Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

CSEHOV TÖRTÉNIK

Csehov: Ivanov / Katona József Színház
2008. febr. 20.
„A hely pusztító volta rémisztően összevág a be nem teljesített ígéretektől szenvedő, csalódott értelmiségi mélységes levertségével. Hogy meneküljön az ember egy ilyen világból?” JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE, 1. RÉSZ.
Jordán Adél és Fekete Ernő. Forrás: katonajozsefszinhaz.hu
Jordán Adél és Fekete Ernő

A világhírű színházteoretikus, Georges Banu válaszol is saját kérdésére: az Ascher Tamás rendezte Ivanov-előadásban sehogy. 

Szarajevó, Róma, Bogota, Bukarest, Torino, Nancy, Dublin, Kolozsvár, Ljubljana. A 2004-es bemutató óta ezekben a városokban járt a Katona József Színház Ivanovja, és halmozott sikert sikerre. Engedtessék meg egy szubjektív észrevétel: leírhatatlan élvezet külföldön színházba járni, hiszen a hivatásos néző ilyenkor egycsapásra megszabadul előítéleteitől, és nincs más dolga, mint minden érzékszervével a számára valószínűleg igazán egyszeri és megismételhetetlen színházi élményre összpontosítani. A színházi tapasztalásnak ez a fajta kivételes, felemelő öröme árad ezekből az írásokból.

Persze a külföldi kritikusok sem teljesen „ártatlanok”: a színházi hagyományokra való utalás hol Ascher Tamás korábbi Csehov-rendezéseire tett megjegyzésben merül ki (Renate Klett mondja: „Ascher Tamás Budapestről egyike korunk hűséges Csehov-rendezőinek, egyesek szerint a leghűségesebb”), míg más a kortársi színházat kárhoztatja, amely képtelen efféle csoda létrehozására (Sokak szerint „a modern színház túlnyomórészt az, amely tömve van attraktív eszközökkel, amelynek kötelezően sokkolni kell a nézőt, amely tele van a legújabb technikai megoldásokkal…” – mondja Marko Kovacevic). Az olasz Franco Cordelli az Európai Színházak Uniójának korábbi találkozójára utal: Ascher „hogy merhetett az Ivanovhoz nyúlni Nekrosius után?” Iulia Popovici pedig megállapítja, hogy az előadást nézve „a Csehovval és az orosz tragikummal kapcsolatos összes beidegződés észrevétlenül szertefoszlik.”

Nagy Ervin és Fekete Ernő. Forrás: katonajozsefszinhaz.hu
Nagy Ervin és Fekete Ernő

Mit kapunk akkor az obligát szamovár helyett? Több válasz is adható, melyek az értelmezésre, a rendezésre, a komikum kezelésére, illetve a térhasználatra vonatkoznak. Mario Hibert szerint a társulat és Ascher Tamás „egész egyszerűen mélyen behatoltak Csehov poétikájának pórusaiba, sikerülvén úgy kitágítani az ürességet, hogy az nem csupán a drámai cselekmény főszereplőjének síkján váljék értelmezhetővé, hanem minden egyes üres egzisztencia esetében is.” Renate Klett értelmezésében Ascher „a pszichológiai közelképek helyett nagytotálban rendez, mulatva, megengedőn vagy dühösen csupaszítja le egy olyan társadalom állapotát, amely kizárólag önmaga körül forog, és kitaszítással fenyeget mindenkit, aki az útjába áll.” Hugues Le Tanneur társadalmi olvasatra utal: „…a cinikus, megszállott alakokon keresztül Ascher Tamás egy olyan értelmiség bukásának olvasatát adja, amely bár annak idején nemes eszméket tűzött a zászlajára, mostanra mesterien űzi mindazt, ami ellen nem is olyan rég még felemelte a hangját.”

