Vivarium Studio: A sárkányok melankóliája / Trafó
2010.02.07.

Magányos férfifalka: esetlen, hosszúhajú rockerek, bőrszerkóban vagy a nyolcvanas évek szellemében koptatott farmerben. Közös titkuk, hogy szívesen játszanak műanyag játéksárkánnyal. Szeretik a dobozos sört, a chipset, a Scorpionst, az AC/DC-t. És a színházat. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.

Az előadás tere
Az előadás tere

A Trafó által alaposan beharangozott előadásnak már a plakátja is (igazinak tűnő erdőszéli tisztáson behavazott autó) komoly elvárásokat keltett. A Vivarium Studio társulata nem okozott csalódást: A sárkányok melankóliája sajátos szépségű és humorú előadás. A nyitó színpadkép pontos mása a plakáton látható fotónak: a havas tájban rekedt autóban négy rocker ül, és éppen chipsevéssel, sörivással és zenehallgatással készülődnek nyugovóra térni. Mielőtt álomba merülnének, megjelenik a középkorú, szemüveges háziasszony, Isabelle, amolyan kiszaladok-a-közértbe típusú, lila dzsekiben és metallicás pólóban. Segítene a bajba jutott bandán, ám a lerobbant autóhoz szükséges alkatrész csak hét nap múlva érkezik. Hogy addig se teljen hiába az idő, a rockerek megmutatják Isabelle-nek, hogy mi járatban vannak. Az utánfutóból egy csapásra szórakoztató-szettet varázsolnak: a vörös fényben úszó üvegkalitkában a zene ritmusára lengeti a fentről lelógó parókákat a szélgép. Sorra kerülnek elő a vidámpark további elemei: hógép, szappanbuborékfújó-gép, füstgép, vetítő, laptop, hatalmas, felfújható zacskók és így tovább. A rockerek közben egyre ünnepélyesebb arccal mutogatják Isabelle-nek a kisebb-nagyobb csodákat.

Hogy miért éppen A sárkányok melankóliája az előadás címe, arra némi utánajárással kaphat választ a néző: a rendezőt, Philippe Quesne-t és a társulatot a középkor és a minden koron átívelő sárkány, azaz a szörny metaforája foglalkoztatta. Az előadás nyomokban tartalmaz középkort és sárkányt, de éppen ezek az apró utalások és gesztusok tárják fel a rockerek lelkére jellemző, romantikára és elvágyódásra való hajlamot. Amikor a meglett férfiak a műanyag sárkánnyal kezdenek el hülyéskedni, jól láthatóan jelzik, hogy a komolytalan évődés csak az összeszokottság játéka, ugyanakkor az előadás ekkor mozdul el először a szemünk előtt működő csoda és a szürrealizmus irányába, hiszen az elemmel működő, önmozgó sárkány gyanúsan eleven lénynek tűnik. A rockot olykor középkori zene váltja fel, melynek hatására a rockerek ugyanolyan sokatmondóan bámulhatnak a semmibe (míg a hajukat lengeti a szélgép), mint a Scorpions hallgatása közben. A szórakoztató szett részeként bemutatott mini-könyvtárban középkori irodalmi műveket (is) olvashat a vidámpark látogatója, és Isabelle Brueghel Vadászat című festményét ábrázoló pulóvert kap ajándékba, melyet a legnagyobb örömmel húz metallicás pólójára. Jó adag melankólia van a rockerek öniróniájában, abban, ahogyan a bemutatott kisebb és nagyobb csodákat át is élik, meg nem is, hogy a himnikus zenék magával ragadják őket, meg nem is.   

A sárkányok melankóliájának különös, zavarba ejtő hangulata annak is köszönhető, hogy az előadás egyszerre jellemezhető a realisztikus-szürrealisztikus, amatőr-profi ellentétpárokkal. Az előadás eleje, a chipses zacskókkal és a sörösdobozokkal való foglalatoskodás, majd a díszletelemek cipelése, a vezetékekkel és konnektorokkal való bajlódás szinte dokumentumfilmszerű pepecselésnek tűnik, hiszen a rockerek épp a csodák mechanizmusát leplezik le – mégis, az így létrejött színpadi látvány, a csodákat mozgató férfiak gyermeteg büszkesége és Isabelle öröme jelzi, hogy a realisztikus részek összessége szürrealisztikus egész. S amikor az egyik rocker azt mondja a lelógó parókákra, hogy láthatatlan emberek, nem vagyunk benne biztosak, hogy csak viccel. 

A színészi játékot látva jogosnak tűnik a gyanú, hogy a színészek valójában amatőrök. Amikor például Isabelle az autót szereli, a rockerek olyan sután állják körbe, olyan zavartan rakosgatják a fülük mögé a hajukat, mint azok a civilek, akik tudják, hogy veszik őket kamerával. A színészek angol kiejtése és a párbeszédek stílusa épp annyira szofisztikált, mint a fesztiválokon ismerkedő külföldiek túlélésre alkalmas idegennyelvtudása. A vidámpark eszközei között nincsenek számunkra ismeretlen, modernségükkel elkápráztató kütyük; a lavórba varázsolt „szökőkút” néhány centire emelkedő vízsugár; az egyszerre lépés már kiérdemli a koreográfia nevet; a vetítés jól ismert betűtípusokban tobzódik.

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu

Az apró csodák, a látvány és a zene együttes hatása mégis profizmusra vall, nyilván azért is, mert a színpadkép tartalmazza a naiv, nyitott szemlélőt is. Az egyik jelenetben Isabelle létra tetején állva, felülről veszi szemügyre a csodákat, s füstben, szélben, szappanbuborék-felhőben, zenében elmerülve néz el a közönség feje fölött. Aztán az előadás végén a rockerek öt-hat hatalmasra felfújt, fekete zacskót állítanak fel, s Isabelle apró alakja elvész a sárkányokat (?) rejtő sötét sziklák (vagy hatalmas, puha párnák vagy földre ereszkedett, könnyedén libbenő felhők) között.

A színház születik és elmúlik. A rockerek minden kincsüket megmutatták: a színház vendégszeretete határtalan. 
Szerző: Rádai Andrea
Cím:  A sárkányok melankóliája,  Koncepció, rendezés, színpadkép:  Philippe Quesne / Vivarium Studio,  Szereplők:  Isabelle Angotti,  Zinn Atmane,  Rodolphe Auté,  Cyril Gomez-Mathieu,  Émilien Tessier,  Tristan Varlot,  Gaëtan Vourc\'h
Megítélt támogatás: 4 500 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Külföldi vendégjátékok megvalósítására a Trafóban (2009)