A Vígszínház új bemutatója büszkén részese a trendnek: ezen az estén minden pontosan úgy zajlik, ahogyan kell.

Jelenetkép

Méghozzá nemcsak a színpadon, hanem a nézőtéren is. És a közönség szemmel láthatóan rettenetesen hálás, a posztdramatikus jégkorszak közeledtével riogatók meg csendesen meghúzhatják magukat a sorok között. Ugyanis Tracy Letts 2007-es keltezésű, a műsorfüzet hetyke állítása szerint a nagy víz túloldalán a létezhető összes díjat elnyert darabja, az Augusztus Oklahomában (August: Osage County) című olyasféle szerzet, ami egyébként egyre ritkább vendég színházainkban. Letts három felvonásos darabjának nemcsak eleje és közepe van, de még vége is, emellett akad benne néhány igazán jó (értsd: színész- és közönségbarát) szerep, továbbá nézője gyors egymásutánban váltogathatja a sírást és a nevetést. Aki valamelyest tisztában van az amerikai dráma- és regényirodalom toposzaival, annak sok jelenet meg szereplő ismerős lesz, de aki ártatlanul ül be, az is remekül fog szórakozni. Mert van a darabban családi dráma és féltékenység, sok-sok csalás és ámítás, érzelmi zsarolás meg szexuális kiszolgáltatottság, kisebb komédiák és nagyobb tragédiák. Kérdem én: ez az egész nem pont olyan, mint az élet?

Pap Vera

Hát épp ez az, hogy nem: Tracy Letts ugyanis mintha szakadatlanul versenyezne önmagával. A szerző a maga kreálta világ egyes elemeire kitartóan licitál újra meg újra. A drámát – amit egyébként alkotórészeire lebontva meglehetősen egyszerű és ismerős képletet kapunk – szándékosan és tudatosan túlhajtja, az új meg új fordulatok, a jó tempóban lelepleződő titkok és hazugságok idővel a ’nem baj, van másik’ klasszikus tréfáját juttatják eszembe. Szóval – a több irányból sugalltakkal ellentétben – egyáltalán nem gondolom, hogy megkerülhetetlen remekműről lenne szó, inkább meggyőző profizmussal összeszegecselt szórakoztatóipari termékről.

Ami Eszenyi Enikő korrekt rendezéséről szintén elmondható, és ami mintha szintén többnek akarná magát mutatni annál, mint ami valójában. Hogy itt ma este valami nagyot akarnak majd (ki)állítani, az már Árvai György monumentális díszletéből kiderül: egy tipikusan amerikai, háromszintes, csupa fa családi ház keresztmetszete tornyosul fölénk. A többgenerációs, hatalmas épület jó ideje csak kísértettanya: a gyerekek régesrég kirepültek, és mint hasonló szituációkban mindig, most is kell egy kataklizma, ami összekürtöli a családtagokat. A negyven évvel ezelőtti írói sikereiből vegetáló családfő, Beverly Weston (Vallai Péter) váratlannak tűnő, valójában jól előkészített öngyilkossága – a nyitó jelenetben kimondva-kimondatlanul az újonnan felvett indián házvezetőnő (Bodor Böbe) gondjaira bízza családtagjai sorsát – újra összehozza a testvéreket, unokatestvéreket, nagynéniket, nagybácsikat.

Egy tető, de nem egy zászló alá: ennyi intrika, csalfaság, árulás, hazugság, titkolózás egy még oly egészséges családi légkört is megmérgezne. Itt azonban nem fenyeget a romlás veszélye, mert eleve mindenki hendikeppel indul. Az apa eltűnése után legalább névleg a család élére álló anya, Violet Weston szájrákjával és (abból levezethető) gyógyszerfüggőségével hergeli-üldözi önmagát és környezetét. Felelősöket és bűnösöket akkor is talál, amikor nem keres. Pap Vera megrendítő, nagy alakítást nyújt: Violetje valódi despota, szikkadt, ősöreg vámpír, aki miközben állítólagos szerettei vérét szívja, mindennél jobban szomjazza szeretetüket. Cinikus, odavetett megjegyzései olykor földrengést és vulkánkitörést idéznek elő, őszinteségi rohamai tovább korrodálják az amúgy is rozsdás családi viszonyokat.

Pap Vera, Börcsök Enikő, Láng Annamária. Fotók: Szkárossy Zsuzsa.

Az előadás másik alappillére a mátriárka legidősebb lányát, Barbarát játszó Börcsök Enikő. Saját házasságának kudarcával – kapuzáró férje (Gyabronka József) egy csitriért hagyja kihűlni a hitvesi ágyat – képtelen megbirkózni, így energiáit átcsoportosítja, s hadjáratot indít a család tovább-, vagy inkább túléléséért. Missziója során lassan, de biztosan csúszik bele anyja szerepkörébe, amit addig mindennél jobban el akart kerülni. A remény azért felcsillan: a tinédzserkori, rég elfelejtett szerelem, Deon Gilbeau (Epres Attila) jóvágású seriffként állít be. A szikra fellobban, az anyjához hasonlóan magára maradt Barbara a fess férfiba kapaszkodik. A (család)történelem az ismétlődés révén kap új esélyt: a seriffnek ugyanis három lánya van – épp, mint anno Beverly és Violet Westonnak. A legidősebb Weston-lány most talán kiköszörülheti a szülei által a saját és testvérei életén ejtett csorbát.

Mert Westonék családi köre nem kis testi hibával született. A három nővér közül a középső, Karen (Hegyi Barbara) sokat ad a külsőre és a látszatra. A napfényes Floridában tervezgeti a trendi amerikai életmodellt a kiskorú lányok hamvas bájai iránt túlságosan is érdeklődő vőlegényével, Steve-vel (Hegedűs D. Géza), Oklahoma fullasztó pora mégis beborítja őket. A legkisebb Weston-lány, Ivy (Láng Annamária) itt nem világot látni indul, mint a mesékben, hanem a szülőkkel marad bezárva a komor rezidenciában. Az oklahomai három nővér közül az ő Moszkváját New Yorknak hívják: ide szökne kicsit lassú unokatestvérével, Kicsi Charlesszal (Fesztbaum Béla koncentrált alakítása), ám a szekrényből még korántsem került elő minden csontváz. Hogy Kicsi Charles szüleinek van takargatnivalója, az a fiú anyjának, Violet húgának (Igó Éva) közepesen hiszteroid jelleméből kitűnik. Férje, Charlie (Reviczky Gábor) évtizedek óta nyel és hallgat – az ő családi bilijük kiborulása természetesen szintén mostanra van időzítve.

A túlzás Tracy Letts írói eszköztárában a sor legelején állhat. Ezzel is, a mindenáron nagyotmondás akarásával függ össze a darab enciklopédikus igénye – a család (nem először a világirodalomban) mint a világ szimbóluma jelenik meg, s mint ilyen, pontosan ugyanazoktól a bajoktól szenved, mint glóbuszunk. Szexuális zaklatás, drogok, alkohol, rasszizmus, öregedés, magány, generációs ellentétek, vérfertőzés, pénz, szerelem, betegség. A széttartó témalista összemixeléséből kompakt, fogyasztható áru született.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a POSZT 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Mikes Éva: Pókhálóban 
Herczog Noémi: Egy családdráma vége 
Szántó Judit: Természetesen 
Sors Vera: Sweet home Oklahoma 
Metz Katalin: Augusztus Oklahomában 
Szántó Judit: Természetesen 
Zsedényi Balázs: Szekrényből boruló hullák