Önmagában az is rendkívüli, hogy egy szakmai fórum ily hosszú ideig képes működni, de az még inkább, hogy mindvégig érdemi munkát végzett és végez, sőt, a változó körülményekhez és helyzetekhez igazodva mindig meg tudott újulni. 1985-ben, Ruszt József igazgatása idején a zalaegerszegi színház vállalta a Nyílt Fórum társrendezői feladatát, és 1999-ig hasznos és gyümölcsöző együttműködés jellemezte a két rendező fél, a színháziak és a dramaturgok testületének kapcsolatát. A terítékre kerülő szövegekből rendezett nyílt próbák, vagy az előző évben tárgyalt drámák egyikének bemutatója és azok ismételt megbeszélése biztosította, hogy ne csupán elméleti szinten kelljen megméretni a kiválasztott darabokat.
 A Nyílt Fórum közönsége |
2001-ben döntő változás következett be a Nyílt Fórum történetében: amikor az eredeti forma a többszöri módosítást követően is kezdett kiürülni, jött a lehetőség: a Nyílt Fórum legyen a Pécsi Országos Színházi Találkozó része, egyik kiemelt rendezvénye. A döntés helyessége már az első évben igazolódott: nemcsak szakmai résztvevők töltötték meg a rendezvénynek otthont adó Művészetek és Irodalom Háza tanácskozó termét, hanem a városból, az egyetemről számos irodalom- és drámaszerető fiatal és idősebb érdeklődő is.
Hamarosan elkezdődtek a felolvasó színházi délutánok is, amelyek egyre nagyobb közönséget vonzottak. Idén már nemcsak a fórum idején, hanem a találkozó minden napján telt házak előtt rendezték meg a felolvasásokat, amelyeken kortárs magyar darabok mellett külföldi darabok (Lukas Bărfuss: A próba, Vaszilij Szigarjev: Guppi), valamint a Nemzeti Színház, illetve a litera.hu pályázataira beérkező művek részletei is elhangzottak.
 Az idei Nyílt Fórum megnyitója |
Amikor kézbevettem a Nyílt Fórum füzeteknek az idei tanácskozásra kiadott kötetét, nemcsak az abban foglalt három dráma keltette fel az érdeklődésemet, hanem az az összesítés is, amely az évente kiadott füzetekben szereplő drámákat tartalmazta. A következő, jubileumi év feladata lesz a számvetés, de nem állhattam meg, hogy ne nézzek a számok és adatok mögé.
A huszonhárom kötetben hetvenkettő szerző száznégy darabja olvasható. Az írók és a drámák pontosan tükrözik az elmúlt időszak magyar drámairodalmának alakulását, de azt is, hogy a színház hogyan talált rá a kortárs szerzőkre és tematikára. A Fórum rendezvényein tárgyalt darabok több mint fele színpadra került, nem egy közülük része lett a hazai színházi repertoárnak, sőt, néhány nemzetközi sikerszériát is befutott.
 Kiss Judit Ágnes: Prága, főpályaudvar |
Tisztán követhető, ahogy a Márton László-Nagy András-Forgách András-nemzedék után részben új hangot jelent Garaczi László és Németh Ákos, majd Németh Gábor-Darvasi László-Egressy Zoltán-Tasnádi István korosztályának drámája, illetve az, hogy a kilencvenes évek végén generációs- és paradigmaváltás következik be, ezt tükrözi Filó Vera, Toepler Zoltán, Borbély Szilárd s a még fiatalabbak fellépése.
Az persze még nem tudható, hogy az idei kötetben vagy felolvasó délutánokon szereplő darabokra milyen színházi sors vár, de az biztos: valamilyen szempontból mindegyik érdekes.
Két szerző is részt vett a Goethe Intézet és a PanoDráma „After the Fall”-drámaíró műhelyén, amelynek nyertese Almássy Bettina a kötetben olvasható Megfulladok! című darabja, harmadik helyezettje pedig a három éve Magyarországon élő Alice Müller magyarul írt és a felolvasó szekcióban megismert Elvira és Petúnia című szövege. Az előbbi egy agyonszteroidozott s emiatt nemet váltó NDK-s úszólány sorsán keresztül érezteti meg egy korszak rémségét, az utóbbi szürreális látomásként teszi ugyanezt.
 Balról az idei Vilmos-díjas, Maruszki Balázs |
A fórumon már nem először szereplő Vörös István a harmincas években játszódó, lírai betétekkel tűzdelt, groteszk, többszálú szerelmi története, Az ördögszáj a másságról és a kirekesztésről szól. A kötet harmadik darabját Maruszki Balázs jegyzi. A fórum résztvevőinek titkos szavazása nyomán (Shakespeare)Vilmos(körte)-díjjal elismert Végevégevégemindennek egy augusztus 20-án, Budapesten játszódó szatirikus apokalipszis-vízió, amelyben a 2006-os István-napi tragédia, a nemzeti ünnepek rendszeresen randalírozásba forduló eseményei, a tévés show-k sztereotípiái egyként felfedezhetők.
 Kiss Noémi: Legénybúcsú (Hámori Gabriella és Debreczeny Csaba) |
A felolvasások szerzői közül a műveivel mindig meghökkentő Filó Vera ezúttal is dramaturgiai-formai kereteket feszegető darabot írt. A játék egy tervezett trilógia középső része, amelyben egyszerre vagyunk részesei egy dráma megszületésének és mindannak, amelyet a fiatal író-főszereplő a valóságban átél s alkotássá szublimál.
A további három dráma viszont közvetlenebb kapcsolatban van a mai élettel. Kiss Judit Ágnes Prága, főpályaudvarának sivár érzelmi közegben élő és jövőtlen szereplői Közép-Európa bármely szegletében élhetnének, Kiss Noéminek a magyar-ukrán határnál játszódó Legénybúcsúja a lecsúszottak, a helyzetük folytán a törvényesség és törvénytelenség határmezsgyéjén vegetálók nem kis rétegéről ad hírt, Maros András pedig két fiatal sorsán keresztül az álmok, vágyak és tervek megvalósíthatóságáról beszél Hulladék című színművében.
 Alice Müller: Elvira és Petúnia (Szalay Marianna és Bánfalvy Eszter) Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
Feltűnő az, ahogy a beválogatott darabok szinte mindegyike a valóságra reflektál. Volt, amikor csupa olyan mű született, amely poétikai, stiláris vagy dramaturgiai problémák körüljárását vállalta fel, és elzárkózott az aktualitás minden formájától és fokától. A jelenleg megismert darabok többsége is egyedi formai megoldásokról tanúskodik, de lényeges elemük a problémaérzékenység.
Fiatalok a szerzők, s örvendetesen sok fiatal vett részt a beszélgetéseken. A dramaturgok körében is észlelhető tehát az ifjú generáció jelenléte, amely remélhetően egyre nagyobb szerepet játszik majd a kortárs magyar dráma alakulásában. Nem mellékesen a jövőre esedékes jubileumi Nyílt Fórum eseményeinek tervezésében és lebonyolításában is.
Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a POSZT 2009 gyűjtőlapon olvashatják.