INGOVÁNYOS TALAJON

Molière: A nevetés iskolája (Amphitryon) / Jászai Mari Színház, Tatabánya, Rivalda Fesztivál 2010
2010.05.30.

Az istenek jogtalanul viselkednek, az áldozatok tehetetlenek, fellebbezésnek helye nincs. Épül a ház, szól a sláger, mulat a nép. Porsche, szerelem, száguldás. Közben megtanulhatunk nevetni is - elsősorban magunkon. KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA.

Fazekas Júlia és Herczeg Tamás
Fazekas Júlia és Herczeg Tamás

Molière ókori forrásokból merített, 1668-ban bemutatott Amphitryon című komédiája – minden komikus részletével egyetemben – meglehetősen fanyar, sőt keserű darab. Jupiter, aki szokása szerint halandó nőket szemel ki magának, a férj, Amphitryon alakjában csábítja el a szépséges Alkménét. A nő mit sem sejt a csalásról, de egyre furcsábbnak tűnik számára a helyzet, ugyanis a hosszú távollét után hazatérő férj egyáltalán nem emlékszik a boldog pásztorórára. A szereplőkön félelem és féltékenység, bizonytalanság és bizalmatlanság lesz úrrá. A végén látszólag minden megoldódik, hiszen Jupiter színt vall, de a házastársak élete soha többé nem lesz a régi, ráadásul Alkméné ekkor már Jupiter gyermekét, a születendő Herkulest hordja a szíve alatt. A dráma egyfelől a hatalom működéséről szól: az istenek – akik nem erkölcsi feddhetetlenségükkel érdemelték ki hatalmi pozíciójukat – nincsenek tekintettel semmire és senkire, packáznak mindenkivel, áldozataikat gyakran végletesen megalázó helyzetekbe hozva. Amphitryon és szolgája, Szosziász szerepüket és pozíciójukat elfoglaló hasonmásaikkal kerülnek szembe, vagyis a darab másik érdekes aspektusa a személyiség felbomlásának motívuma, az önazonosságra és az identitás határaira vonatkozó kérdésfeltevés.

Egyed Attila és
Egyed Attila és Márton Eszter

A szerzői utasítások szerint a darab Thébában, Amphitryon háza előtt játszódik. A tatabányai Jászai Mari Színház előadásában a helyszín egy leendő ház előtti tér. A színpadon (díszlet: Kiss Gabriella) egy építkezés látható: az épület félig kész állapotban, zsaluzatokkal és állványokkal fixálva, az építkezési területet a színpad előterétől egy plakátokkal teliragasztott drótkerítés választja el, melyet alkalmanként oldalra húznak a védősisakos, építőmunkásnak öltöztetett statiszták. Ez az első pillantásra meglepőnek és semmitmondónak tűnő tér jelenti a kulcsot az előadás értelmezéséhez. Amikor ugyanis az utolsó jelenetben a hátsó falra kivetítik a színház fotóját, hirtelen világossá válik, hogy a hatalmi tematika az előadásban nagyon is konkrét és aktuális kontextusban jelenik meg. Molière komédiája jelen esetben a tatabányai színház felújítása körüli (így a színház jelenét és jövőjét egyaránt meghatározó) huzavona és hatalmi harcok parabolája. Az előadás ezen metaszintje azonban nehezen lép működésbe, mivel a parabola megfejtése feltételezi a beavatottságot (vagyis az épület történetének és a körülmények ismeretét), emellett zavaróan leegyszerűsítő, és túlságosan kiemelt szerepet kap a dráma egyéb aspektusaihoz képest. A Petri György fordításában játszott, aktuális szleng kifejezésekkel és nyelvi játékokkal aktualizált szöveghez a rengeteg poén sokszor kiválóan passzol, e fordulatok azonban néhol közhelyesek és erőltetettek. Harsányi Sulyom László rendezői koncepciójában kevésbé tűnik érdekesnek a szereplők közötti viszonyrendszer alakulása, a hasonmás-szál elsősorban a komikus oldaláról jelenik meg, a dráma bizonyos részletei így háttérbe kerülnek, egysíkúvá téve számos színészi alakítást.

Honti György, Sághy Tamás és Téri Sándor
Honti György, Sághy Tamás és Téri Sándor

A darab dramaturgiájában fontos szerepe van Merkúrnak, az isteni hírnöknek és az Éjnek, hiszen ők teszik lehetővé Jupiter szerelmi hadműveletét. Az 1668-as Amphitryon-premier (sok más Molière-drámával ellentétben) sikert aratott, és ebben állítólag a látványnak is nagy szerepe volt: a színpadtechnikának köszönhetően Merkur a magasban üldögélt a felhőkön, az Éj pedig ugyancsak a levegőben kocsikázott. A tatabányai előadásban az isteneket lehozták az égből: nekik sem megy már olyan jól, mint régen, náluk is válságos idők járnak. Az Éj, akit egyszerűen csak Icukának becéznek – amellett, hogy főnöke, Jupiter szeszélyei miatt rengeteget túlórázik –, lestrapált szolgálati autóval, egy piros Marutival közlekedik. Igaz, Merkúr (akit Icuka csak Merkúrkának szólít) még ebben a juttatásban sem részesül, ő csak egy mobilt mondhat magáénak. Icuka szereti továbbá énekléssel múlatni az időt, és nem akárhogyan: karaokézik. Amikor lehetőség nyílik rá, rögtön dalra fakad, retró-lázban égve Máté Péter- és Cserháti Zsuzsa-számokat énekel. Az előadásban elhangzó slágerek arra hivatottak, hogy közérthető és egyértelmű formában kommentálják a cselekményt és fokozzák a komikus hatást. A közönség bevonására célozó gesztus – amikor Icuka megénekelteti a nézőket az Azért vannak a jóbarátok… című dallal – azonban csak részben éri el célját, többen elfordulnak a mikrofon elől.

Merkúrka szeretne Icukával enyelegni, ő azonban szereti kéretni magát. Az Olümpusz egy kupleráj, mondják, de ők legfeljebb csak a poénokban tobzódnak, az időt nem szerelemmel múlatják, hanem egy megjegyzés szerint a Marutival. „Kivetkőztem önmagamból”, mondja egy alkalommal Merkúr, amikor az Icuka meghódításának reményében ledobott ruháit összeszedegeti, és elindul, hogy Szosziászként jelenjen meg. Merkúr (Herczeg Tamás) számára fontos a hatalom közelsége, azonban a rövidlátó, csábító fellépésű, mégis erényesen vénkisasszonyos Icuka (Fazakas Júlia) munkájába kissé belefáradt alattvaló.

Szilágyi Kata és Rusznák András
Szilágyi Kata és Rusznák András

Az előadás egyik legjobb alakítás Szilágyi Kata Alkménéje. Alkméné az egyetlen, aki – mintha szerelme kiragadta volna ebből a világból – rendelkezik méltósággal, és kívül van a hatalmi játszmákon. Szerelemtől megrészegült, érzelmes asszony, akit egészséges tartás jellemez. Hisztissé válik, ha rágalmazzák; kemény, határozott és harcos amazon, ha hülyének nézik; az előadás végén pedig olyan, mint egy törékeny és összetört virágszál, aki hiába néz dacos tekintettel csábítójára, kínjában és fájdalmában teljesen tehetetlen. Érzelmi túlfűtöttsége egy pillanatra sem tűnik soknak. Nem így az Amphitryont alakító Sághy Tamás agressziója. Jogos, hogy a megalázott férjet bosszúvágy hajtja, és mindent erőből akar megoldani, de ha feleségét valamire is tartja, akkor a legőrjítőbb féltékenység közepette is lehetne egy-egy lágyabb, érzelmesebb pillanata. Furcsamód szolgáját, a trampli, esetlen és ostoba Szosziaszt (Egyed Attila) jobban sajnáljuk személyisége elvesztésekor, mint őt. Rusznák András alakításában Jupiter nem épp szimpatikus karakter. Minden bizonnyal élvezte az Alkménével töltött éjszakát, de ez nem varázsolta őt el, férfiassága pedig pusztán a hatalmi helyzet adta lehetőségek kihasználásában mutatkozik meg. Pozícióba került kisszerű alak, aki azért fitogtatja hatalmát, mert retteg annak elvesztésétől.

