Alfred de Musset: Lorenzaccio / Maladype, BŐF 2009, KDF 2009
2009.08.05.

A zsarnok és kéjsóvár Alessandro de’Medici rettegésben tartja Firenzét. Kegyeltje, a művelt és tehetséges Lorenzaccio úgy dönt, hogy megtanítja kesztyűbe dudálni – és ehhez a gonoszság álarcát ölti magára. Csakhogy gonosztevőt játszani nem olyan egyszerű. KELEMEN ORSOLYA KRITIKÁJA.

Alfred de Musset 1834-ben íródott, a reneszánsz Firenzében játszódó drámájának főhőse a történelmi alak, Lorenzino de’Medici, akit – züllöttsége miatt – Lorenzaccionak csúfoltak, és aki azáltal szerzett hírnevet magának, hogy fondorlatosan meggyilkolta a kegyetlen Alessandrót. A herceg szemet vet Lorenzaccio unokanővérére, az erkölcsös Caterinára, kegyence segédkezik is neki rokona elcsábításában, ám a pásztorórán nem a nő, hanem Lorenzaccio kardja fogadja.

Lend
Lendváczky Zoltán és Tompa Ádám
A sokszereplős, romantikus dráma több szálon futó cselekménye a hatalomhoz és a diktatúrához való viszony különféle aspektusait jeleníti meg. A Strozzi család fontos szereplő a történetben: Louise Strozzi egy bosszúhistória áldozata lesz, halála fivérét összeesküvés szervezésére ösztönzi, apját pedig a közélettől való teljes visszavonulásra. Megismerhetjük továbbá Cibo márkinét – aki azért lesz a herceg szeretője, hogy belátásra és erkölcsös életre intse őt –, valamint a márkiné sógorát, Cibo bíborost, aki gyóntatói szerepével visszaélve az asszony félrelépését saját politikai előmeneteléhez igyekszik felhasználni. Lorenzaccio, az elmélkedő, hamleti hős végül belátja, hogy a herceg meggyilkolásának nem volt semmi haszna, mert a kisstílű politikai játszmák folytatódnak, és minden marad a régiben. De arra is ráeszmél, hogy a kegyenc-létben megváltozott, tehát ha valaki erkölcstelent játszik, egy idő után valóban erkölcstelenné is válik.

A fáma szerint Lorenzaccio a gyilkosság elkövetésekor befogta Alessandro száját, aki megharapta az ujját. Lorenzaccio vérző kezére kesztyűt húzott, de a seb, mint egy felbecsülhetetlen értékű gyűrű, haláláig emlékeztette a véres tettre. A dráma a gyilkosságnál nem említi a kesztyűt, azonban a motívum több ízben megjelenik a szövegben. Az öreg Strozzi egy helyütt azt mondja Alessandróról, hogy Firenze képébe vágta vérrel és borral mocskolt kesztyűjét, Alessandro pedig a Caterinával való találkozásra készülvén – mintha megsejtett volna valamit a merényletről – azon gondolkodik, hogy a harci vagy a szerelmi kesztyűjét öltse fel a randevúra.

A sokféle asszociációt magában hordozó kesztyű Zsótér Sándor rendezésének legfontosabb szimbóluma. Az előadást egy szoba sarkában játsszák, a játéktér közepén egy asztal áll, amelyen nagy halom kitömött, egymáshoz varrt piros kesztyű hever. Ez a kesztyűhalmaz egyszerre díszlet és kellék: rá lehet feküdni, el lehet bújni alatta, és ha a kesztyű-csomagot a szereplők a fejükre teszik vagy beleburkolóznak, rémisztő vagy épp nevetséges szörnyekké változhatnak. De van rózsaszín gumikesztyű is, mely kitömve, felfújva fejre, kézre és egyéb testrészekre húzható. Lorenzaccio úgy áldozza fel Alessandrót, hogy kibelezi, mint egy disznót: óriási erőt kifejtve gumikesztyűket rángat ki a ruhája alól. Az előadásban a piros szín dominál, illetve annak különböző árnyalatai a ciklámentől a bordóig, mind Benedek Mari jelmezeit (fodros szoknya, mackófölső, nejlon otthonka, apáca-fejfedő stb.), mind az egyéb tárgyakat tekintve (rózsa, kardvirág, műanyag locsolókanna).

