Az orosz irodalomban Gogolon kívül Dosztojevszkij, Tolsztoj, Csehov, Gorkij is bírt ama köpennyel, amelyből íróutód bújhatott ki. Andrejev a mesterek köpönyegfoszlányaival a vállán indult, de aztán beburkolózott saját hideglelős világába. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Jordán Adél
Felfedezője és egy évtizeden át közeli barátja, Makszim Gorkij 1923-ban szókimondó, pontos portrét vetett papírra az akkor már négy éve halott szerzőtársról. Andrejev örökletes alkoholizmusát, hiányos műveltségét, éles értelmét, szeszélyes viselkedését, túltengő öntudatát, a halál és a szexualitás mindenekfelettiségéből magyarázott létszemléletét, társadalmi tájékozódását, drámai magánéletét egyként feltárja a terjedelmes írás. Olyan epizódjai is akadnak az emlékezésnek, amelyek „párja” az 1916-ra datált Kutyakeringőben ugyancsak megtalálható (Gorkij és Andrejev az utóbbi lakására három utcalányt vitt, s ebből kisebb fajta otthoni tragikomédia kerekedett – Heinrich Tiele és Fjoklusa felszedi a becsiccsentett Boldog Zsenyát stb).
A Kamra bemutatója szuggesztív, szabálytalan, darabos, egészében – érdekessége ellenére – kevéssé jelentős színmű köré növeszt sötét víziót. A cím egy aprócska zeneművet takar, amely többször, többféle hangszerelésben válik jelképessé az előadás során. Gothár Péter az itteni pinceteret mindig újra felmérő és feszegető díszlete most megemelten, a hosszanti oldalakra várja a nézőket. Átjárható, átlátható ketrec téglalapján talpalnak a színészek, egyikük-másikuk feje néha közel kerül a mennyezethez, a fenti fényforrásokhoz. A falakat is helyettesítő, tologatható (és elég véletlenszerűen tologatott) ablakkeretek – rácsozatok – egyfelől Tiele részlegesen felújított, majd félbehagyottan elhanyagolt lakását szegélyezik, másfelől a Pétervár egyik csatornája feletti hidacskát hagyják szabadon.
A rendező munkásságának állandó jegyei közül többek közt a víz- és az állatmotívum ezúttal sem hiányzik. A vakvágányra futó sorsok értelmetlensége, kilátástalansága, a preabszurd létbevetettség és torzság, meg a színházi tér kiképzése arra indította Gothárt, hogy a legtöbbször oldalnézetben látható figurák profilját, kontúrjait elrajzolja, s Bujdosó Nóra jelmeztervezőtől szürrealisztikus (női) ruhákat, kalapokat is kérjen. Sötétbarna hajban terjeszkedő ősz tincs, karikaturisztikus műorr, deformáló púp, leplező fátyol, madárkalitkás fejfedővel koronázott festői öltözék visz groteszkséget a kísérteties világítási megoldásokkal, idegborzoló hangeffektusokkal élő előadásba (zene: Fekete Gyula). A fekete, szürke és törten tejfehér színekből és négyszöges Jugendstil formákból előhívott díszlet egyenesei szétsiklanak, dőlnek, görbülnek. A fennen hirdetett és a főhőshöz olyannyira illő „németes” (azaz „svédes”) rendezettség, precizitás ellenkezőjébe fordul, a színhely elegáns tágassága kietlen szűkösség is egyben. Nehéz benne mozogni, megfelelő ülőhelyet, biztos pontot lelni, még a bútorok elcsúsztatásával is.
Kocsis Gergely
A térdre kényszerítő kézfogásának ereje szerint is kiváló fizikumú Tiele sikeres bankár, matematikai talentum. Nem árthat neki semmi, a féktelen italozás sem veszi el józan eszét. Az viszont kitaszítja látványos egyensúlyából, hogy menyasszonya, akit tizenhét nap múlva feleségként szeretett volna ebbe az otthonba vezetni – már a napfényes gyerekszobát, s természetesen a gyerekeket is eltervezte – hűtlenségéről, sőt: hirtelen (családi akaratra) már meg is kötött házasságáról értesíti. A lesújtó levél érkezésének a bankbeli kollégák, Jermolajev és Tizenhauzen is tanúi. E szervilis alakok hamar lekopnak a történetről, Ruszina Szabolcs és Schmied Zoltán épp csak a hajlongó, deformált árnyakat vetítheti ki.