A külföldi kritikák az egyöntetű rajongás mellett még valamiben egyeznek (s ezen a ponton térnek el a magyar kritikai visszhang egészétől): kiemelik az Ivanov Ascher által felerősített komikus vonulatát. Blaz Lukan szerint „Ascher rendezése a szöveg azon komikus illetve komédiai felhangjaira koncentrál, melyek Csehov számára is kulcsfontosságúak voltak, és amelyeket a szubtilis csehovi atmoszférát és az egzisztenciálisan ingatag figurákat hangsúlyozó rendezői felfogások általában nem vesznek észre, vagy nem tudnak mit kezdeni velük.” Osvaldo Guerriri szemében a „darab egyfajta mocskos bohózattá válik. Különös élénkséget és erőt adnak az előadásnak a sűrű és vészjósló komikus elemek…” A La Repubblica kritikája szerint „az unalom és semmittevés drámája… attól válik nyugtalanítóvá, hogy Ascher – egyértelműen és ‘szemérmetlenül’ komédiának rendezi a darabot.” Franco Cordelli szerint „a tragédia nem történik meg, mert túl sok volt a csevegés, túl sok volt a vidámság…”

Máté Gábor. Forrás: katonajozsefszinhaz.hu
Máté Gábor (Fotók: Katona József Színház)

A tér fenyegető és mégis ismerős. Georges Banu szerint Khell Zsolt díszletének és Ascher rendezésének üzenete, hogy „a ’hatvanas évek’ ölnek!” Mario Hibert számára „a díszlet, mely a szocializmus érájából származó hosszú és széles folyosóra enged asszociálni, igen erőteljesen navigálja emlékezetünket egy olyan időszak felé, ahol az egyformaság, egyöntetűség valami csak kívülről tiszta, hamisan egészséges, depresszív, a kényelmetlenség és a betegség illatát hordozót volt hivatva elfedni…” Iulia Popovici szerint „az előadás fikciós világa a hetvenes évek Kelet-Európáját idézi… (ha egyáltalán még valaki emlékszik…, hogy mennyire unatkoztak az emberek ezeken a lepukkant étkezdékbe szervezett langyos összejöveteleken.” Roberto Canavesi az értelmezés és a tér kapcsolatára utal: „Az első pillanatban talán erőltetettnek tűnik az eredeti helyszín és kor megváltoztatása, de rájövünk, hogy ettől csak még emberibbek lesznek és még közelebb kerülnek hozzánk a szereplők…”, Peter Crawley pedig egyenesen az 56-os forradalom utáni magyarországi kiábrándultság manifesztálódását látja bele az „1960-as évekbeli gyárépületbe”.

Ivanov és környezetének viszonyáról pontos látleletet nyújt Renate Klett: „csak azért érzékelhetjük, hogy létezik valamiféle magasság, ahonnan Ivanov lebukik, mert a többiek még sokkal kisszerűbbek, szánalmasabbak… Micsoda gyűjteménye a magasra tupírozott buta libáknak, horgolt mini zsákruhában feszítő penetráns víg özvegyeknek, tulajdonukat kapzsin védelmező birtokosnőknek!” Szinte mindegyik írás kiemeli a címszereplő Fekete Ernő játékát: „mindvégig az együttérzést keltő vidéki Hamlet és a visszataszító, hiú frázispuffogtató között egyensúlyoz” (Renate Klett). Rodolfo di Giammarco szemében ez az Ivanov „hol vidéki hipochonder, hol zsebre tett kezű, gyengéd férfi; egy csehovi mizantróp, aki mintha egy Lucian Freud-festményről lépett volna le.” Peter Crawley szerint „a tétlen, erejét vesztett értelmiségi… leginkább önmaga elemzésével van elfogalva, és a minden más iránti kegyetlen közöny jellemzi.” Blaz Lukan lakonikus tömörséggel nevezi meg ezt a típust: „se kint, se bent ember.”

Ionut Sociu így összegzi a bukaresti vendégjáték utáni benyomásait: „Azt vettem észre, hogy a taps nem mimikri és képmutatás, mint a színház, hanem olyan érzelmeket szabadít fel, mint amikor értékes adományt kapunk. Az Ivanov nagy előadás, elsősorban azért, mert megtanít arra, hogy a színpadon meglásd a dolgokat, nem pedig viszontlásd.”

 

Kapcsolódó cikkünk:
Létezése hibátlan / Csehov: Ivanov, Katona József Színház – Jászay Tamás kritikai szemléje, 2. rész

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek