 Sinkó László és Mátyássy Bence |
A világ George Taboriként tiszteli a magyar származású Tábori Györgyöt, akinek műveiről – beleértve a színdarabjait is – nálunk alig tudnak. Volt idő, amikor külföldön Molnár Ferenc után ő számított a legismertebb magyar drámaírónak, ám Magyarországon csak elvétve vállalkoztak darabjainak bemutatására. A három évvel ezelőtt, kilencvenhárom éves korában elhunyt író színházi enfant terrible-nek számított, művei nem csak és nem elsősorban témájuk alapján, hanem a szerző látásmódja, stílusa, fekete humora miatt provokálóak.
A Mein Kampf már címével indulatokat váltott és vált ki, bár a mű nem Hitler hírhedt-híres életrajzát állítja középpontba. A darab a siheder Adolf Hitlert mutatja be, aki hóna alatt festményeivel és grafikáival érkezik Bécsbe, hogy felvételizzen a Szépművészeti Akadémiára, és egy hajléktalan férfiakat befogadó szállón találkozik Schlomóval, a zsidó könyvárussal. Schlomo pártfogásába veszi az arrogáns vidéki fiatalembert, kikupálja, védi, még a Halál elől is rejtegeti. Ő az, aki életéről könyvet akar írni, amelynek címét a szálló lakói közösen találják ki, s amelyben csupán egy mondat áll, a befejező: „És még ma is élnek, ha meg nem haltak”. A halál a lazán kapcsolódó epizódok visszatérő témája. A Halál asszony végül meg is jelenik, és magával viszi Hitlert – aki „mint hulla, mint áldozat a lehető legközépszerűbb, de mint kaszáslegény, mint fojtogatóangyal istenáldotta tehetség” –, illetve figyelmezteti Schlomót, hogy „az Úristen pedig így szólt: fel fognak gyújtani téged”.
 Sinkó László és Makranczi Zalán |
Tábori azonban nem tézisdarabot írt a diktátort kitermelő (zsidó) kispolgár drámájáról, hanem hátborzongató farce-ot. Olyan dolgokkal viccelődik, amelyekkel – úgy tartjuk – nem illendő viccelődni. Úgy lép túl egy rémes történelmi epizódon, hogy kineveti és kinevetteti a borzalmakat, a tömeges tragédiákhoz vezető emberi naivitást, vakságot és butaságot, felmutatva a zsidó-keresztény gyökerű európai kultúra értékeihez igazodás kudarcát. Ha valaki, ő megteheti. Bár családjából többen estek áldozatul a holokausztnak, hetvenkét éves korában képes volt felülemelkedni a történteken, és keserű komédiában tudott leszámolni a múlttal. Zavarba ejtő szabadsággal játszik a szavakkal, profanizálja a „szent” ügyeket, elveket, szereplőket, nála isten egy kóser szakács, a halál dalra fakad, a holokauszt víziója egy csirke szakszerűen lebonyolított feldarabolása, s a zsidóviccek mellett megférnek a bibliai és a Talmud-idézetek. Ugyanolyan játékosságot enged meg a színre állítóknak, mint ami az írói anyagot jellemzi.
 Mátyássy Bence és Sinkó László |
Rába Roland élt e szabadsággal. Nincs reális helyszín, a játéktérben egy emeletes ágy, nagy leporellókkal körbevett vécécsésze, illetve szintetizátor látható, és a falak mellett sok-sok különböző alakra kivágott, festett papundekli vagy farost tábla. E táblákat a színészek úgy használják, ahogy leginkább vurstliban vagy vásári színjátékoknál szokás: hol kivágott lyukba illesztik fejüket, végtagjaikat, avagy – csenevész hímvesszőként – mutató ujjukat, hol mint képmutogató táblával, mondandójukat illusztrálják. A nézőket a színészek fogadják, ők segítenek ülőhelyet találni. Az előadásban nemcsak saját szerepüket alakítják, hiszen mindvégig színen vannak, és annak asszisztálnak, aki épp szituációba lép. Van, amikor bohócorrot raknak magukra, máskor Hitler-bajusz éktelenkedik az orruk alatt. Kezdéskor felkucorognak az ágyra, és Komlósi Zsuzsa kíséretével a Szörényi-Bródy páros dalát, a Visz a vonatot éneklik. Már ez a momentum is többféle asszociáció lehetőségét kínálja.
