Capilla Flamenca / Choralis Constantinus 500
2009.12.02.

Heinrich Isaac nevét jószerével mindenki ismeri Európában, aki valaha is kórusban énekelt, mert ő a szerzője az “Innsbruck, te bűvös, bájos” kezdetű, öt évszázada töretlen népszerűségű kórusslágernek. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

A Belvárosi Szent Mihály templom
A Belvárosi Szent Mihály-templom
Isaac azonban elsősorban az egyházi zenének volt kiemelkedő mestere a németalföldi kórusművészet tetőpontján, a 15–16. század fordulója körül, az isteni Josquin Desprez kortársaként. Hatalmas liturgikus kórusgyűjteménye, a maga nemében egyedülálló Choralis Constantinus, éppen öt évszázaddal ezelőtt készült el a konstanzi katedrális megbízásából (tudományos kiadása pedig Johannes Brahms közreadásában jelent a 19. század végén). Erre emlékezik a Musica Aeterna Művészeti Alapítvány szervezésében megvalósuló Choralis Constantinus 500 rendezvénysorozat, melynek művészeti vezetője Kalmanovits Zoltán, s melynek keretében november 26-án a Capilla Flamenca elnevezésű belga/flamand együttes adott Isaac-hangversenyt a Váci utcai Szt. Mihály-templomban.

A program a komponista Missa de Beata Virginéjét ígérte; ez azonban tulajdonképpen csak a műsor magjaként szolgált. A cím a mise ún. állandó (majdnem mindig azonos szöveggel megszólaló) tételeit megzenésítő ciklusra utal; a mai hangversenygyakorlatban általában ezt értjük “misén”. A liturgiai praxisban azonban ez csak csontváz, amelyre – az adott misének az egyházi évben elfoglalt helye szerinti – változó (szövegű) részek rárakódnak, de nem feltétlenül polifon feldolgozásban, hanem akár gregorián ének formájában, akár (jellemzően improvizált) hangszeres (orgona-) tételként. Nos, ezen a koncerten a Mária Mennybemenetele ünnepéhez tartozó változó részek szólaltak meg a Choralis Constantinusból, jelképesen rekonstruálva egy akkor celebrált mise zenei tartalmát. Ez persze nem azonos azzal, amit egy akkori szertartás résztvevője hallott, hiszen a tulajdonképpeni liturgiai cselekmények nem mentek végbe. A szentbeszéd helyén, a Credo előtt tátongó űrt azonban, az arányok kedvéért, kitöltötték egy Isaac kortársától, Arnold Schlicktől származó orgonadarabbal (Maria zart), a misét megtoldották Isaac egyik különösen megragadó és nagyszabású önálló motettájával (Tota pulchra es, az Énekek énekéből); mindezt pedig egy-egy gregorián dallamra írt-rögtönzött variációk vezették be, illetve tetőzték be a koncert végén.

Capilla Flamenca
Capilla Flamenca
Kissé körülményes volt annak érzékeltetése, hogy mi is hangzott el a megtévesztően egyszerű című hangversenyen; azt már egyszerűbb lesz elmondani, hogyan. A Capilla Flamenca négy férfiénekese elmondhatatlan tökéllyel, s a stílussal való maradéktalan azonosulással, kifogyhatatlan frisseséggel adta elő a rendkívüli szépségű és hangban–karakterben–technikai megoldásokban kimeríthetetlen programot. Ezzel igazolták a címben idézett dicséretet, amelyet Glareanus, a 16. század nagy zeneelmélet-írója Isaacnak adresszált; az együttes vezetője és basszusénekese, Dirk Snellings műsorválasztásával is remekül vizsgázott. A “méltóságteljes és gyönyörűen kifejező” jelzők bízvást elmondhatók azonban magukról az előadókról is. Az első mellbevágó élmény mindjárt az énekegyüttes hangzása, ez az egyszerre maximálisan kontrollált–kiegyensúlyozott és rendkívül szonórus–erőteljes hang, amely valósággal érzéki alapélményként szolgált. Különös sajátossága, hogy nem egységes szólamkaraktereket, hanem sajátos hangegyéniségeket olvaszt össze tökéletesen homogén tömeggé. A falzettista Marnix de Cat hangja nemhogy nem női szoprán módjára rajzos vonalú, de kontratenor-viszonylatban is igen tömör, szélességgel bír. Ez azonban a legkevésbé sem gátolja a maximális hajlékonyságban és érzékenységben; ideálisan olvad össze a többi hanggal, s nem fölöttuk lebeg és uralkodik, hanem inkább bebugyolálja őket. Tore Denys tenorja annál könnyebb és karcsúbb; a Gradualéban a koncert legnagyobb súlyú gregorián szólóját is kiválóan énekelte. A baritonista Lieven Termontban elsősorban az elemi erejű vonalvezetést csodáltam; az ő világos hangszíne képes viszont egészen erőteljes, hangszerszerű hangadásra is, amelyek révén egyes kitartott hangjai ragyogó szonoritást kölcsönöznek az egész zenei szövetnek, fokozva ezzel érzéki erejét. Dirk Snelling basszusa pedig igazi, rendíthetetlen fundamentum, a mély regiszterekben is átütő erővel, sokszor orgonaszerű tömörséggel.

Capilla
Capilla Flamenca
A hangzás rendkívüli szépsége azonban még csak alap a magasrendű zenéléshez. S az együttes ezen a téren is fenomenális. Mindennek alapja a monumentális nyugalomnak, a vonalak ellenállhatatlan kibontakozásának és a részletek vibrálásának, életteli jellegének, sőt humoros könnyedségének nehezen leírható egysége; a zenei szabadság ritka megnyilvánulása. Míg a Gloria egy szakaszában “hivatalosan” is rögtönzött ellenpontot énekeltek egy bizonyos korabeli technikával, kézenfekvő, hogy számos más helyen is rögtönzött díszítésekkel intenzifikálták a zenei folyamatot. Nagy élmény volt a zene csodálatos lélegzése–hullámverése a nagyobb léptéken, illetve lélegzetelállítóan finom agogikája minden egyes tagolás és megszólalás szintjén. Ami pedig a tiszta intonáció mámorító örömét illeti, hasítóan tiszta kvintekkel, kvartokkal és nagytercekkel most hosszú időre feltöltődhettünk.

Kevésbé volt élményszerű a templom orgonájának hangolása, illetve egyáltalán kissé nyers és “túlvezérelt” hangzása. Vagy éppen az ilyen hangzásokat kereste az együttes orgonistája, Willem Ceuleers? Zenei partnerként mindenként méltó volt azonban énekes kollégáihoz: játéka világos volt és fegyelmezett, technikája elsőrangú, improvizációja imponáló. Nagy csapat.

Szerző: Malina János
Helyszín:  Belvárosi Szent Mihály-templom,  Időpont:  2009. november 26.
Megítélt támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
A koncert megrendezésére (2009)
Címkék: Capilla Flamenca