Kalló Zsolt és a Capella Savaria koncertje / Szombathely, Bartók-terem
2010.05.31.

Beethoven Hegedűversenyének talán ha minden 500. lemezfelvétele készült historikus hangszerek közreműködésével. S ha csak azokat vesszük, amelyek azóta keletkeztek, hogy választani lehet a modern és a régi hangszeres előadók közül, akkor úgy minden 100–200. MALINA JÁNOS CIKKE.

Kalló Zsolt
Kalló Zsolt
De akárhogyan is nézzük, Kalló Zsolt és a Capella Savaria vállalkozása, hogy Magyarországon első ízben eljátsszák és CD-re vegyék a hegedűverseny-irodalom eme legkultikusabb alkotását, mindenképp dicséretes és úttörő kezdeményezés. És bátor is persze, éppen a hallatlanul nagy kínálat, a legnagyobbakkal való megmérkőzés kényszere miatt. Mert hiába számít manapság a Hegedűverseny keletkezési ideje szerint egyértelműen „régi zenének”, hiába tartozik a historikus előadók terrénumához, egyszersmind a régi zene „felfedezése” előtti hagyományos repertoárnak, mindannyiunk zenei szocializációjának is egyik pilléréről van szó. A minden tekintetben nagyszabású, szólistát és zenekart egyaránt próbára tevő mű historikus előadása tehát különösen sokféle elvárásnak kell, hogy eleget tegyen, sokféle összehasonlításban kell helytállnia. 

A lemezfelvételen helyet kapott Beethoven másik két hegedűre és zenekarra írt műve, az F-dúr és a G-dúr románc is, továbbá a közvetlenül a Hegedűverseny után keletkezett Coriolan-nyitány. Ezt a lemezanyagot játszották el május 24-én Medveczky Ádám vezényletével a szombathelyi Bartók-teremben, Kalló Zsolt hegedűszólójával. A Capella Savaria ez elkalommal kissé kibővített felállásban játszott: a 21 vonós megfelelt a Hegedűverseny 1806-os bemutatóján játszók létszámának; a historikus favúvók közül pedig öten, köztük mindkét klarinétos, külföldi vendégművészek voltak.  

Medveczky Ádám
Medveczky Ádám
A hangversenyre közvetlenül a lemezfelvétel után, hatnapos koncentrált munkát követően került sor. Nem csoda tehát, hogy a szokatlan korszak és hangszerek (hiszen itt  a vonós hangszereknek legalább a vonói, és maguk a fafúvós hangszerek lényegesen különböznek a barokk instrumentumoktól), a szokatlan létszám és összetétel, no meg a karmester kivételesnek számító jelenléte ellenére homogén és csiszolt hangzású zenekar szólalt meg. De nem csupán a hangzás: maga a koncert is meggyőző és szép volt: ha nem is mindig hibátlan, de magabiztosan formált és szuggesztív interpretációkból állt. 

A Coriolan-nyitány rögtön nagyszerű, erőteljes kezdésről gondoskodott, egyszersmind a karmester és a zenekar példás kontaktusáról árulkodott. A dirigens remekül azonosult a számára szokatlan előadó-apparátussal, a zenekar meg rendkívüli fegyelemmel és érzékenységgel követte őt. Medveczky Ádám már itt tanúságot tett azokról az erényekről, melyek az egész koncerten jellemezték őt: a karakteres tempókról, plasztikus formálásról, ahol kellett, robbanékonyságról, s nem utolsó sorban a külsődlegesség feltűnő kerüléséről. A két románcban rögtön feltűnt a szólista és a karmester közötti harmónia, az agogikai együtt-lélegzés is. Kalló Zsolt világítóan szép és karcsú, mégsem erőtlen, hanem gömbölyű, tiszta zengésű hangon hegedült, dallamai szárnyaltak, formálása magabiztos volt, a zenekarral nem kísértette magát, hanem hozzátette a maga vezető szólamát a zenei szövethez. 

Capella Savaria
Capella Savaria
A szünet után eljátszott Hegedűverseny első tétele megmutatta, hogy a zenekar ebben a sokkal komplexebb partitúrában is remekül helytáll, precízen, karakteresen játszik – csupán a rézfúvók mutatkoztak itt-ott gyarlóbbnak a zenekar átlagteljesítményénél. Kalló szólói itt is élményszerűek, érzékenyek és plasztikusak voltak, bár (elsősorban ebben a tételben) a legmagasabb fekvésekben hallottunk kisebb intonációs pontatlanságokat. A szokásos Joachim-féléből kibővített és továbbfejlesztett cadenza viszont igen impresszív, ambiciózus mivoltában is arányos volt, és a legmagasabb fokon engedte kibontakozni Kalló Zsolt virtuozitását, amely az egész hangversenynek meghatározó tényezője volt. Varázslatos volt a lassú tétel nyugalma, hatalmas íve és színgazdagsága, a zenekari pizzicatók eszményi puhasága; és emlékezetes az első oboista, a lengyel Marek Niewiedział és a két klarinétos, a pozsonyi Šebesta fivérek teljesítménye. 

A rendkívül játékos és életerős, pompás akcentusokban gazdag, egyszersmind finoman kidolgozott és agogikailag hallatlanul rugalmas zárótétel méltóképpen koronázta a különleges műsort; s újabb alkalmakkal szolgált arra, hogy az eddig külön ki nem emelt mély vonósok szép színeiben és robusztus zeneiségében gyönyörködhessünk.

Szerző: Malina János
Helyszín:  Bartók-terem, Szombathely,  Időpont:  2010. május 24.,  Támogatás:  egyelőre nincs adat