Jelenetkép. Fotó: Sipos Zoltán (A képek forrása: jaszaimariszinhaz.hu)
Jelenetkép. Fotó: Sipos Zoltán (A képek forrása: jaszaimariszinhaz.hu)

Az előadás utolsó jeleneteiben az új épület megnyitó ünnepségén vagyunk. Hiába szerette volna a frissen elkészült palotájából (színházából) kizárt Amphitryon a ’B-terv’ szerint felrobbantani az épületet, azon csodás módon nem fog a bomba, az isteni hatalom nem engedi, hogy levegőbe repüljön. A thébai kapitányok a számukra több juttatást ígérő Amphitryont igyekeznek valódinak megszavazni, hiszen mindenki szeretne a leveses tálak közelébe férkőzni. Jupiter arra készül, hogy elmondja darabzáró (és színháznyitó) szónoklatát az erkélyről, de ekkor előbukkan egy másik, magát Jupiternek kiadó alak, aki elragadja tőle a hatalmat. Az üzenet világos: mindig van új vezető, és bárkinek támadhat egy hasonmása, aki veszélyeztetheti vagy tönkreteheti a pozícióját. A két Jupiter alaposan összevitatkozik azon, hogy ki vágja át az épület felavatását jelző szalagot. Szosziász arra int, hogy ezt az ügyet jobb lesz eltussolni, és titoktartásra kéri a résztvevőket, majd megszólal egy újabb Máté Péter-sláger. Elkezdődik a nagy parti, mindenki dalol, előkerül néhány torta és több láda sör is, igaz, a tortákat egymás fejéhez dobálják. Túl sok boldogság azért nem adatott. Pedig illene optimistának lenni: a dalszöveg szerint ingoványra épült létünk lehúz a sötét mélybe, de ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény. Az ingovány adott, kérdés, hogy a többi tényleg csak az akaraterőn múlik-e. Egyet azonban érdemes szem előtt tartani: bárhogy is történt, rossz szájízzel nem jutunk előre. A színház áll, és mindenféle félelemmel, féltékenységgel, bizonytalansággal és bizalmatlansággal együtt is azért van, hogy játsszanak benne.  

Vö. Szűcs Mónika: Felépül végül 
Karsai György: Enyém a vár, tiéd a... mi is? 
Zsedényi Balázs: Duplikát plágium 

Szerző: Kelemen Orsolya
Cím:  A nevetés iskolája (Amphitryon)
Szerző:  Moliére
Fordító:  Petri György
Rendező:  Harsányi Sulyom László
Dramaturg:  Kárpáti Péter, Végh Ildikó
Zenei munkatárs:  Körtvési Kata, Szicsó István
Díszlet:  Kiss Gabriella
Jelmez:  Zeke Edit
Vetítés:  Bori Tamás
Szereplők:  Sághy Tamás,  Szilágyi Kata,  Egyed Attila,  Herczeg Tamás,  Rusznák András,  Fazekas Júlia,  Márton Eszter,  Honti György,  Mihály Csaba,  Mészáros Kartal,  Téri Sándor,  Gulyás Hermann Sándor
Megítélt támogatás: 4 000 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A Thália Színháznak a Poszt POSZT, a Határtalan Színházi Szemle és a Rivalda Fesztivál megrendezésére (2009)

Kiemelt ajánlónk

Július 27-ig látogatható a Derkovits-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Kritikánkat itt olvashatják.

Tovább a cikkhez
Port.hu