A dal végén táncra pattannak, amelybe bekapcsolódik Sinkó László is, Hertzl Schlomo alakítója. Lazán, mint egy ősz hobó járja a fiatalokkal együtt, akik közül kiválik Makranczi Zalán, az emeletes ágy tetejére telepszik, s kezdődik a darab első nagy párbeszéde a zsidó és az isten, azaz Schlomo, a könyvbizományos és Lobkowitz, a szakács között. Az abszurd humor minden változatát felvonultató, pompás bohócjelenetbe lép be Hitler. Mátyássy Bence nyakát kicsit előretartó, enyhén görnyedt, ugyanakkor minden izmában megfeszült, gátlásos, elveszettségét agresszióval kompenzáló alaknak mutatja a fiatal Adolfot. Két áriával mutatkozik be: hosszú monológos belépője bravúros „beszédária”, amit Wagner Tannhäuseréből az ágyban fekve énekelt Dal az esthajnalcsillaghoz követ. Sinkó és Mátyássy a két figura kapcsolatának minden árnyalatát megjeleníti. Rába rendezésében Hitler nem az, akivé vált, sőt, néha szerethető fiatalembernek tűnik. A nézőnek tehát azzal a befogadói ambivalenciával kell figyelemmel kísérnie a történéseket, amely a színpadon látott és a történelemből megismert Hitler-kép között kialakul.
 Törőcsik Mari és Földi Ádám |
E darab-megközelítésben a hangsúly kicsit a zsidó felé billen, ugyanis Sinkó alakításában különösen fontos lesz annak érzékeltetése, hogy a kisembereknek, a szimpatizánsoknak, a naiv megtévesztetteknek mekkora felelősségük van az egyeduralkodói ambíciókkal rendelkező egyének hatalomra jutásában és regnálásában. Mindez egyszerre ellenállhatatlanul komikus és vészesen tragikus, hiszen a kedélyeskedő, a dolgokat elviccelő, a gondoskodó Schlomo végül is épp annak lesz áldozata, akit megmagyarázhatatlannak tűnő szeretettel vesz körül. Ezt a kettősséget Sinkó bölcs rezignáltsággal és ellenállhatatlan komédiázással tökéletesen megjeleníti.
A produkció hangsúlyos fordulópontja a Halál asszony megjelenése: Törőcsik Mari fényes, kék anorákban, tornacipőben toppan be, Földi Ádámnak, Halál asszony szolgájának kíséretében. A Halál Hitlerért jött, de még a nevét sem tudja pontosan. Gyorsan megtalálja a hangot Schlomóval, és újabb lehengerlő duett következik: Törőcsik és Sinkó a színészet magasiskoláját mutatja be. Frenetikus, ahogy Törőcsik mikrofont ragad, és belekezd a híres Seress Rezső-dalba: Átutazó vagyok itt a földön. Két színész oldalról piros függönyös portál-díszletet visz a színésznő mögé, táncol a díszlet, táncol Törőcsik, s a szám végén Földi Ádám ölébe huppan.
 Mészáros Piroska, Sinkó László és László Attila. Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu) |
Tábori több helyen jelzi, hogy ott dal hangozhat el, sőt a Halál asszonyának dalszöveget is írt. Rába Roland tehát csak továbbgondolta a szerző intencióit, amikor az előadásba kilenc számot tett be. Ezek a dalok ugyanolyan funkciót töltenek be, mint a nonszensz humor: ellenpontozzák a mű drámaiságát. A befejezés is egy daltól lesz nevetséges, ugyanakkor szívbe markoló: miután a Halál asszonya Hitlerrel kart karba öltve távozik, s megjósolja Schlomo sorsát, Sinkó magába roskadva ül az ágyon. Lobkowitz nem egy újabb zsidóviccel próbálja vigasztalni társát, hanem Makranczi rázendít a negyvenes évek végének ismert slágerére, a Tiroli bocik című blőd dalocskára: amelyben a bocik megsütött apjuk fölött fogadkoznak: „Bennünket levágni sosem lehet, / És nem lesz belőlünk bécsi szelet. / Esküszöm, belőlünk sosem esztek / Ti gonosz emberek.”