Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HOLDKÓR

Duda Éva: Lunatika / MU Színház
2009. nov. 24.
Táncnyelven erre mondják, hogy kijött a lépés. A Lunatika nagyon cool, nagyon fizikai és nagyon bódult darab. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.

Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból

Van előnye és hátránya is annak, ha valaki kortárs táncalkotó létére alkalmazott koreográfusként keresi kenyerét. Előnye a színházszakmai jártasság, a színpadi rutin, a tánc- és mozgásstílusok beható ismerete, a joggal feltételezhető plasztikai érzékenység és a széles skálán mozgó fantázia. Hátránya jórészt a műfaj státuszából fakad: a kiszolgáltatottságból és kiszolgálásból, azaz a helyenként túlságosan is nézőközpontú szemléletből, ami gyakran hoz(hat) úgy áldozatot a popularitás oltárán, hogy maga az alkotó észre sem veszi.

Duda Éva előző társulati munkái, az Aréna, a Zöld szalon, a CARNEval különböző mértékben ugyan, de részesedtek a felvázolt előnyökből és a hátrányokból is. Ezek közül egyértelműen a Közép-Európa Táncszínház felkérésére készített Aréna volt az a mű, amelyben az alkalmazott koreográfus a leginkább visszahúzódott a kortárs alkotó javára. Örömmel konstatálhatjuk, hogy az aránykérdés a Lunatikával kapcsolatosan szinte okafogyottá vált.
lunatika dAz előadást felvezető rövid, narancsban égő filmrészletben egy meztelen nő és egy meztelen férfi fülledten erotikus – egymást mardosva faló, cincáló, szaggató – összegabalyodását látjuk, kicsit Frenák Intime-jának modorában. A vágások zoomjai keresetlenül adják vissza a test test elleni hevült, lázas küzdelmi állapotot. A jelenet abban az értelemben mindenképpen ikonikus, hogy dominanciaharcot ábrázol, amely atmoszférikus, érzéki és érzékeny, markánsan fizikális kettősök, tercettek és csoportos kisülések formájában húzza meg vastagon az előadás tengelyét. A kiemelten nő és férfi, nő és férfiak, nők és férfiak között létrejövő kapcsolatok, mozgásviszonyok, a heves összeakadások, a mozgássorokba összegzett dulakodások azonban nem szűkíthetők le szigorúan az őseredőre, a nemek párharcára, szembenállására. Jelentésük ennél sokkal tágabb, nyitottabb is lehet, fölfogható akár az aktivitás és passzivitás, a felülemelkedés és behódolás, a kezdeményezés és visszautasítás, a zsigeri erő és a mechanikus működés, a feltárulkozás és bezárkózás konfliktusaként is.
Nem példálózni akarok, de idekívánkozik: Hans-Thies Lehmann írja egyhelyütt a Posztdramatikus testképek című tanulmányában, hogy az erő-test (értsd: a test mint erőt, energiát közvetítő médium) az egyetlen, ami „az utolsó látszólag ’biztos’ igazsággá válik” az új (posztdramatikus) színházban, s főleg a táncban. Példákat is hoz, Einer Schleef, Wim Vandekeybus és a La La La Human Steps fizikai keménységét, minek fényében Duda Éva koreográfiája épp azért tűnik rendkívül szuggesztívnek és hitelesnek, mert ezt a primer emberi tartalmat, nyers erőt szabadítja fel és hozza lendületbe a táncosok személyes motivációin keresztül.

És ha már Wim Vandekeybus: nem mehetünk el szó nélkül az áthallás mellett, bár meg kell jegyezni, hogy Duda semmiképpen sem másolja flamand kollégáját, csupán egyazon kútból merít, ez pedig nem tilos. Érdekes viszont, hogy pár héttel ezelőtt az Ultima Veztől épp új darabjuk, a nieuwZwart (újFeketeség) állítólagos „női változatát” láttuk (ami valószínűleg csak annyit takart, hogy a négy férfi táncos mellett három nő is helyet kapott a darabban); nos, ha az Vandekeybus fizikai színházának „női változata” volt, akkor Dudáé nálánál is női(ese)bb, higgadtabb, díszítettebb – bár a táncosok száma és a nemek aránya egy és ugyanaz –, úgyhogy senkinek sem kell a fizikai jelző hallatán csontropogástól vagy agressziótól tartania.

Lassan kibomló, kísérteties hangulat vonja bűvkörébe az előadás nyitó képét. A tér „pusztaság”, a hátsó falon „krízishelyzetre” utaló éles fénylobbanások. De nem csak a világítás (Kovács Gerzson Péter) dramaturgizálta látvány sci-fis (újabb Vandekeybus párhuzam), Kunert Péter zenéje is kozmikus eleinte. A színpad szélén két oldalt és a mélyben lengőtrapézszerű hinták függnek párosával a földhöz rögzítve, ezekre fekszenek ki időközönként a táncosok mint hibernáltak „megpihenni”. A földbe passzírozódó, gubószerű emberképzetek lassan élednek, apró rebegések, kiflibe görbülő kimerevedések, lendületes oldalt vetődések után csoportba verődnek, aztán szétgörögnek, majd vissza, de már több kisebb halomba, melyből álomittas bódultságban bontja ki magát az első kettős.
lunatika gyA fiú (Tuza Tamás) eleinte a kar segítsége nélkül, csak a testével dörgölődzik a lányhoz (Simkó Beatrix), szépséges, „puhatestű” kontakt jön létre közöttük – a lány (el)hagyja magát, teste ernyedt, a fiú a kezdeményező. Emelések, omlások, felpattanások, esések képlékeny láncolatán át sodródnak vissza a tömegbe. Hatfős nagy kontakttánc alakul ki látványos kiemelésekkel, majd a csoport párokra bomlik vissza, s test testnek feszül izzadságos erőpróbaként. Utána három férfi fog közre egy lányt, lökdösik, taszigálják, jojóznak vele. Ebből lép ki a következő duó, egy szabadulási kísérlet, ahol szintén a gyengébb nem (Jónás Zsuzsa) van alárendelt szerepben. Egy másik nő (Simkó Beatrix) viszont megpróbál közel férkőzni partneréhez, de elutasítás fogadja: a férfi (Hámor József) közönyösen rázza le magáról a különféle fortélyokkal belécsimpaszkodó nőt. Jónás Zsuzsa rövid zsigeri szólója három hosszú hajú táncosra koreografált részt vezet fel, majd Bora Gábor és Mikó Dávid kettőse bizonyítja, hogy nem feltétlenül nő-férfi konfliktusra van a darab kihegyezve. Szolid, de barátinak mégsem nevezhető csetepatét látunk ebben a lábba mardosós, lábvisszahúzós, üldözős-menekülős kis jelenetben. Végül Bora élesen kiemelt hátizom tánca adja meg a jelet a teljes „társulat” által előadott, számomra leginkább XXI. századi törzsi táncként definiálható ősrobbanáshoz. Ami talán zárlatként is elfogadható lenne, de a koreográfus másként gondolja, és a feszültséget levezetendő a helyenként szögletes, próbababa pózokba álló Lázár Esztert táncoltatja meg, hogy később partnert találván neki – ketten egy pólóban – újra az előadás alapfelvetésére, az érzelmi és magatartásbeli ambivalenciára, a menekülni vagy maradni, a vele vagy nélküle, az együtt vagy egyedül kérdéskörére irányítsa a figyelmet.  
Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu)
Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu)

Stabil pillérei az előadásnak a szemlátomást felfokozott izgalommal és teljes odaadással dolgozó táncosok. Néhányukról (Bora Gábor, Hámor József, Jónás Zsuzsa) régről tudjuk, hogy ha kell, képesek odatenni magukat, az viszont, hogy az aránylag csekély tétmeccsen szereplő, volt terminálos Tuza Tamás felnő a feladathoz, vagy hogy a kevésbé ismert arcok, a Pécsről elszerződött Lázár Eszter, a SzólóDuó Fesztiválon bizonyító Simkó Beatrix és a Goliban végzett Mikó Dávid különleges új színt csempésznek az előadásba, igazi meglepetés. S ha – mint csiripelik a madarak – ez a csapat képezné Duda Éva távoli jövőben megalakuló társulatának magját, akkor a nem hivatalos toborzó szerfelett biztatóan sikerült.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek