Három az egyben / Barta Dóra Társulat, Eger
2009.05.13.

Az egri színház nemrég alakult tánctagozata önálló produkcióval vendégszerepelt a Nemzeti Táncszínházban. A Barta Dóra Társulat három koreográfiája az este hangulatát két részre osztja: tapogatózó etűdsorok után érkezik a fiatal, bátor szellem. SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA.

Túri Lajos és Rubi Anna
Túri Lajos és Rubi Anna
A Csillagcsavarkulcs kezdetekor a táncosok varrógépasztalkákhoz hasonlatos alkotmányok mögött állnak, közöttük köpenyes alak járkál. A felvillanó üzemi miliő csoportos megmozdulásait a köpenyes és a többiek viszonya irányítja, míg Gróf Gyula lezárt díszletének hátsó ajtaja fel nem tárul, s Gergely Attila zörejzenéje is áthajol egy vidámabb, funky futamokkal játszó ritmusvilágba. Az ajtón Túri Lajos himbálózik, majd energikus szólóval robban a fásult alakok közé, de mintha vesztére történne a dolog, mert az ajtó bezárul, a vidám hangulat megszűnik, s ami Ujszászi Dorottya koreográfiájában ezután következik, az valami mélyről fakadó, a bent rekedtség állapota felett érzett szomorúság.

Búsul tehát a kilátástalanság, amit hangulatilag pontosan húznak alá a montázs-zenébe emelt közhelyes motívumok. Képben pedig derengő UV-lámpák homályában földre rogyó megtört alakokat látni, fájdalomig hangosított lihegés támogatja őket. A színlap szerint pedig azt látjuk, ahogyan a „kulcsgyár dolgozói megoldásokat készítenek: használati tárgyat másoknak, és kulcsot saját problémáikra.” Csakugyan kulcsok kerülnek szorgos használatba: a köpenyes alak oldalsó fénycsóvájában kulcsokból rak ki irányokat; több szóló és páros használja a kulcsot kellékként; kulcsokból varrt függöny leng a színpadképben. De a kulcs köré aggatható jelentések nem nyernek erőteljes metaforikus értelmet, minden ködös marad, csak a belső fájdalom hangulatoskodik, s indul végül az enyhülés irányába, hogy a sokatmondás mélynek szánt gesztusával végül ismét feltáruljon az ajtó.

Csere Zoltán és Barta Dóra
Csere Zoltán és Barta Dóra
Amilyen kétségben hagy bennünket a magától kinyíló ajtó, ugyanolyan talányos marad az Impulszív végén a kis piros labdák közé hulló nagyobb sárga labda üzenete. A kötélen színre ereszkedő táncosok meleg fényekbe érkeznek, lassú ritmussal indítanak, melyet a színpad hátsó részében álló kopasz fáról maga a koreográfus, Spala Korinna figyel. A ritmika felgyorsul, a fények hideg és hűvös hangulatba váltanak, pulzáló képek alakulnak a táncosok széttartó mozgásának egymásra találásából és szakadozó együttműködéséből. Ezt bolygatja fel, amikor a Fáról kis piros labda repül közéjük. A labdácska számtalan asszociációt elindíthat a bűnbeesés jelképétől kezdve a vérerekben száguldozó hemoglobinig, de egy biztos: kizökkenti a szereplőket.

Jelenetkép
Jelenetkép
Eddig sem harmonikus idillt láttunk, de amikor egész labda-ármádia zúdul a színpadra, végleg elszakadnak egymástól az irányok, s a figurák egyre agresszívebben viszonyulnak egymáshoz. Akár az is felmerülhet, hogy az ágas-bogas fa valamiféle agyat szimbolizál, tehát a rációt, amely újabb és újabb impulzusokkal (piros labdák) távolítja az egyéneket/egókat (táncosok) egymástól, akik egyre egyénibb gesztusaikban egyre kevésbé toleránsak a többiekkel szemben. Végül ez is feloldódik: Spala Korinna lelép a fáról, és költői párost lejt az egyik fiúval. A zene dobogó szívhangba csúszik át, s maguk a szereplők is megdobbannak, így adva értelmet a Sárosi Krisztina jelmezeire varrt érhálózatnak, amikor felülről a „sokat kínál, de keveset ad” gesztusával színre érkezik a sárga labda.

Az este harmadik darabja, a Kulcsár Noémi koreograflta Sok hűhó semmiért mind hangulatában, mind esztétikájában az eddigiektől homlokegyenest más utat jár be. Üde és energikus, majd szétrobbantja a belső humor és a táncosok jókedve. Eddig is gyanítható volt, de itt válik végérvényessé, hogy igazi egyéniségekből álló pompás társulatot látunk. Shakespeare darabja csak ürügy számukra, hiszen bár meg lehet próbálni az eredeti szereplők és viszonyaik beazonosítását, erre semmi szükség, mindez talán csak az alkotók számára jelentett világos kiindulópontokat.

Fotó: Gál Gábor (Forrás: Gárdonyi Géza Színház)
Fotó: Gál Gábor (Forrás: Gárdonyi Géza Színház)
A drámát illusztráló epizódok helyett pár- és közösségkapcsolati dinamikus és humoros jelenetek születnek meg a szürreális és mai miliőben. Szerelmeskedések, üldözések és leselkedések váltakoznak, de minden nagyon groteszk és elrajzolt. Míg az előző két koreográfiánál interpretált illúzió-próbálkozásokat láttunk, most folyamatos kizökkentés történik a kreált, színpadi világból. A koreográfia állandóan ironizál magán, a táncosok melodrámai elemekkel bővítik vagy túlozzák el mozdulataikat, nem pedig természetesként próbálják elhitetni a kortárs tánc mesterséges jelrendszerét, s ettől rendkívül felszabadult lesz a hangulat, a bátor és szellemes ötletekkel megtelnek a karakterek.

Mintha valami színes avantgárd tablót látnánk mozgásba komponálva, az expresszionista színházra jellemző fény-árnyékhatások támogatásában, ragyogó csoportos és páros jelenetekkel. Ahogy a pirosak kettősében Barta Dórát Csere Zoltán a falra emeli, majd onnan hozza vissza, még a gravitáció is megváltozik: egyszeriben látjuk, mi mindenre képes a tánc. Az előadás pontosan és érzékenyen beszél saját műfajáról, s mivel ez volt a csapat bemutatkozó előadása, a sok izgalmat ígérő társulat kiáltványának is tekinthetjük.


Vö. Fuchs Lívia: Nulla a háromban 
Kutszegi Csaba: Egy a háromból 
Gálla Nóra: Filléres asszociációk

Cím:  Három az egyben,  Jelmez:  Sárosi Krisztina,  Díszlet, szcenika:  Gróf Gyula,  Táncosok:  Barta Dóra,  Csere Zoltán,  Frigy Ádám,  Gulyás István,  Horváth Zita,  Kerekes Soma,  Kulcsár Noémi,  Rubi Anna,  Spala Korinna,  Túri Lajos,  Ujszászi Dorottya,  I. rész:  Csillagcsavarkulcs,  Koreográfus:  Ujszászi Dorottya,  II. rész:  Impulszív,  Koreográfus:  Spala Korinna,  III. rész:  Sok hűhó semmiért,  Koreográfus:  Kulcsár Noémi
Megítélt támogatás: 500 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Barta Dóra társulatának első bemutatójára (2008)