Heinrich Tiele a világ általa egyformán szisztematizált, racionálisnak hitt értékeit nem tudja a saját eleven mindennapjaira, tartalmas jövőjére konvertálni. A harmincas évei elején járó férfi a tételes bizonyosságok támasza nélkül, az ok-okozati összefüggések szertefoszlásával képtelen a maga katonásan, pedánsan kicentizett útját róni. Egyéniségének feltördelődéséről Andrejev eleinte csak közvetetten tudósít. A sunyi, pénzsóvár öcs, Karl Tiele kisebb dózisokban dézsmálja testvére javait, sandán kicsikarandó életbiztosítását pedig bérgyilkosság révén szeretné kamatoztatni. A faarcú inas, Iván pár rubelért folyamatosan elárulja gazdáját. A tengődéséből úgy-ahogy kimentett egykori iskolatárs, Fjoklusa felváltva bálványozza és veszi semmibe megmentőjét, s ha az események nem kanyarodnának váratlan, végzetes – a dráma logikájából nem feltétlenül eredő – irányba, a maga hasznát lesve mindkét Tielével végezne valamilyen módon.
Mészáros Béla. Fotó: Martincsák István (Forrás: PORT.hu)
A díszlet, valamint a levéljelenet eldönti: a mindenségben való otthontalanság látlelete lesz a Kutyakeringő. Felszínes világfájdalom bugyborékol az utcanő Boldog Zsenya panaszaiból (Pelsőczy Réka a mórikáló nyavalygás mögött az árva nyomorúságot is érezteti), Jelizaveta – Heinrich Tiele volt menyasszonya, férje halála után Karl Tiele szeretője – a színészkedő hisztériában vezeti le nem orvosolhatatlan lelkifurdalását (Jordán Adél ide-oda kígyózva, sziszegve jelzi a dúsgazdag asszony társtalan, méltatlan helyzetét). Hajduk Károly Ivánja mintha egy keleti vallás hosszú palástos felkentje lenne: ki tudja, mi forog a fejében, de hogy fagyott szívvel él, az bizonyos.
A három főszereplő eredendő énjét és elképzeléseit feladva válik a kegyelem nélküli létezés áldozatává – miközben mindhárman súlyosan vétkesek, önsorsrontók. A családját elhanyagoló, részeges, semmirekellő Fjoklusában Kocsis Gergely a kivert ebet jeleníti meg, aki a mindenség iránti indulatában bárkibe belemarna. A Karlt játszó Keresztes Tamás gyűlöletének és tehetetlenségének fókuszában bátyja áll, aki nála sokkal többre volt hivatott és sokkal többre is vitte. A színész a rengeteget beszélő és feszélyezően sok önelemzésre ragadtatott, egzaltált figurát szakszerűen ütköztetett szélsőségek segítségével cserkészi be. Mészáros Béla a teljes emberré válni képtelen Heinrich gépiességével siklik át mindazon, ami vele, általa, körötte és ellene történik. Nem uralt élete, hasadó tudata a bankárból a bankvagyon tolvaját vájja elő. Felhorgad, megalvad, végül már nem is tarthat lépést delejező, fojtogató délibábjaival, az eltűnésben való újjászületés ábrándjával.
Sem a társadalmi, sem a lélektani, sem a bűnügyi szál nem győz meg arról, hogy Andrejev valóban készre írta volna a problémakört. Tompa Andrea fordító elsőrangúan magyarított, szinte egy teljes évszázad nyelvtanát átfogó, pulzáló szöveget adott Gothár Péter keze alá. Az expresszív, szürrealisztikus premier színészei újszerű próbatételt állnak ki. A Kutyakeringő eseményszámba megy, miközben megvalósítása – szerkezete, érvelése, stíluskövetkezetessége – itt-ott esendő, s hiányosságai is megesnek.
