Pedig a Természetes Vészek Kollektíva Trafóban bemutatott előadásában van minden, mi kortárs színháznak ingere: projektszellem, laza összefüggések, töredezettség. Profi technika adagolja az összművészetet – kortárs szövegeket (Ambrus Sebestyén, Erdős Virág, Filó Vera, Peer Krisztián, Schein Gábor, Tasnádi István, dramaturg: Imre Zoltán), videót (Lenz Tünde, Korai Zsolt, Taskovics Éva, VJ Scaffland), zenét (Márkos Albert és az ACCORD Quartet) –, ám ezeket a kellékeket mintha a brainstorming fázisában megrekedt ötletekkel kapcsolták volna össze az alkotók.
 Katona László |
A Jom & Terry variációk színlapjától olyan mankót kap a néző, hogy további segítségre nem is lesz szüksége: „Tom és Jerry figuráiban felismerhetővé válnak a macska-egér harc sztereotípiái. Egymás nélkül elképzelhetetlenek, nevük magában nem állhat, olyanok ők, mint Stan és Pan…” – csak nem az emberi kapcsolatokról, gyűlölök és szeretekről, alá- és fölérendeltségi, függőségi viszonyokról lesz szó? De. Ez a kettősség, a páros lét látszódik a színpadképben is: a vetítővásznon szimmetrikus és egymásra tükröztetett, megduplázott képek és alakzatok ábrázolják az emberi kapcsolatok örök ambivalenciáit, az állandó közeledés és eltávolodás körforgását, s azt, hogy a Másikkal való viszonyunkon keresztül határozzuk meg önmagunkat. A szétnyílt vetítővásznon keletkezett „egérlyukakból” előbújik az ily módon kétdimenziós, a Párt megtestesítő két énekes is, Tom és Jerry unokatestvérei, azaz Jom és Terry, akik duettjeikben aztán tovább ragozzák a társas kapcsolatok sajátosságait. Annak a nézőnek azonban, aki egy kicsit is képes önmagára és kapcsolataira reflektálni, nem jut több heuréka-kiáltás.
 Fent: Ágens és Laborfalvy Soós Béla, lent: az Accord Quartet és G. Szabó Hunor |
Az ezüstszínű frakkban és szőke parókában parádézó Mester figurájában a manapság népszerű, médiasztárokká avanzsált konyhapszichológusok, megmondóemberek, az erkölcsről és az élet know-how-járól nyilatkozó közéleti személyiségek testesülnek meg. Katona László energikusan teljesíti az előadás koncepciójának elvárásait, koreografált, teátrális mozdulatokkal veszi fel a kapcsolatot a közönséggel, közhelyeket tukmál és tautologikus igazságokat ordít, hogy a tartalmat hangerejével és személyiségének erőszakosságával helyettesítse. Ha egyébként nem sejtettük volna, egy interjúból is kiderül, hogy a Mester gonosz, rossz ember, hiszen fölényesen és megalázón viselkedik az újságíróval szemben. Sőt, néhány freudi elszólás (pl. öl az ölel helyett) is tanúskodik arról, hogy a showman vizet prédikál és bort iszik. A Mester alakja tehát annyira hamis és agresszív, hogy még csak nem is irritáló vagy szuggesztív: nyomtalanul lepereg.
A Mester akciói között hallhatjuk a kortárs irodalmat: ilyen-olyan párok párbeszédeit, amint kapcsolatuk múltjával, jelenével és jövőjével foglalkoznak, számonkérnek és dicsérnek, veszekednek és kibékülnek. A szövegeket képek dúcolják alá, például egymáshoz közelítő, érintkező és összefonódó, szőrös és kevésbé szőrös férfikezek; kesze-kusza vonalakat (láss csodát: sikertelenül) kibogozni igyekvő kezek; illetve egy statikus kép: női és férfi talpak, egymástól távol, hullamereven. Egy másik jelenetben a Mester és híres emberek idézeteivel bombázzák a nézőt, egy-egy szó helyén Tom & Jerry áll. A képeket követni, a mondatokat végigolvasni lehetetlen – igen, a leegyszerűsítő idézetekkel és aforizmákkal (is) átmediatizált világunk ennyire rohan.
 Katona László. A képek forrása: PORT.hu |
Jom és Terry (Ágens és Laborfalvy Soós Béla) egy másik médiumon, a zenén keresztül szól hozzánk, de sokkal többet ők sem mondanak. Egyforma, prémgalléros ruháikban (jelmez: Szűcs Edit) mesebeli udvaroncokra emlékeztetnek, éneküket – a Mesterhez hasonlóan – teátrális mozdulatokkal kísérik. Képregénybuborékokban olvashatjuk duettjeik szövegének leegyszerűsített „értelmezését”: imádlak, te állat, te Isten, stb. A duót kísérő ACCORD Quartetnek van még egy kedves, őszinte, szellemes, az előadás egészéből kilógó jelenete: ugyanazt a dallamot adják elő különböző hangnemekben és stílusokban – örömzenélnek.