A dr. Sivián Annává vedlett Vinnai most Alföldi Róberttel együtt a Színművészeti Egyetemen korteskedik az ölés mellett és ellen.
Volt egyszer egy drámapályázata a Nemzeti Színháznak: Alföldi Róbert igazgató a bibliai Tízparancsolat mai „verzióit” rendelte meg tíz kortárs írótól. A népmesei kezdés indokoltnak tetszik, hiszen egyrészt végül lett nekünk nyolc „parancsolat-drámánk” (tavaly nyári beszámolónk a POSZT-on zajlott felolvasásról itt olvasható – a szerk.), másrészt jó ideig ezek további sorsáról semmiféle információnk nem volt. A Nemzetiben történő felolvasószínházként, majd teljes értékű előadásként való bemutatásuk mintha lekerült volna a napirendről, de március elején Garaczi László „megcsalás-verzióival”, azaz a szerző Szépet fogtok álmodni! című darabjával mégis megkezdődni látszik a sor. Vinnai Andrásnak a Ne ölj! parancsolata jutott: az eredetileg a Valaminek a második része címen futó színpadi ötletparádét Alföldi kivitte a Nemzeti falai közül, ahová még be se lépett a dráma, hogy a Színművészeti Egyetem negyedéves, végzős Gálffi-osztályával kevés híján kétórás kaotikus revüt állítson belőle színpadra.
Földes Eszter, Molnár Áron és Mohai Tamás |
Szerző és rendező találkozása szerencsésnek mondható: Vinnai és Alföldi egyaránt képes a semmiből hatásos és látványos valamit létrehozni. A szerző eddig színre került szövegeiből világos, hogy különösen vonzódik a megszerkesztett blődli, a káoszba fullasztott rend és annak ideig-óráig fenntartott látszata, no meg a metaszínházi, vagyis a színházi működés mibenlétére lehetőleg humorosan kérdező utalások iránt. Kritikusai felfedezni vélik az amerikai filmeken edzett látásmódot, ám szóvá teszik azt, hogy olykor túlságosan is könnyű kézzel zongorázik a félelmetestől a nevetségesig terjedő széles skálán. Alföldinek mindenesetre szemmel láthatóan fekszik ez a stílus: a végzős színészhallgatók legtöbbnyire könnyed eleganciával szervezik a meglepetést, a váratlant és a (megtervezett) véletlent mint alapvető és szinte kizárólagos dramaturgiai eszközt folyton-folyvást működtető gegkollekciót.
Mitől jó egy egyetemi vizsgaelőadás? Egységes recept nincs, de annyi talán elvárható, hogy a játszók mindegyikének legalább nyúlfarknyi (azaz jelenetnyi) főszerep jusson – ebből kiderül, hogy a jövő reménységeinek mi keresnivalójuk van a pályán, s így arcot kapnak, (be)azonosíthatóvá válnak darabon belül és kívül. Attól is működőképes lehet egy vizsga, ha nemcsak a nézők, de a szereplők számára is egyértelművé válik, hogy a színház minden esetben csapatjáték, azaz muszáj együtt lenni agyban és testben az előadás teljes hossza alatt. Végül ezzel összefüggésben az sem árt, ha az évek során elsajátított készségek és képességek bemutatásának is jut hely és idő.
Szatory Dávid |
A bemutató a fenti kritériumok mindegyikének megfelel, sőt az is egyértelművé válik, hogy egy hangsúlyosan kortárs, a kánontól szándékosan elrugaszkodó, azt folyamatosan froclizó szöveg alapból közelebb kerülhet a közreműködőkhöz, mint egy agyonelemzett klasszikus. A vicc halála az okoskodás: mélyanalízisre ennél a szövegnél nemigen, határozott és kellőképpen őrült játékmesterre annál nagyobb szükség van. Lekaszabolt karok és Rita Pavone-hommage, videóbejátszás Alföldivel, Gálffival és Csipkés kombiné-karaoke, Vészhelyzet– és fizikai színház-paródia – valóban csak néhány csepp a szűnni nem tudó poénáradatból. Vinnai szövegét ugyanaz pörgeti fel és löki előre, mint ami gyakran gátolja is működését. A kizárólag poénokból, viccekből, jobb-rosszabb tréfákból összeszőtt anyagban kétségkívül van lendület, amire a színészhallgatók jó érzékkel hagyatkoznak, de ettől még egy dramaturg igencsak elkelt volna, aki a harsány röhögéssel újramondott ötödik parancsolat körüli káoszt kicsit megzabolázza.
A Vinnainál fenekestül felfordult világot jelzi, hogy a nézők ezúttal a színpadon foglalnak helyet, a játszók pedig az Ódry Színpad hangulatosan avítt széksorai között kúsznak-másznak, hogy a legváratlanabb pillanatokban a nézőtér különböző pontjain bukkanjanak fel, majd tűnjenek el hasonlóképp nyom nélkül. A sorok legközepén hófehér ajtó – az ezt körülvevő székekkel együtt remek takarás, s a filmes vágásokhoz hasonlóan gyors váltások lebonyolításához több mint ideális díszletelem.
Farkas Dénes és Molnár Áron (Forrás: szfe.hu) |