Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MAGUNK KÖZT

Magyarországi Bábszínházak X. Jubileumi Találkozója / Kecskemét
2010. máj. 25.
Kevés olyan színházi fesztivál van, ahol mutatóba is alig találni nem szakmai nézőt. A kecskeméti Ciróka Bábszínház idén tizedik alkalommal megrendezett seregszemléje ilyen. PAPP TÍMEA ÖSSZEFOGLALÓJA.

Ennek oka nem az elzárkózás, hanem a praktikum: annyi a meghívott, a résztvevő, a kollégára kíváncsi bábos, hogy több néző már nem férne be sem a Cirókába, sem a Kelemen László Kamaraszínházba. (De ahol volt hely a civileknek – például a Bóbita Bábszínház Hófehérkéjén az Otthon moziban –, ott megteltek a széksorok.) Így természetesen a következmény is gyakorlati: arról lehet beszélgetni, milyen erényei vagy hibái vannak egy-egy produkciónak, de azt lehetetlen megítélni, a célközönségre milyen hatást gyakorolnak a fesztiválon egyébként többségben levő gyerekelőadások.
 

Repülési lecke kezdőknek. A kép forrása: Vaskakas Bábszínház
Repülési lecke kezdőknek. A kép forrása: Vaskakas Bábszínház

Mert felnőttek szüppögnek az ESZME és a Vaskakas Bábszínház Repülési lecke kezdőknek című produkciója végén, és minden bizonnyal – mondom saját tapasztalatból másodszori nézés után is – az anya-lánya kapcsolat, az elválás-elengedés történetszál hat rájuk, nem az allergén pollenek, míg a gyerekeket elsősorban az elárvult sirály és a macska meséje, a kismadár felnövése és el/kirepülése köti le, és a megnyugtató vég teszi őket boldoggá.

El tudtam merülni a merített papírból készített díszlet és bábok szépségében, mégis rettenetesen untam a szegedi Kövér Béla Bábszínház Nyam-nyamiját. Cinikus énem azt gondolta, környezetvédelmi pályázaton nyert támogatásból hozták létre a petéből pillangóvá válás fázisait – lárvaként ellenszenves, már-már kisgömböci mértékű zabálással dúsítva – és az egy méter alatti élővilágot. Tíz perc után inkább a bábosok munkáját figyeltem, de hát a felnőtt unalma nem számít, mert a negyven perces hosszúság ellenére állítólag bírják a három-öt évesek. Aki lenn ül a földön, hallja a papírnövények és papírhangyák zizzenését, azt nem kétlem: azonnal beszippantja az atmoszféra.

Nyam-nyami. A kép forrása: Kövér Béla Bábszínház
Nyam-nyami. A kép forrása: Kövér Béla Bábszínház

Ugyanígy a sokat látott felnőtt néző keresi a problémát a Kabóca Bábszínház Arany-balladákat feldolgozó előadásában, a „Kél egy-egy árnyék…”-ban – és teszi mindezt egyszerre joggal és hiába, mert a rendező, Kuthy Ágnes tisztában van azzal, hány sebből vérzik a produkció. Arról azonban fogalmunk sincs, hogy a megcélzott felső tagozatos-középiskolás korosztály hogyan reagál rá, és milyen élményekkel távozik a színházból. A veszprémiek elmondása alapján vannak visszajáró kamasznézőik: ehhez nagymértékben hozzájárulhat, hogy az előadás a mainstream popkultúrából is merít: nem finomkodik és nem szépeleg. Ehelyett nyersen a totális hatásra törekszik, a balladák klipszerűen követik egymást, a csöndekre nincs idő, a vizuális jelek túl erősek, a stilizált világon belül a gesztusok erősen kitettek és magyarázóak. Amit Tóth Miklós rendező-zsűritag a vonatkozó szakmai beszélgetésen eldobandó koncept artnak nevezett, ebben a korcsoportban (lásd még: MTV-generáció) alapkövetelménynek is mondható. A kudarc okát inkább abban látom, hogy a nagyon erős nyitó képet, a színpadnyílást betakaró fehérség előtt ülő, majd felálló rusztikus bábot és zsinórjainak többszörös jelentéssel bíró látványát nem múlja felül a versek koreográfiája, illetve hiányzik a távolságtartó, feloldó (ön)irónia.

