervezték, s ezzel nem valósulhat meg a rejtett cél, hogy az új kiállítótér időszakos kiállításai révén az állandó kiállításokra is becsábítsa a közönséget, és ezzel a megcsontosodott múzeumi struktúrát robbantva frissítőleg hasson. Felépül a Tudásközpont, a Kaptárnak nevezett, mázas kerámia-mozaikkal elvarázsolt építészeti csodával a mélyén (bővebben l. itt), mellette áll majd a Konferencia és Koncertközpont (l. itt) – igaz, egyelőre a város vezetése kételkedik benne, hogy központi támogatás nélkül ezeket az intézményeket gazdaságosan lehet majd működtetni, bár regionális szerepük és szükségességük vitathatatlan. Kulturális negyedként újjászületik a Zsolnay gyártelep (l. itt) – kérdés, lesz-e rá igény, lesz-e közönség, és főleg, lesz-e program, ami megtölti az épületeket (és pénzt hoz a városnak - mert ez korántsem utolsó szempont).

A Balázs Mihály tervei alapján épülő Kaptár
A Balázs Mihály tervei alapján épülő Kaptár (A képek forrása: pecskep.hu)

Gauder Péter ebben a kérdésben is radikálisan fogalmazott: betonoztak, de nem a város lelke épült. Egyelőre tehát nincs orgazmus, nincs katarzis, test és lélek kielégítetlenül maradt. A beszélgetés hallgatói elégedetten(?) nyugtázhatták: ismét megtörtént, ami már annyiszor, és ismét nem történt semmi különös. A két és fél óra jórészt bürokráciáról, pályázatról, közbeszerzésről, jogi buktatókról, sárga könyvről szólt (aki tudja, hogy mi az, ingyen vonatjegyet nyerhet Pécsre), holott mindez csak a háttér, amelynek normális körülmények között gördülékenyen kellene működnie a színfalak mögött. Jó lenne, ha egyszer végre maga az előadás okozhatna katarzist, nem pedig a puszta tény, hogy fellélegezhetünk, felment a függöny.

Generációkat nem lehet átugrani – fogalmazták meg a beszélgetés némileg kiábrándult résztvevői. Csakúgy, mint a saját árnyékunkat – tehették hozzá a némileg szintén csalódott hallgatók, akiknek többsége szintén kielégítetlenül távozott a borokkal megrakodott büféasztal felé. Pécset nem lehet elrontani, de a beszélgetés tanúsága szerint nem is emelkedett, márpedig a kezdetben lelkes értelmiség ezt tűzte ki célul, és ennek potenciális lehetőségei többszörösen is adottak voltak. A lehetőségek köre a bedolgozott beton mennyiségének következtében kibővült – feltéve, hogy az épület-szerkezetekbe és nem a láthatólag nem működő struktúrákba irányult a betonágyú.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Pécs EKF 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

Szerző: Zöldi Anna
Esemény:  Pécs 2011, avagy lett, vagy lesz Európa Kulturális Fővárosa
Szervező:  Kortárs Építészeti Központ
Helyszín:  Iparművészeti Múzeum
Időpont:  2010. június 15.
Kurátor:  Somlyódi Nóra
Moderátor:  Szemerey Samu
Résztvevők:  Gauder Péter - a StudioMetropolitana NKft. ügyvezetője,  Horváth András - a Dél-Dunántúli Építészkamara elnöke,  Merza Péter - fejlesztési igazgató, Pécs2010 Menedzsment Központ,  Nagy Csaba - Pécs MJV alpolgármestere,  Somlyódy Nóra - újságíró, a Pécs2010-ről szeptemberben megjelenő könyv szerzője
Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott