Dorota Dédková

Maria Procházková cseh rendező filmje könnyedén bánik a klasszikus mese motívumaival. Terezka (Dorota Dédková), a hat éves főhős éppen Piroska-korszakát éli: az esti meseként adagolt történet élete minden mozzanatát meghatározza. Piros szegéllyel díszített edényfogót hímez édesanyja születésnapjára, kosárkában lekvárt visz a nagymamájának, a jelmezbálban Piroskának szeretne öltözni és a kedvenc cipője is vörös színű. A rendezőnő az egész cselekményt kiskorú főszereplője szemszögéből mutatja be: a mese világa sem vizuálisan, sem dramaturgiailag nem különül el a valóságtól. Procházková a gyermeki gondolkodás életkori sajátosságait imitálja azzal, hogy nem közhelyes vizuális effektusokkal, hanem inkább szürreális kollázsokkal érzékelteti a gyermeki fantázia működését. Telitalálat például a jámboran ücsörgő farkas az erdő közepén – hajhálóval a fején. Kivételt csupán egy-két animációs geg jelent – bájos megoldás, amikor Terezka képzelete királykisasszony-koronát animál egy ovistársa fejére.

Tehetséges rendezőre vall a színészválasztás és színészvezetés is. Dorota Dédková nem illeszthető egyik hollywoodi gyerek-archetípusba sem: nem édes-bájos cukorfalat, de nem is a csibész típus. Igazi kislány, aki próbálja megérteni maga körül a világot, és azt, ami vele történik. A számára nem érthető események fantasztikus magyarázatokat kapnak: édesanyja szokatlan viselkedését – nem érkezik időben az óvodába, elfelejti a jelmezbált – például átmeneti ufóvá válásával magyarázza, amit három egyszerű dologból rak össze: egy kiránduláson meglátott víztoronyból, egy nem gyerekeknek való filmből és apa félmondatából: Anya biztos a Vénuszról jött.  

Jitka Čvančarová és Martin Hofmann

Az igazi gyerekfilm nem nélkülözhet néhány kedves bonmot-t sem – „Már nem híres énekesnő az anyukád? – Nem, most a foglalkozása, hogy az anyukám.” A gyerekek fantáziavilága ugyanakkor összeér: amikor az óvónéni mikrofont vél látni Terezka rajzán, a kislány ártatlan magabiztossággal vágja rá: „ez nem mikrofon, ez répa”. Simon, a kis Terezka legjobb barátja (Matous Kratina) is csak értetlenkedik: „Nem értem, hiszen látszik, hogy az egy répa.” A kicsik ugyanolyan jól kiismerik magukat (és megismerik egymást) a saját közös világukban, mint a felnőttek és a szülők a magukéban. Míg azonban a felnőttek csak mosolyognak a gyermekek naiv világán, addig a kicsik szorongással néznek a felnőttek életére.

A szórakoztatóan és könnyű kézzel felvázolt gyermeki világot a felnőttek kaotikus viszonyai, az elhallgatott múlt és elfojtott indulataik diktálta önkényességük veszélyezteti. Megannyi ordasként lapulnak a háttérben – és bármikor előbukkanhatnak, hogy egy pillanat alatt romba döntsék Terezka törékeny biztonságérzetét. A filmben is elhangzó kérdés – Miért nincs apukája Piroskának? – valójában a film központi konfliktusára világít rá.

Pavel Řezníček és Dorota Dědková (Forrás: PORT.hu)

A rendezőnő egészen a film legvégéig Terezka szemszögéből mutatja a cselekményt, melynek különös feszültsége abból táplálkozik, hogy bár mint nézők nem tudunk többet a főszereplőnél, felnőttként mégis pontosabban illesztjük össze a mozaikkockákat, pontosabban értjük meg az összképet. Procházkovának ezzel sikerült újszerűen alkalmaznia azt a hatásos effektust, amelyet a filmes szakzsargon suspense-nek nevez.