És ha már szakmai beszélgetések: előrelépésnek gondolom, hogy Kecskeméten mellőzték a színházi fesztiválokon általában szokásos tiszteletköröket. Valószínűleg hozzájárult ehhez az, hogy a véleménymondók nincsenek jelen a magyar bábos szakmában, (báb- és gyerek)színházi kompetenciájuk azonban vitathatatlan: Tóth Miklós és a 2009-es Gyermekszínházi Szemlére, Perényi Balázs az idei kaposvári biennáléra válogatott, Vörös István írónak nem ismeretlen a gyerekszínház és a báb (a Ciróka fesztiváldarabját, Az éneklő királyfit ő írta), Tomas Zizka és Marek Waszkiel pedig kívülről tudtak rátekinteni az előadásokra. A párbeszédre azonban így is ritkán került sor, a kétórás alkalmak maradtak referáló „kiértékelők” – hogy a kisvárdai színházi fesztivál bevett szófordulatát használjam.

Hárún és a mesék tengere. A kép forrása: Budapest Bábszínház
Hárún és a mesék tengere. A kép forrása: Budapest Bábszínház
Azon túl, hogy az akut probléma, a jól hangzó és a bábhoz passzoló akcióban dús szövegek hiánya összességében itt is felróható, két jelenséget tartok fontosnak kiemelni. Közös bennük, hogy mindkettőt nézhetjük a félig üres vagy a félig tele pohár analógiájával.
 
Félreértés ne essék, nem azt várom, hogy erőszakot tegyenek a klasszikusokon, a törpék dolgozhatnak továbbra is csákánnyal, ahogyan a Varázsfuvolát sem kell Luke Skywalker és Darth Vader szembenállására lefordítani, mégis hiányérzetem van, mert a körülöttünk levő világra kevéssé reflektáltak az előadások. A zalaegerszegi Badzikáról e lap hasábjain már esett szó (írásunkat ld. itt). A Repülési lecke… otthonülő – nekem enyhe pánikbeteg hajlamokkal rendelkezőnek tűnő – anyája és rohanó, háztartásvezetést és karriert összeegyeztetni akaró lánya ismerős figurák. A Budapesti Bábszínház-beli Hárún és a mesék tengere is modern kori: a tengeri olajszennyezés és a szülők házasságának megromlása van benne jelen. Szerencsére Góczán Judit adaptációja kikerüli a Salman Rushdie-mese idegesítő didaxisát, a túlbonyolítással azonban ő sem tud mit kezdeni. Az előadásban használt tárgyak és bábok pedig hiába mívesek és apró részletekig kidolgozottak, épp kicsiségük miatt marad néző- és játszótér között áthidalhatatlan a távolság (kritikánkat ld. itt). Az egri Harlekin Bábszínházban feldolgozott Keresztanya népmese cigány eredetű, főszereplője pedig egy hajléktalan asszony, ennek jelentőségét pedig, azt hiszem, felesleges ecsetelni.
 
Keresztanya. A kép forrása: Harlekin Bábszínház
Keresztanya. A kép forrása: Harlekin Bábszínház

A fesztiválon kettő kivételével tisztán bábszínházi előadásokat láttunk. A kivételek oka pedig két nem bábszínész, Csákányi Eszter és Szabó Tibor közreműködése a Keresztanyában, illetve a szombathelyi Mesebolt Bábszínház János Vitéz (52)-jében. Nem elvitatva a bábosok színészi képességeit mondom, hogy az ő és a hozzá hasonló „nagyágyúk” műfaji kalandozása (ugyanúgy, mint Mácsai Pál vagy Alföldi Róbert bábrendezései – a Budapest Bábszínházban alkalmazott Balázs Zoltánt épp az alkalmazottsága miatt nem említem –, Udvaros Dorottya vagy Kaszás Gergő itteni vendégszereplései) színészi minőséget és PR-értéket tekintve is jót tehet a szakmának. Most már csak annak kellene megtörténni, hogy a bábok a nem-bábszínházi előadásokba is eljussanak.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek