Molnár Ferenc: Liliom / Magyar Színház
2010.06.27.

Jól megfigyelhető tendencia: a rendezők a darab zárt helyszínű jeleneteit is a szabadba viszik. Kerüljön közelebb a külvárosi legenda a megnyíló éghez, a határolatlanabb, légiesebb értelmezéshez. Persze a teret s a leget ki is kell tölteni valamivel. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Balsai Mónika
Balsai Mónika, Soltész Bözse és Jegercsik Csaba

A Magyar Színház Molnár-bemutatója a festészeti rájátszatást választotta. René Magritte képeit, motívumait vetíti a Liliom képeire. Sokszor „vászonként” képezi ki a teret. Legerősebb a közismert magritte-i Golconda, a házakra hulló embereső hatása, a magasból aláeregetett villanykörte-csillagokkal, a másvilági kihallgatás-szcénában az esküdtszék lengő hintaüléseivel. Előadás-szervező erejű a belga festő kedvelt tárgyai közül a (Liliomhoz társított, minden értékét rejtő, szinte őt képviselő) bőrönd (az útonlét, az otthontalanság szimbóluma, pl. Középponti történet) és a bűnbeeséssel is összefüggésbe hozható gyümölcs (pl. A nagy háború): az alma Ficsúr attribútuma, a főhős öngyilkosságát is az almába döfött kés fejezi ki.

Az igényes, tartózkodó jelmezeket tervező Kárpáti Enikő több kabátos, öltönyös közreműködő fejébe a magritte-i (az abszurd drámának ugyancsak odaköszönő) keménykalapot nyomta (vö.: A látóhatár titkai). Liliom meg is kettőződik egy ilyen kalapos, fekete öltözékes, néma tangóharmonikás által, aki mintha a sorsára reflektáló árnya, önlelke lenne. A nevezetes szürrealista művek reprodukciói néha eluralják a (dráma)irodalmi neoromantika terepét. Amikor a fényképész Hollunderékhez kuncsaft érkezik, A terapeutával és egyéb alkotásokkal tesznek nekik meglehetősen bizarr, mosolyogtató beállítási ajánlatot, máskor reminiszcenciaként érvényesülnek a festmények: a címszereplőt és szerelmét, Julit is magritte-os felvételeken mutatja az ég boltozata.

Balsai Mónika és Gémes Antos
Balsai Mónika és Gémes Antos

Magritte tizenegy éves volt 1909-ben, a dráma keletkezésekor. Mára már összecsúsztatta a művészettörténeti periódusokat az emlékező tudat. Az aszinkronitás, a Molnár- és a Magritte-életmű alkati különbsége nem különösebben zavaró, de – Guelmino Sándor rendező találékonysága ellenére – nem is egységesen meggyőző az adjusztálás. A ligeti kikiáltó, a Liliomnak becézett Závoczki Endre indulhat a mennybe lebegő, piros, dudáló autócskán (mivel minapi munkaadója-szeretője, özvegy Muskátné épp most szerzett be körhintájára – a letört fülű két fekete ló helyett – új szórakoztató alkalmatosságot: „fújóval” ellátott automobilt), mégsem kapunk többet egy szimpla álomfejtés tartalmainál. Ugyanez érvényes a hatodik kép, a mesebeli-transzcendens-pesti hivatalnokszoba kitágítására: Liliomot itt addigi életének „bírósági egyenruhás” benépesítői idézik maguk elé.

Középen: Gémes Antos
Középen: Gémes Antos

Guelmino makacsul viszi végig elképzelését, s bár nemegyszer erőltetés árán, de egységes arculatú produkciót hoz létre. Csanádi Judit a teret enyhe diagonálissal osztó, szabdalt zúzalékkő fala előtt a három tájolási pontnak (utcai nyomókút, pad, játszótéri, négyüléses forgó) nem könnyű tényleges funkciókat találni. Valamelyest mégis sikerül, a kártyázós percekben például a forgó hozza-viszi az ördög bibliájának lapjait. Leleplezi a koncepció turpisságait, midőn Muskátné azért sétál ki egy jelenetből a pad mögött, hogy kint leüljön egy padra. Kint és bent, fent és lent inkább vágyott, mint megvalósított szegmensei az értelmezésnek. Viszont a bőrönddel és az almával való, jelképessé módosuló cselekvések szépen hatnak. Csupa szirom az este: jelenettöredékek sora. A szirmok az értelmezési zavarok és a tempóhibák folytán elhajolnak egymástól.

A színészvezetés nem fényes. Szatmári Attila (A Hollunder fiú), Rancsó Dezső (Orvos; Dr. Reich), Tóth Sándor (Kapitány), Szűcs Sándor (Berkovics), Bede Fazekas Szabolcs (Az esztergályos; Kádár István), Pavletits Béla (Budai rendőr), Szabó Máté (Első rendőr), Horváth Zoltán (Második rendőr) egyénített, megjegyezhető gesztusok nélkül tudja le tagadhatatlanul nem hálás, kurta feladatát. Hámori Ildikó semlegesre halkított Hollundernéja, Szélyes Imre a Linzmann-szereppel pik-pakk végző alakítása sem sokkal vág elébük. Jegercsik Csaba a fontoskodó kispolgári nevetgélésétől jó Hugó, a figurát tökéletesen indító, majd ott meg is rekedő Soltész Bözse Marija oldalán. Pál András m. v. küllemre príma Ficsúr, azonban mefisztóinak akart lénye surranásaival együtt sem eléggé fenyegető. Kubik Anna vidéki származékból kikupálódott üzletasszony Muskátnéja egy-két ordenárébb mozdulat (és az alkalmi rendezői ízlésvétések) közepette is zárkózott nő. Az alak szexuális éhsége lefojtódik, testi hevülésének sejtetésére a szolid dekoltázs nem elegendő.

Kubik Anna. Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu)
Kubik Anna. Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu)

Balsai Mónika a majdnem teljes passzivitás titokzatos-motiválatlan erejébe vonja vissza a tántoríthatatlanul szerelmes, hűséges Julit. Gémes Antos utoljára a Tamási Áron-adaptáció üde Ábel-figuráját vette teljesen birtokba előnyös fizikai adottságainak és bontakozó szakmai tudásának lendületével. Liliomként messze nem ilyen elsöprő. A széltoló, kedves vagányhoz kevés a színe, sármja, később pedig csupán annyit érzékeltet, hogy őt durvaságig kapató életidegenségének kivallására nincsenek szavai. Ha lennének, a szavak mögött azt is el kellene beszélnie, hogy hontalanságának a naplopás, az érzelmi kulturálatlanság, a felelőtlenség is összetevője. Gémes egy tagadhatatlanul emlékezetes jelenetet kapott a Guelmino-rendezéstől, illetve adott az előadásnak. Az őt hatalmaskodón, ok nélkül, testileg-lelkileg megalázó Kapitány és Berkovics előtt egy pissz nélkül áll haptákban. Tűr. A ligetbe ruccanó cselédlányok bálványából kültelki szegényemberré vedlik, aki véletlenül sem gondol lázadásra, amikor a társadalom gyomorszájon vágja.

Molnár Ferenc nyilván tudta, miért Liliomnak keresztelte a legenda hamar legendássá váló főszereplőjét. Bizonyára tisztában volt a nemiség, termékenység, másfelől az ártatlanság ütköző jelentéseivel. Talán az ég madarainak s a mezők liliomainak isteni táplálására, „(fel)ruházására” vonatkozó, közkeletű bibliai passzus is megszólalt benne. Vagy egyszerűen a könnyed, szótagismétléssel muzsikáló szó, pozitív jelentéstartalmú liliom szó fogta meg. Hasonlóképp sejtjük, Guelmino Sándor miért kapcsolta össze Molnárt Magritte-tal, s miért a melodrámának ezt az érzelmes-érdes fél-fonákját hozta létre. Ám neki, aki a vezetőt váltott, átalakulóban levő Magyar Színház újjáélesztésében kulcsfeladatot tölt be, nemcsak a társulat tagjainak munkáját és a tervezett előadásokat kell majd alapos, segítő kontroll alatt tartania, hanem saját rendezéseit is.
Cím:  Liliom,  Szerző:  Molnár Ferenc,  Rendező:  Guelmino Sándor,  Dramaturg:  Gecsényi Györgyi,  Díszlet:  Csanádi Judit,  Jelmez:  Kárpáti Enikő,  Szereplők:  Gémes Antos,  Balsai Mónika,  Soltész Bözse,  Pál András,  Jegercsik Csaba,  Szélyes Imre,  Kubik Anna,  Bábinszki Ágnes,  Hámori Ildikó,  Szatmári Attila,  Rancsó Dezső,  Tóth Sándor,  Szűcs Sándor,  Bede Fazekas Szabolcs,  Pavletits Béla,  Szabó Máté,  Horváth Zoltán,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott