Szilágyi Lenke: Single Lens
2008.12.18.

Szilágyi Lenke egykori (akkori) művésznevével megcímzett, különös kötete, a Single Lens voltaképp egy köteg képeslap. Az alig tenyérnyi könyvecske a magyar Mail Art születésének, virágzásának idején postára adott, képessé tett levelezőlapok elképesztő gyűjteménye, melyből úgy áramlik elő a roppant távolinak tűnő múlt bódítóan sűrű atmoszférája, ahogy a Dzsinn szelel ki a Csodalámpából. HALÁSZ TAMÁS ÍRÁSA.

Szilágyi Lenke 1983/84-ben, egy szűk év alatt hozta létre s postázta rendhagyó képeslapjait, melyek címzettje fe Lugossy László Szentendrén, a Házi Árpád utca 32.-ben, majd Lugosi (Lugo) László, a „távoli névrokon és közeli szellemi partner” Budapesten, a Tompa utcában.

Itt a világnak ez a furcsa tája, ahol az ember húsz-huszonöt év távolába visszapillantva úgy érzi, mintha valami felfoghatatlan, felmérhetetlen messzeség felé fordítaná a tekintetét, s ahol mégis csigalassúsággal változik minden. Szilágyi Lenke szabványos postai levelezőlapokra kasírozta, majd adta fel fényképeit, melyek közt találunk azóta közkinccsé lett, mesteri darabokat (például a karosszékben ülő Petri György portréját), s egy-egy illékony pillanatot megörökítő, széles körben ismeretleneket egyaránt.

Szilágyi Lenke: Budapest (1995)
Szilágyi Lenke: Budapest (1995)

Elképesztő levegője, megrendítő hatása van ennek az apró könyvnek, mely a levelező-kártyák közül százötvennek tartalmazza kétoldalas reprodukcióját. A lapok adresszálási oldalán gyakorta csak a címzett adatai szerepelnek (érdekes, hogy a feladó helye minden egyes alkalommal kitöltetlen marad – csak az odapecsételt művésznév szerepel valahol a felületen: SINGLE LENS). A közlemény előoldali mezejét olykor ugyancsak egy apró kép tölti ki, másszor rajzok, egy-egy szó, gondolattöredék, bizarr szöveg-geg, lejegyzett álomkép. Az egymás után feladott lapok szövegtöredékei olykor szervesen kapcsolódnak egymáshoz (bízva a precíz kézbesítésben).

A képeken művész-barátok (a címzettek számára természetesen nem, vagy esetleg csak keresztnéven jelzett) arca-alakja. Izgalmas hát az agnoszkáló játék. Van, kit ismerhetünk, s felismerünk: ef Zámbó és fe Lugossy, Másik és Xantus, Menyhárt Jenő és Pajor Tamás. Iszonyú fiatal mindegyikük. Iszonyú fiatal minden egyes betű és kocka. Fiatal, egyben időtlen. Örökre változatlannak tűnik e képeken az is, ami a lehető legtűnékenyebb: egy bugyinak, terítőnek a comb vagy a tenyér bőrébe nyomódott mintája, egy apró seb. Tágas, rendetlen szobák közepén terpeszkedő ágyban a tornyosra gyűrt, a testtől tán még meleg paplan, amely alól épp csak kikeltek. Enyésző terek, melyek mintha öröktől fogva enyésznének. Pedig Szilágyi Lenke a múlandó, a pillanatnyi megörökítésének (is) nagymestere. Az illanó pillanatokat ezek az állóképek természetüknél fogva megőrzik az örökkévalóságnak – de itt mégiscsak többről van szó.

Szilágyi Lenke: Bonyhád (1985)
Szilágyi Lenke: Bonyhád (1985)

Egyszerűen fogalmazva kordokumentumnak is nevezhetnénk ezt a tenyérnyi óriást: a város-, erdő- és rétbújócska, életbújócska fényképes kivetüléseit. Ezeréves kápolnabelső és a Corvin Mozi homlokzata a Keresztapa óriási hirdetményével. Alkonyi házsor-sziluett tövében megbújó, finom rajzú neonreklám. Egy döglött varjú az avarban, félrebólintott fejjel, mintha aludna a pózban, ahogy egy madár nem szokott. Életlen képeken futó gyerekek, egy talán soha fel nem száradó tócsa, melyben a gyönyörű, melankolikus szürkeség tükröződik. A hétköznap váratlan pillanataiban jelenésként felbukkanó helyzetek: két ló, összeolvadt testtel, szökőkút permetező ezüstjében álló gyerektest-sziluettek. Csatakos arcok a villanó vakufényben egy koncert után. Pelyhedző állak, mandulavágású, vad, gyönyörű lány- és fiúszemek. Emberi terek emberek nélkül, s a természet – melyről az utóbbi időben annyira leszoktunk – városi látogatókkal. Vonatozás, pályaudvar, sok-sok vidéki kaland, presszók és sáros utak. Ebből az idegbeteg, felszínes korból (nem kifejezett nosztalgiával, de mégis) szemlélve valami érzékien izgalmas, kockázatos, szívszorító keletkezés-pillanatsorra látunk rá.

Szilágyi Lenke: Budapest-Székesfehérvár (1986)
Szilágyi Lenke: Budapest-Székesfehérvár (1986)

A címzési oldalon, groteszk helyzetjelzőként a kor uniformizált dokumentumai. A kártyára nyomtatott, idétlen, kék „műbélyeg”, melyen egy kecses kéz aránytalanul apró levelet tol egy postaládába. A posta fekete pecsét-hollója, csőrével az örök üzenetre mutat: „A levél iránytűje az irányítószám!” A 40 filléres bélyeg a szocreál postatoronnyal. Keresztben felirat: „ára 1.40 forint”. A fennmaradó, hétszer tizenegy centiméteren szöveg, rajzok, vagy a papír érintetlen hófehérje.

A Single Lens páratlan emlék a történelmi közelmúltból, a személyes, intim történelemről. Ünnep, hogy megjelent.
Szerző:  Szilágyi Lenke,  Cím:  Single Lens,  Szöveg:  Lugosi Lugó László,  Kiadás helye és ideje:  Budapest, 2007,  Kiadó:  Vintage Galéria
Megítélt támogatás: 800 000 Ft
Támogató: Fotóművészeti Kollégium
Szilágyi Lenke Single lens című fotóalbumának a megjelentetésére (2007)