Orosz Ákos. Fotó: hektor (Forrás: Maladype)
Orosz Ákos. Fotó: hektor (Forrás: Maladype)
Lorenzaccio összetett jellem, egyszerre férfias és nőies karakter. Az első felvonásban elájul, később reszketés fogja el, és a herceg is úgy tekint rá, mint anyámasszony katonájára. Ugyanakkor Alessandro és Lorenzaccio között rendkívül bizalmas kötődés van, kicsimnek és kedvesemnek becézik egymást. A darab kulcsfigurái és Lorenzaccio között számos hasonló jellemvonás figyelhető meg, így a főhős alakváltozatainak, különféle énjeinek is tekinthetjük őket. Lorenzaccioban van némi művészi hajlam, ezért fontos számára a festővel, Tebaldóval történő találkozás, van benne valami Cibo márkiné megrögzöttségéből, világmegváltó szándékából, ahogyan a Strozzi család tagjainak hevessége vagy épp rezignáltsága is jellemzi. Ezért nagyszerű ötlet, hogy a tizenhat szerepre redukált előadást összesen öt színész játssza; Orosz Ákos az egyetlen, aki kizárólag a címszerepet alakítja.

A szereplők bámulatosan könnyedén, precíz játékkal váltanak a szerepek között, igaz, aki a dráma ismerete nélkül érkezik az előadásra, annak akkor is nagyon kell koncentrálnia, ha figyelmesen követi az előadás előtt kézbe kapott cselekményvázlatot. Lendváczky Zoltán csipetnyi iróniával játssza a női figurákat, de legalább ennyi nőiesség és irónia van Tompa Ádám Alessandro-alakításában is. Orosz Ákos nagypofájú lázadó, pimasz fenegyerek és szeretetre éhező, rettegő kisfiú. A szoba ablakán művészeti albumokból kitépett lapokat látunk, melyek reneszánsz festményeket és szobrokat ábrázolnak. Az adott jelenetben nem szereplők a hátsó sarokba húzódnak, és olyan pózban állnak, mintha ezekről a lapokról megelevenedett élő szobrok lennének. Bakos Éva és Fátyol Kamilla piros fonalukkal kitartóan horgolnak, mint a Moirák mai leszármazottjai, hogy később ugyanilyen kitartással szétfejtsék azt, ami elkészült.

A szöveghez szorosabb és lazább asszociációkkal kapcsolódó színpadi történések jól ismert zsótéri világot teremtenek, amelyben a kimondott szó és a cselekvés viszonya egészen távoli is lehet: lírai szépségű, mulatságos és néhol erőltetett. Ha a szövegben kardot rántanak, itt kardvirágot lengetnek; amikor Lorenzaccio anyja arról beszél, hogy fia kísértetét látta, a szereplők a Szellemirtók zenéjét dúdolják; a reneszánsz festő az előadásban tetovál; Caterina pedig virágöntözés közben gondosan meglocsolja a ruhája szegélyén található virágokat is. Az előadás egyik legszebb jelenetében Lorenzaccio úgy készül a gyilkosságra, hogy egy vörös rózsát fog a kezébe, és a szerelem virágával „kisminkeli” magát.

Az előadást egy részben játsszák, két harmadára húzva a dráma jeleneteit. A legszembetűnőbb változtatás az utolsó felvonásban történik. Lorenzacciót Musset-nél hazaárulónak bélyegzik, vérdíjat tűznek ki fejére, és leszúrják. Az előadásban a sebtiben megválasztott új herceg, Cosimo de’Medici elmondja szónoklatát, miközben a többi szereplő elbújt a hátsó sarokban a kesztyűk mögött. A nagy piros halmaz olyan, mint egy mozgó szájú sárkány. Mint egy gépezet vagy báb, amit mások mozgatnak, mert önállóan életképtelen, nincs arca, csak hangja. Ismét a Szellemirtók zenéjének taktusai hangzanak fel. Mintha csak a szellemirtók lennének képesek megtisztítani Firenzét a mocsoktól. Lorenzaccio az utolsó jelenetben már nincs jelen, egyszerűen kisétált a színről. Tüntetőleg itt hagyott mindent, ám a vörös kesztyűt soha többé nem veheti le a kezéről.

(A kritika a 2009. májusi előbemutató után íródott - a szerk.)

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Budapesti Őszi Fesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

További kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Kortárs Drámafesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Molnár Gál Péter: Musset - Munkabemutató 
Karsai György: Lázadás-anatómia 
Sz. Deme László: Közönyös kezek 
Ugrai István: Vérvörös kezek 
Sztrókay András: Kevesek színháza 
Szonday Szandra: Fürge Ujjak reneszánsza 
Rádai Andrea: Kesztyűbábok

Cím:  Lorenzaccio,  Szerző:  Alfred de Musset,  Rendező:  Zsótér Sándor,  Dramaturg:  Ungár Júlia,  Jelmez:  Benedek Mari,  Díszlet:  Ambrus Mária,  Szereplők:  Fátyol Kamilla,  Lendváczky Zoltán,  Orosz Ákos,  Tompa Ádám,  Bakos Éva
Megítélt támogatás: 1 200 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A Maladypének az előadás létrehozására (2008)
További támogatás: 1 200 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A Manna Kulturális Egyesületnek a mű bemutatására a Maladype Színház társulatával (2009)