A konferencia résztvevői. Fotó: Kenyeres Csilla (Forrás: aszsz.eu)

Az alternatív színház önmagára irányuló kérdései – mi az alternativitás, mitől (nem) alternatív egy előadás vagy egy társulat – évre évre ott lebegnek a szemlék felett. Amikor a mindenkori válogató a műsorfüzet első oldalain megosztja a nézőkkel mércéjének szubjektív szempontjait, mindig szól néhány szót az alternativitás mibenlétének problémájáról is; a szakmai beszélgetések – konkrét előadásokból merítve muníciót – újra és újra visszakanyarodnak a témához. Jogosnak érezhették hát a szervezők azt az igényt, hogy idén külön konferenciát szenteljenek az alternativitás kérdésének. Így sem bontakozott ki egységes kép a szakmai beszélgetésekből és az utolsó nap konferenciának kis túlzással nevezhető rövid felszólalásaiból.

Szájbanforgó

Abban egyetérteni látszottak a hozzászólók, hogy az alternativitás nem strukturális és finanszírozási, hanem esztétikai kérdés. A MODEM igazgatója, Gulyás Gábor egészen tág kategóriákban értelmezte az alternatív színházat, amely szerinte (most már) nincs is, hiszen csak jó és rossz színház van. A minőséget hangsúlyozta a műsorfüzetben Karsai György, a válogató is, aki a fesztivál során az alternatív (azaz a jó) színház jellemzőinek felsorolásával pontosította véleményét: az efféle előadások műfaji határokat lépnek át, külön világot teremtenek és esetleg helyspecifikusak. Hudi László – a Független Színházak Szövetségének elnöke, korábbi válogató – a személyesség aspektusát emeli ki, vagyis szerinte az „alter-natív” más születésűt jelent, olyan előadásokat, melyeknek valódi tétje van.

A definiálás, vagy legalább a körülírás kényszere olyan feltűnő és olyan mértékben van jelen a fesztiválon, hogy akár az alternatív színház egyik ismérvének is nevezhetnénk. Alternatív színház az, ami – az előadásokon keresztül – folyamatosan rákérdez saját létére és megkísérli meghatározni önmagát. Az ilyen művek maguk is azt kérdezik: mi a színház? – visszanyúlnak a színház gyökereihez, láthatóbbá teszik a színház világának szövetét, totális színházat hoznak létre, vagy addig rombolják a hagyományos színházat felépítő elemeket, mígnem csak a lényeg marad. Az alternatív színház a nézőt az ez is színház-élményével ajándékozza meg.

Ira (düh)

A szemlére meghívott táncszínházi produkciók a színház gyökereit, a rítust és a szertartásosságot rajzolják ki erőteljesen. A Szájbanforgó zavarbejtő világában mintha egy elvarázsolt kastély sajátos rendjét figyelhetnénk meg: szabállyá, rendszerré sűrűsödik minden mozdulat, az asztalnál ülő fiú és lány mozdulatlansága, tartásának merevsége, az üres tányérok csörömpölése és a szájból szájba adogatott víz hosszadalmas csorgása – az „etetés” folyamata. A Szatír és az Ira (düh) a szertartás eszközeivel kutatnak a lélek és a civilizáltság által béklyózatlan, belső emberi tartalmak felé. A Törékeny a beavatás rítusának népmesei formáját viszi színpadra: a táncosoknak nehéz próbákat kell kiállniuk, s feladataikat – mint a mesékben – kudarc és hiba (törött tojás vagy pohár, felborult szék) nélkül teljesítik, hogy a hosszan kitartott záróképben kő, üveg, ember és levegő tökéletes harmóniáját valósíthassák meg.

Fédra Fitness

Színház a fitneszterem is: ridegségében-hidegségében, vakító világosságában, a furmányos edzőgépek és a hatalmas tükrök között Phaidra története az öregedés szánalmas sztorijává lényegül a Fédra Fitness című előadásban. A lírai, szerelmes vallomása szárnyán lebegő királynőt egy rántással húzza le Hippolütosz a hormonok mocsarába: „Nem baszlak meg, anyám, öreg vagy”. A Szörprájzpartit ugyan egy belvárosi lakásba álmodták az alkotók, de a Csokonai Színház büféjében is működik. Az indulatok ugyanolyan ijesztő közelségben, karnyújtásnyira forrnak, szinte székestül borítják fel a nézőt. A Nyúl nem tágító közvetlensége folytán pedig felerősödik a büféhangulat, fokozódik a várakozás, hogy buli lesz – s ha buli lesz, hát valami történni fog.

Kilógott a sorból a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Kasimir és Karolinéja és az Örkény Színház Mizantrópja. Vitathatatlan, hogy ezek az előadások némiképp eltérnek a színházi konvencióktól, hiszen például sokat sejtetően használják a zenét és a színpadképet. Ám távol állnak attól, hogy felforgassák ezeket a konvenciókat, hiányzik belőlük az ez is színház döbbenete: magától értetődő, hogy színházban ülünk, s akár egy színházról szóló lexikon-szócikk közönségről szóló része is lehetnénk.

BL. Előadásfotók: Szkárossy Zsuzsa

A játszók személyisége és hihetetlenül erős jelenléte teszi feledhetetlenné a BL-t. Egy előadás eszközei, táncos és dobos tesznek ki egy egész előadást. Borlai Gergő és Ladányi Andrea közelednek és távolodnak, kacsintgatnak és huncutkodnak, tanítanak és tanulnak, becsapnak és becsapatnak, s ha néző bele tud kapaszkodni az őket összekötő köldökzsinórba, csodálatos élményben lehet része. Ember és báb elválaszthatatlan egységet alkot a Rettentő görög vitézben: a szerepekből ki-be bujkáló színészek és a mindössze néhány elemből álló színpad egy egész világot varázsol elénk. Ugyanilyen eszköztelenségből építi fel saját világát a fesztivál fődíját elnyerő Hű, de messze van Petuski! Venyicska mámoros múltidézéséhez és delírium tremenséhez két angyal asszisztál, belebújva a csipőficamos kocsmárosné, a szigorú állomásfőnök, a morcos utastársak, az alkoholtól elbutult kábelfektető elvtársak bőrébe; egymáshoz koccanó színes üvegek csengő-bongó káprázata adja ki Venyicska mennyország-Kremljét. A Bódy Gábor forgatókönyve alapján készült Psychotechnikum is egy teljes, önmagában érvényes világ létrehozását, a totális színház megragadását kísérli meg. A szöveg ismerete nélkül, a rázúdított információmennyiség súlya alatt megrogyva a nézők többsége kívül reked ezen a világon. A kísérlet tehát totális kudarcba fullad – de annyi biztos, hogy ez az előadás is kérdez.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a DASZSZ 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Jászay Tamás: Párhuzamos történetek / Fesztiválnapló, 5. nap 
Kutszegi Csaba: Üveghegyen innen, fesztiválon túl 
Sebők Borbála: Az alternativitás mindenkié 
Turbuly Lilla: Szobaszínházon innen, kőszínházon túl 
Sz. Deme László: Debreceni disputák