Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

LÁTSZATÉLET, ÁLCSALÁD

Pacskovszky József: A vágyakozás napjai / 41. Magyar Filmszemle
2010. febr. 9.
Tragédiától megvert házaspár, egy néma cseléd és expresszív, fekete-fehér képek – Pacskovszky József archaizáló filmje látszólag bergmani mélységeket céloz be. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.

Sajátos fordulat, hogy mainapság a hagyományosan női közönséget vonzó műfajok némelyike népszerűtlensége miatt a művészfilm gettójába szorult. Míg romantikus komédiát forgatni megvetendően rentábilis és kommersz munkának számít, egy kosztümös társalgási drámát már jó szívvel hív art-filmnek a magyar művészies köztudat – még akkor is, ha a szerzőiségnek az írmagja sem található benne. Pacskovszky József új filmje ugyan magán viseli fő alkotójának számos kézjegyét – hiszen témaválasztása és központi motívumai könnyen ismerősek lehetnek korábbi munkáiból –, ám legelsősorban egy régi vágású, hamísítatlan melodrámának tetszik: artisztikus megoldásai és pszichologizáló közelítésmódja ellenére a félszáz évvel korábbi weepie-ket idézi, melyeket annak idején szintén magasművészetként tisztelt a félművelt közönség.

Jelenetképek
Jelenetképek

Míg Pacskovszky korábbi műveinek hősei előszeretettel szeltek át földrésznyi – sőt, olykor kozmikus – távolságokat, újdonatúj filmjének tere egy szentendrei háztartás köré szerveződik: már-már kamarafilm ez is, mint az idei szemlén megannyi munka. Anna, az intézetben nevelkedett, árva és néma lány (az amatőr Schefcsik Orsolya alakításában) egy jólszituált házaspárhoz költözik házvezetőnőnek: elkel egy segítő kéz a csinosan berendezett családi házban, mivel a korábban szemorvosként működő férj (László Zsolt) éppen szanatóriumi kezelését élvezi heveny alkoholizmusa miatt. Az emancipált, karrierista feleség, Angéla (Catherine Wilkening) sem kelt éppen egészséges benyomást: zavartan beszél, idegesen cigizik, és sorra-rendre cipeli fel alkalmi udvarlóit a hálószobába, amit a tisztalelkű Anna persze aggodalmasan szemlél. Hamar kiderül, hogy a megtépázott házaspárt egy régi tragédia, gyermekük elvesztése sújtja, és a mély sebekre csupán a kedvesen alázatos cseléd nyújthat valódi gyógyírt.

Hogy a rehabilitációs kísérlet végül csúfos kudarcot vall, az voltaképpen már az expozíció után borítékolható: Kardos Sándor fekete-fehér, nagy műgonddal komponált, borongós képei aligha kecsegtetnek bármennyi reménnyel – sokkal inkább a szimbolikus terjeszkedést és a lélektani mélyfúrást irányozzák elő. A folyamat végigkövetése volna tehát a lényeg, melynek során a beteg lelkek a néma lány tiszta tekintetének tükrében igyekeznek megváltani magukat, ám a pszichológiai realizmus több ponton megbicsaklik. Úgy a férj, mint Angéla karaktere sután megírt, viselkedésük hiteltelen reakciókkal teli, az apró rezdülések helyén pedig rendre teátrális gesztusok állnak: talán a leglátványosabb, amikor a nehezen kiküzdött, rövid idill lezárásaképp az eladdig józan férj nagy lendülettel a borosüveg után nyúl. Az sem segíti a történet átélését, hogy Anna figurája a koncepció miatt irreálisan passzív és merev: hol ijedt, hol bambán esetlen, de meg sem próbál szemeinek rángatásán kívül bármilyen módon közölni valamit.

A képek forrása: magyarfilmszemle.hu
A képek forrása: magyarfilmszemle.hu
Pedig Pacskovszky forgatókönyve, bár újszerű leleménnyel távolról sem szolgál, figyelemre méltó tudatossággal használja a zsáner közhelytárát: a vigaszt jelentő természeti közeg  motívuma (az alkoholista férj kezelése után lovásznak áll), a szupermarketben szövődő szerelem (Anna felborít egy zsák vécépapírt, a segítőkész bolti eladó pedig belészeret) és a keresztény szimbolika (Anna rendre a Jézuskát vizslatja a jászolban) pontosan megtalálja helyét a nagyszerkezetben, ám a klisékbe életet lehelő lélektani hitelesség híján – és minden színészi erőfeszítés ellenére – a történet csak pillanatokra kap erőre. Annak ellenére is, hogy Bacsó Kristóf zeneszerző minden adandó alkalmat megragad, hogy hangot adjon a szereplők fájdalmának: a vonósok és a zongora lépten-nyomon felcsendül, amikor pedig a néma lány kérészéletű románca szárba szökkenni látszik, még egy szaxofon is csatlakozik az orkesztrához. A parodisztikusan túlhajtott zenehasználaton felül még a pocsék minőségű utószinkron is hozzájárul ahhoz, hogy A vágyakozás napjai embert próbáló élmény legyen: a már-már experimentális elveket sejtetően valószerűtlen hangkulisszában egy hűtőajtó becsapódása robbanásnak hallik, egy távolban haladó hajóról kiszűrődő zene pedig a háború zajának. Hogy a 41. Magyar Filmszemle legjobb hangmérnökének járó díjat ezért a munkájáért nyerte el az egyébként kiváló Kőporossy János, azt csak a legsúlyosabb cinizmus gesztusának vélhetjük. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek